Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-378
426 Az országgyűlés képviselőházának 37< Szabó Zoltán jegyző (olvassa a 104. §-t.) — Az előadó úr! Usetty Béla előadó: T. Képviselőház! A 104. § 1. bekezdése harmadik és negyedik sorában a következő szavakat kérem törölni: «és a kisebb polgári peres ügyekben». Mivel ezekre vonatkozólag egészen más jogszabályok vannak, helytelenül lenne benn ez a rész a törvényjavaslatban és így kérném ennek törlését. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Gróf Hunyady Ferenc! Elnök: A képviselő úr nincs itt. Jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Bródy Ernő! (Bródy Ernő: Nem kívánok szólni!) Elnök: A képviselő úr elállt a szótól! Minthogy senki feliratkozva nincs, kérdem, kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A miniszter úr nem óhaj nyilatkozni. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom, következik a határozathozatal. Az egész szakasszal szembeállítom az előadó úr módosító indítványát. Ha a szakaszt eredeti szövegezésében nem méltóztatnék elfogadni, akkor az előadó úr indítványát jelentem ki elfogadottnak. Kérdezem tehát a t. Házat, méltóztatik-e az eredeti szöveget elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A Ház az eredeti szöveget nem fogadta el, így az előadó úr indítványát jelentem ki elfogadottnak. Következik a 305. §, kérem annak felolvasását. Szabó Zoltán jegyző (olvassa a 105. §-t.) Az előadó úr! Usetty Béla előadó: T. Képviselőház! A 105. § 1. bekezdése hetedik és nyolcadik sorában «a törvény életbeléptetésének évét követő hatodik év» szövegrész helyébe kérem a következőket felvenni (olvassa): «a választott törvényhatósági bizottsági tagok megbízásának lejártát követő év». Ez az üzemigazgatóságokra vonatkozik. A javaslatban magában március 31-ike volt, de helytelen lenne, hogy az évnek kiszakított része vétessék fel és nem fejezhetnék be azt az évet. Ezért kértük ennek a módosításnak elfogadását. Tisztelettel kérem tehát, méltóztassék azt elfogadni. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Gáspárdy Elemér! Gáspárdy Elemér: T. Kén viselőház! E törvényjavaslat általános vitájánál a személyem és az igazság ellen elhangzott támadásokra (Petrovácz Gyula: Két különböző dolog!) — egy a jelenlegi esetben — most volt szándékomban a választ, megadni. Tekintettel azonban arra, hogy egyrészt a vita igen hosszúra nyúlt, másrészt arra, hogy a rendelkezésemre álló rövid félóra alatt képtelen volnék az üggyel részletesen foglalkozni, ezekre a támadásokra a választ a költségvetés általános vitájában fogom megadni. (Helyeslés jobbfelől.) Egyébként ezt a szakaszt, amely alkalmas arra, hogy ezekét a magas fizetéseket megrendszabályozza (Csík József: Az egész vonalon kellene ezt csökkenteni!) fővárosom és hazám érdekében szívesörömest elfogadom. (Helyeslés és éljenzés jobbfelől.) Elnök: Senki feljegyezve nem lévén, kérdem, kíván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A miniszter úr nem kíván nyilatkozni. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Az egész szakasszal szembeállítom áz elő. ülése 1930 április 3-án, csütörtökön. adó úr indítványát. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e elfogadni az eredeti szakaszt, szemben az előadó úr indítványával? (Nem!) A Ház az eredeti szakaszt nem fogadta^ el, így az előadó úr indítványát tette magáévá. Következik a 106. % Kérem annak felolvasását. Szabó Zoltán jegyző (olvassa a 106. §-t, melyet a Ház hozzászólás nélkül elfogad. Olvassa à 107. §-t). Az előadó úr kíván szólni! Usetty Béla előadó: T. Képviselőház! (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Tisztelettel javasolom, hogy a 107. § első bekezdésének helyére a következő két új bekezdés vétessék fel (olvassa): «D törvény életbeléptetésének idejét a belügyminiszter állapítja meg. A törvényhozás felhatalmazza a belügyminisztert, hogy a törvényhatósági tanács mielőbbi megalakítása céljából ennek a törvénynek idevonatkozó rendelkezéseit a törvény kihirdetése után külön is életbeléptethesse és az ezzel kapcsolatban szükséges átmeneti intézkedéseket rendelettel állapíthassa meg.» Ezekután a jelenlegi második bekezdés új harmadik bekezdés lenne. Én azt hiszem, az autonómiának már most való érvényesülését jelenti, ha a törvényhatósági tanács létesülni fog s a mostani tanács megszűnik, ezért ebben a két bekezdésben mód adatik a miniszter úrnak arra, hogy a törvénynek errevonatkozó részeit még a törvény általános életbeléptetése előtt is életbeléptethesse. Ezért tisztelettel kérem, méltóztassék ezt a módosítást elfogadni. Elnök: Szólásra következik? (Farkas István: Azt mondják, hogy iesz egy interregnum és azt akarják áthidalni!) Szabó Zoltán jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Összehasonlítva a törvényjavaslatot a vármegyékről és a vidéki városokról szóló törvénnyel, ott azt látjuk, hogy a törvény életbeléptetését a törvénynek bizonyos részeire vonatkozólag azornali hatállyal állapítottuk meg, bizonyos részeire pedig kimondottuk, hogy mihelyt a törvény alapján létesítendő új szervezetek megalakultak, életbelépnek a törvénynek azok a részei. Ezek a részek: a törvénynek jogorvoslati része és a fegyelmi eljárásra vonatkozó része. Egyébként pedig a kihirdetés napján lépett életbe az a törvény. Itt ennél a szakasznál a belügyminiszter úr Számára megint meghatalmazást állapít a törvényjavaslat és teljesen a belügyminiszter úrra bízza, hogy ezt a törvényt mikor lépteti életbe. Nekem szent meggyőződésem az, hogy ez a törvény sohasem fog életbelépni és szent meggyőződésem aiz, hogyha mégis várakozás és jóslás ellenére valamikor élet beléptetnék a kormányok ezt a törvényt, akkor sem lesz hosszúéletű, sohasem lesz belőle olyan szerves törvény, amely a főváros alkotmányát jelentené. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon. — Gál Jenő: A közönség fogja megbuktatni!) Ennek a törvényjavaslatnak annyi hibája van, ebiben a törvényjavaslatban annyi ellenmondás van, ebben a törvényjavaslatban annyi olyan rész van, amely a jelenlegi állapotokban esetleg alkalmas, de a jövőben alkalmatlan és visszafelé sülhet el, hogy szert meggyőződésem az, hogy még ez a kormány sem fogja életbeléptetni sohasem ezt a. törvényjavaslatot. Annál inkább meggyőződésem az, hogy az a kormány, amely a Bethlen-kormány után következik, a törvények megtagadását ennél a tör*