Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-377
390 Az országgyűlés képviselőházának 377. ülése 1930 április 2-án> szerdán. vek, amelyekről már egy évvel ezelőtt nyilatkoztam a sajtóban, amit teljes helyesléssel és, megnyugvással vettek tudomásul. Akkor még ez a függöny nem lebbent fel, amely függöny a fantáziát íképviselte, ma ezt a függönyt méltóztattak a Ház elé bocsátani. Ebben és e mögött van a fantázia, amely a diktatúrát s nem tudom mi mindent lát e szervezkedés mögött. Egy jogállamban nem lehet diktatúra, itt senki sem törekszik diktatúrára. (Ügy van! a jobboldalon. — Fábián Béla: Hol van a jogállam!? — Jánossy Gábor: Itt van!) Jogállamban vagyunk, azt nem lehet tagadni. (Pakots József: Erről azután lehet beszélni!) Erre törekszünk és ezt igyekszünk kiépíteni. Ha nem minden vonatkozásban érjük el száz százalékig, nem magunkban, hanem a viszonyokban kell keresni az okot. Méltóztassék meggyőződve lenni arról, hogy mi volnánk a legboldogabbak, ha száz százalékig helyre tudtuk volna állítani jogállapotainkat. Méltóztassanak elhinni, sokkal könnyebb egy kormánynak olyan országban kormányozni, ahol esak a jog alapján kell mindent megoldani és nem kellenek olyan kivételes intézkedések, amelyeket még mindig más eszközökkel is biztosítani kell, de reméljük, hogy ezeken a nehéz időkön átlábolva, mindenesetre közelebb és közelebb fogunk jutni ahhoz az ideális állapothoz, amely felé mindnyájan igyekszünk és törekszünk. (Fábián Béla: Konszolidáció van? — Jánossy Gábor: Van!) Azt hiszem, már most, a magam részéről megadtam a választ s ezeknek elmondása után kérem úgy a képviselő urat, mint a t. Házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván válaszolni. Pakots József: T. Képviselőház! Kénytelen vagyok megállapítani, hogy a miniszter úr ezt a választ, amelyet most nekem megadott, nem ilyen lényegbeli elhatározással adta volna meg, ha két héten keresztül nem világosították volna fel a közvéleményt arról, hogy a tervezett rendelkezés milyen rossz és milyen kellemetlen benyomásokat váltott ki. (Zaj és ellenmondások jobbfelől.) A miniszter úr most azt mondja, hogy ő már elhatározta, mindjárt akkor, amikor a felügyelői kar és az őrszemélyzet^ problémáját a pénzügyminiszter úrral egyetértésben megoldotta, amelynek megoldásához tárcáját kötötte, hogy rendezni fogj í í. ct fogalmazói kar fizetését is, azonban tisztán azért nem hozta ezt nyilvánosságra, mert közben a fogalmazói karban megindult egy olyan áramlat, amely őt bosszantotta, s amelyet fegyelemsértésnek minősített, memorandumokat szerkesztettek, stb. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Nem bőszszántott, hanem helytelenítettem.) Bosszantotta is. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Remélem, nemcsak én helytelenítettem, hanem mindenki, aki helyesen gondolkozik.) A miniszter úr olyan erős szavakat talált a fogalmazói karral szemben használni, amelyeket én nem használtam volna, mert anélkül, hogy vállalnám azt az ódiumot, amelyet bizonyos tényezőkre át akar hárítani a t. miniszter úr a mozgalom kapcsán, mégis meg kell állapítanom, (Scitovszky Béla belügyminiszter: Nem is vonatkoztattam az egészre!) hogy nem jó szolgálatot tett ezúttal sem a miniszter úr annak a testületi és szellemi egységnek, amelynek uralkodnia kell a rendőrségi testület kebelén belül. Nem érdemli meg az a fogalmazói kar, hogy azért, r mert jogos követeléseivel tiszteletteljes formában a miniszter úr elé akart járulni... (Scitovszky Béla belügyminiszter: Hozzám nem járult!) Ennek megvan a maga magyarázata. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Mes- sem kísérelte!) Ha akarja tudni a miniszter úr, megmondom miért: mert nem vállalkozott a főkapitány úr arra, hogy a memorandumot a miniszter úr elé terjessze, nem volt elég gerinc benne ahhoz, hogy ezt megcselekedje. Ezért nem volt abban a helyzetben a miniszter úr, hogy tudomást szerezzen róla. Ez volt a helyzet. Már most, ha ez a szerencsétlen fogalmazói kar azt látja, hogy az ő nagy és odaadó szolgálata után méltánytalan, igazságtalan fizetési helyzetbe jut a felügyelői karral összehasonlítva, holott a karhatalmi szolgálatot éppen úgy végzi, mint a felügyelői kar, akkor érthető elkeseredés támad benne, amiért nem érdemelte meg ez a fogalmazói kar, hogy ezért így lehordja a miniszter úr. Bocsánatot kérek, nem találom helyesnek, hogy parlamentárisán fejezzem ki magamat, a miniszter úr részéről ezt az eljárást s nem vállalnám a felelősséget mint törvényhozó azért, hogy ilyen fontos szervben, mint az államrendőrség, üsse fel a fejét az elégületlenség. En volnék az utolsó, aki ott az elégedetlenséget akarnám szítani, de a miniszter határozottan szítja ezt. (Mozgás a jobboldalon.) Azzal, hogy ezt a fizetésrendezési formulát egyoldalúan kitalálta, és róluk ilyen elítélő véleményt mond, nem fog nagy Örömet kelteni a rendőrfogalmazói karban, és nem tudom, hogy az a nagy népszerűség, amelyet a miniszter úr... (Scitovszky Béla belügyminiszter: Akiket illet, azoktól nem is kívánom.) Nem értem, miért beszél a miniszter úr ilyen hangon. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Mert jogom van.) Nincsen joga, akármennyire alárendeltjei is a miniszter úrnak, azok komoly, becsületes és tisztességes emberek, akikről ilyen hangon beszélni nem lehet, és ha én a fogalmazói karhoz tartoznék, a magam részéről akárminő alárendelt viszonyban lennék, elégtételt kívánnék magamnak a miniszteri nyilatkozattal szemben. (Scitovszky Béla belügyminiszter: A képviselő urat akkor el is küldenék! — Fábián Béla: Ez a rezsim biztosan!) Ki kell azonban jelentenem azt, hogy a miniszter úr érdemben teljesítette azokat a kívánságokat, amelyeket én bátor voltam hangoztatni, és igenis, még az ezévi költségvetés lejárta előtt ezek a kérdések is rendezve lesznek, éppúgy, egyformán és egyidőben, mint a felügyelői kar és őrszemélyzet fizetésrendezési kérdése. Válaszának ez a része ebben az érdemi részében, mondom, kielégít, az a mód azonban, ahogyan ez a válasz megszületett, nem kelti bennem azt a bizalmat, hogy a miniszter úr tudatosan és jószándékkal jutott erre az eredményre, hanem kényszerhelyzet nyomása alatt, mert a parlamenti pártok Összessége tegnap rákényszerítette erre a miniszter urat. (Zaj.) Ann a miniszter úr megnyilatkozásának azt a részét illeti, hogy én a fantázia képeit vetettem ide, erre csak egyet kívánok megjegyezni: bárha fantáziámat a valóság ne igazolná. Sajnos, sokszor voltunk abban a helyzetben, hogy bizonyos jelenségekből következtetve, olyan eseményekre mutattunk rá, amelyek később bekövetkeztek. En nagyon kívánom, hogy az ország érdekében ez a fantáziám ne legyen valósággá. A választ nem veszem tudomásul. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a miniszter úr válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette.
