Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-379

Az országgyűlés képviselőházának $79. ülése 1930 április U-én, pénteken. 455 nak, az ország érdekeinek, de a valóságos helyzetnek sem, mert hiszen Magyarországnak vannak szociális téren olyan alkotásai, amelyek egyenrangúak a külföldi államok szociális alkotásaival és a magyar törvényhozás egész csomó kérdést rendezett, — nem most, hanem már a háborúelőtti időkben — amelyek rendezése teljesen megfelel a Ikülföldi színvonalnak, sőt; egyik-másik téren talán még a mi szogáltatmányaink többet jelentenek, mint amennyit külföldön biztosítottak. Miért kell tehát magát ezt a tényt helytelen állásfoglalással lerontani? Nem nekem kellene mondanom, már a túloldalról régen észre kellett volna venni, hogy ez az állásfoglalás nem helyes, hogy ezen a téren változtatni kell, mert nekünk nem arra kell törekednünk, hogy ezeken a nemzetközi fórumokon — hogy úgy mondjam — legalább is furcsa színben tűnjünk fel és bennünket a Balkán-államokkal egy színvonalra helyezzenek, hanem arra kellene törekednünk, hogy kimutassuk, hogy bizonyos tereken, igenis, Magyarországon is vannak már szociális alkotások. Ne igyekezzenek a kormány képviselői ott nagy politikát csinálni, mert ők úgysem fogják megoldani az úgynevezett olasz problémát, amely francia vonatkozásban egyik-másik alkalommal kiütközik. Nem az ő hivatásuk ez. Bízzák a Népszövetségre, vagy a követségekre, vagy egyéb nemzetközi fórumokra. Igyekezzenek ott szociális téren hasznos tevékenységet kifejteni, olyan tevékenységet, amely szimpátiát vált ki azokban az államokban, amelyeknek szimpátiájára nekünk szükségünk van, amelyek szimpátiájátimi nem nélkülözhetjük. Főképpen helyes volna, ha olyan urak mennének ki, akik hivatásukból kifolyólag foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel és akiknek kezében összefut ezeknek a rendeleteknek végrehajtása. Az egyes szakminisztériumok tényleg kiváló szakembereket küldenek ki, úgyhogy e tekintetben semmiféle kifogás nem emelhető, kívánatos volna azonban, hogy ez a delegáció csupa ilyen szakemberekből állíttassék össze, akik kevésbbé helyeznek súlyt a nagypolitikára és — újból hangsúlyozom — több súlyt helyeznek a szociális alkotásokra és a szociális törvények előkészítésére. Magához a javaslathoz szólva, előttem szóló t. képviselőtársaim állásfoglalásukat már kifejezésre juttatták. Az volt a célja eredetileg ennek a javaslatnak, hogy az egész munkabérkérdést szabályozza és minimális munkabért állapítson meg az iparban, a kereskedelemben foglalkoztatott minden szakmunkásra nézve. Ezt^a javaslatot részben a munkásképviselők kívánságára is, elejtették, mert tényleg fennáll az a veszély, amiről itt már szó esett, hogy amennyiben minimális munkabérek állapíttatnának meg az egyes országokban, egyúttal maximális munkabérmegállapítás is lenne. Mi a magunk részéről sem tartjuk helyesnek, hogy ilyen minimális munkabér állapíttassék meg, annak ellenére, — és ezt hangsúlyoznom kell — hogy Magyarországon még a minimális munkabérmegállapítás is nagy haladást jelentene a munkások bérrendezése tekintetében. ^Ismételten hoztunk már ide a munkanélküliség kérdésével kapcsolatos számadatokat, amelyekre csak hivatkozni vagyok bátor, amelyekben kimutattuk, hogy a magyar munkás a minimális életszükségleten alul milyen keveset kap és hogy milyen rosszul fizetik a magyar munkásokat az egyes szakmákban, különsen ott, ahol a munkások szervezetlensége ezt lehetővé teszi, milyen módon élnek vissza a munkáltatók ezzel a helyzettel. Hivátkozhatnám a textiliparra, amely bőséges védelemben részesül a magyar kormány részéről vémvédelem és egyéb tekintetben. Ez a textilipar nem tartja be meg azt a munkaidőt sem, amelyet a többi nagv ipari vállalatok magukra nézve, ha nem is törvény erejénél fogva, de egy hallgatólagos egyezség folytán kötelezőnek elismernek: a heti 48 órás munkaidőt. A textiliparban a munkaidő átlagban 54 óra. Ez az 54 óra azonban csak keret, melyet túlmenően rendszeresen dolgoznak a munkások minden külön pótlék nélkül. Hangsúlyozom, hogy külön pótlékot ezekre a különórákra nem kapnak, holott köztudomású dolog, hogyha valakinek este 6 helyett este 9 óráig kell dolgoznia, az nem mehet haza vacsorázni, hanem ott kell hogy egyék valamit, hogy a munkát tovább bírja, és az a pótlék, amit ezért kapnia kellene, tisztán csak arra szolgálna, hogy ezt a többletkiadást, amely az Ő hosszabb munkaideje folytán áll elő

? részben pótolja. Tessék csak egyszer kimenni és megnézni a gyárakat, ahol a környékbeli falvak leányait dolgoztatják. Ezekben egész csenevész leányokat lehet látni. Egyiket-másikat magam megkérdeztem, hogy hány éves, mert nem akartam elhinni, hogy már 14 éves és így egy gyárban dolgozhatik. Fejletlen, satnya gyerekeik állnak ott kilenc-tíz órát naponta a szövőszékek mellett és szívják tüdejükre annak a nedves és poros levegőnek miniden páráját és porát. Ránehezedik, rászáll tüdejükre az a sok, szinte alig látható kicsi szál, amely állandóan ott röpköd a levegőben és tönkreteszi a fejlődő szervezetet Később azután már 20—21—22 éves korában az a munkás, mint tüdőcsúcshurutos, köhécselve jár" be, végzi el munkáját és egy-két év mulya már mint tüdőbeteg kerül be egyik-másik 'kórházba, s a statisztika számai juttatják kifeje zésre azt a rettenetes pusztítást, amelyet a munkásvédelmi törvények hiánya idéz elő. Ennek a javaslatnak inkább az a célja, hogy megvédje azokat a munkásokat és mun kásnőket. akiket az otthoni munkás fogalma alatt gyűjtünk össze. Ilyen munkás nálunlk talán kevés van, de a külföldi államokban ren geteg ilyen munkás van. A belga csipkeverő nők, az •Érchegy

ségben dolgozó otthoni mun kasok jól t ismeretesek. Más államokban mindenütt kifejlődött egy-egy szakmában az ott honi munka. Ezek a munkások reggeltől-estig dolgoznak, az egész család dolgozik a kis gyermektől ikezdve, aki, amint hazajön az iskolából, leteszi a könyveit, nekiáll és faragja^ a baba kezét, vagy pedig végez más előkészítő munkákat, azután a felnőtt összeállítja. A család együttes munkája, amelyben résztvesz az 5—6 éves gyermek és résztvesz sokszor a SO éves nagymama, vagy nagypapa is, valami nyomorúságos megélhetést biztosít az ilyen családnak. Láttunk csipkeverőket, akik drága, nagyértékű csipkéket készítenek és a mellett a legsilányabb bért kapják. Bemutattak egy munkást egy kiállításon, ahol egy köszörűs dolgozott, de a köszörűgépet nem lábaival hajtotta, hanem nagy, hatalmas dob volt, abban a dobban egy kutya szaladt fel, mindig felfelé szaladva, a dobot mindig maga mögé lökte, egésznapi szaladgálása következtében forgást idézett elő és a dob külső részéről egy szíj hajtotta a köszörűgépet. Amikor kiszámították, hogy ez a munkás mit keres ilyen módon, mindenki elszörnyükö'dött. Jellemző az emberek gondolkozására, hogy azok, a'kik ott voltak, nagyrészt nem az embert sajnálták, aki reggeltől-estig dolgozott, hanem a szegény kutyát. 64*