Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-376

324 Az országgyűlés képviselőházának ségü közsegélyre szoruló szegények ellátásáról, hiszen a székesfőváros eddig is gondoskodott, mégpedig úgy gondoskodott, hogy az állani nem tudott úgy gondoskodni. Mi még az állami segélyekről is gondoskodunk, amennyiben az idegen szegényalapok egyáltalában nem fizetnek és csupa olyan követelésünk van, — itt van például a kórházügy — ahol az idegen szegényalapok, a megyei szegényalapok egyszerűen nem fizetnek. A székesfőváros köteles fenntartani^ kórházait. Ennek törvénybe iktatása tisztán csak azért történik, mert az 1872. évi XXXVI. tcikkben is benne volt ez a rendelkezés. Ennek nincs újabb gyakorlati jelentősége, és tisztán csak megismétli azt

% amit már az 1872. évi törvénycikk elrendelt és amit a székesfőváros mindig gyakorol, túlontúl, erejét meghaladóan és nagy szociális érzékről téve tanúságot. Ebben a tekintetben büszkén állapíthatom meg, hogy nem láttam a külföldön egyetlen-egy világvárost, amely úgy gyakorolta volna a szociális kötelezettségeket, mint Budapest székesfőváros. (Ügy van! a jobboldalon.) Ismételten rámutattam arra, hogy nagyon kíváncsi voltam, mit csinálnak ebben a tekintetben az^ amerikaiak. Newyork városának szívességéből módunkban volt a többi urakkal egyetemben, akik; velünk voltak, megtekinteni a város szociális intézményeit. A dúsgazdag Egyesült Államoknak legnagyobb városa, Newyork még csak nyomába sem léphet a székesfővárosnak a szociális kötelezettségek teljesítése szempontjából. Ott az ő szociális kötelezettségük inkább a kokain- és szeszélvezők elleni védekezésre és bizonyos vonatkozásban még a gyermekvédelemre szorítkozik, de az minimális. Annyira minimális, hogy nekünk jóformán csupa javítóintézeteket és börtönöket mutattak meg, ahol gondoskodnak aról, hogy a kokainés a szeszélvezőket becsukják és egyéb ilyen erkölcsi excessusokat büntetnek, de a szociális gondozásnak kevés nyoma van. Láttunk pár szegényházat, azok is fából készült épületek voltak és nem is voltak valami nagyszerűen szellőztetve. Azt az ingyenebéd-akciót, azoknak a gyermeknyaraltatási akcióknak sorozatát, amelyeket a székesfőváros teljesít, egyáltalában nem láttam. Igazán nagyon kérem azokat, akik mindig kritizálják a székesfővárost, hogy necsak mindig azokat a szempontokat vegyék észre, amelyek esetleg diffikultálhatók, mert melyik nagy adminisztrációban nincsenek diffikultálható dolgok? Azt hiszem, az állam önmagáról sem fogja elmondani, hogy nincsenek nála diffikultálható dolgok. Ami azonban érték, azt ismerjük el. (Jánossy Gábor: Ebben egyek vagyunk!) Ebben a tekintetben igazán elől halad a székesfőváros. Egyetlen város sem tehet nekünk e téren szemrehányást (Jánossy Gábor: Igaz!) sem Európában, sem Amerikában. Büszkén mutatunk rá a mi szociális intézményeinkre. Ha az idejövő idegeneket körülvezetik és a mi szociális intézményeinket bemutatják nekik, valamennyien el vannak ragadtatva ezektől és valamennyien a legnagyobb elismeréssel hódolnak a székesfővárossal szemben, hogy ennek polgársága micsoda óriási áldozatkészséggel gondoskodik az ő szegényeiről. Hiszen a mi szegényházaink szeretet-otthonokká alakultak át. Még azt a szót is levették, hogy szegényház és valóban kivétel nélkül szeretettel kezelik ott az elszegényedett polgárokat. Ugyanezt tesszük a gyermekekkel. Ebben a tekintetben eleget teszünk a legmodernebb szociá3 76. ülése 1930 április 1-én, kedden. lis követelményeknek. Nekem ezt kötelességem leszegezni akkor, amikor egy törvényjavaslat van előttem, amely kötelezi a székesfővárost a szegényeiről való gondoskodásra, nehogy ez olyan színben tüntesse fel a székesfővárost, mintha talán szükség volna arra, hogy törvény kötelezze erre a gondozásra, mert ezt a székesfőváros maga is megcsinálja. Semmi másról nincs szó, mint egy sablonról, amelyet a törvényjavaslat átvesz. Miután az 1872 : XXXVI. tc-et pótolja és módosítja ez a törvényjavaslat, nehogy bizonyos törvénybeli intézkedések szempontjából hiány keletkezzék, ezt a rendelkezést beleteszik ebbe az új fővárosi törvénybe, nem azért, mintha most szorítani kellene a fővárost, hanem tisztára csak a törvénykezelési tehnika szempontjából. (Horváth Mihály: A kórházügyet kell rendbehozni!) A kórházügyet olyan értelemben kell rendbehozni, hogy az állam fizesse meg a fővárosnak, amivel tartozik. Ez a közbeszólás nagyon jól jött nekem. 22 millió pengővel tartozik a magyar állam Budapest kórházainak. 22 millió pengővel! Ne méltóztassék azt gondolni, hogy itt arról a többletről van szó, amelyet a népióléti minisztérium nem engedélyez az ápolási költségekben. Itt van egy differencia. A székesfőváros bemutatj a a maga önköltségét és ezt kéri napi ápolási díjként megállapítani; ezzel szemben a népjóléti minisztérium nem ismerte el ezt az összeget és valamivel kisebbet állapított meg. Ez a 22 millió nem az a többlet, amely ^többlet, körülbelül 10 milliót tesz ki. Ezt én már nem is akarom többet számbavenni, hiszen ez állandó per a népjóléti minisztérium és a főváros között. De a rendesen megállapított ápolási díjakat, amelynek összegszerű helyességét a népjóléti minisztérium elismerte, egyszerűen nem fizetik; nem fizetik a szegényalapok, nem fizeti a Társadalombiztosító. 22 millió penírő követelése van a fővárosnak, amelyet a saját folyó szükségleteire szóló rendes költségvetési fedezetéből és a dollárkölcsönből rendelkezésre álló összegből kellett pótolni. Most azután ott áll a főváros, hogy a befektetéseknél, a közmunkáknál hiányzik ez a pénz. MéltóztatnaK tudni, hogy a kórházi ápolási díjak egy tengeri kígyóval vannak összekötve, az úgynevezett illetőség megállapításával. Aki a közigazgatásban ténykedett, tudja, mit jelent az illetőségmegáliapítás. (Jánossy Gábor: Egy emberöltőt!) Amikor egy kórházi ápoltról van szó s az bemondja, hova való az illetősége, akkor az a falu kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy az illető odavaló illetőségű. Erre a vármegyeháza egyes ügyosztályaiba kerül az ügy, lemegy a főszolgabíróhoz véleményezés végett, megint visszajön és sokszor két évig is eltart, míg egy ilyen ügyben megállapítják az illetőséget. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Wolff Károly: Tíz perc meghosszabbítást kérek Elnök: A képviselő úr tíz perc meghosszabbítást kér. Méltóztatnak megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Wolff Károly: Maga a közigazgatás tengeri kígyóként kezeli ezeket az illetőségi ügyeket, míg végre egy községre rámondják jogérvényesen, hogy oda való az illetősége; akkor kerül azután az a szegényalap abba a helyzetbe, hogy ! az ápolási költséget befizesse. Ahol a dolog egé: szén nyilvánvaló, ott természetesen megy a do| log, de nagyon sok esetben szükséges ez a hoszI szadalmas megállapítás. A székesfővárosnak addig kell várnia, hogy az ő költségeit meg-