Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-375

Az országgyűlés képviselőházának 375. lami nyugdíjasoktól sem ezt, de vagy elvileg rendezem a dolgot, és akkor mindenkire kell alkalmaznunk azt az elvet, hogy senki egy közpénztáriból kétféle címen fizetést nem húzhat, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) vagy pedig nem alkalmazom az elvet a városi nyugdíjasokra, mert ellenkező esetben városi nyugdíjasokat hátrányba helyezem és olyanokat, akik a város ügyei körül már érdemeket szereztek, eltiltok attól, hogy ott alkalmazást nyerhessenek, ellenben ha mégis van ilyen alkalmazásra mód és alkalom, az állami nyugdíjasok részére tárom ki a kaput. Azt hiszem, ez minden józaU felfogással, minden igazságos és méltányos érzéssel ellenkezik. Ennélfogva azt kérném, hogy vagy méltóztassék az egész intézkedést kihagyni a javaslatból, vagy pedig méltóztassék ezt az intézkedést bármely közpénztárból nyugdíjat húzó bármely egyénre alkalmazni. En el tudom képzelni azt, hogy akkor, amikor ezt a kérdést rendezzük, esetleg egy bizonyos értékhatárt vonunk meg. Például azt, mondjuk, hogy senki, aki közpénztárból havi 300 pengőnél magasabb nyugdíjat húz, ne nyerhessen a fővárosnál, mint^ aktív tisztviselő alkalmazást. Ezt el tudom képzelni, mert elvégre a mai nehéz megélhetési viszonyok között ez a 300 pengős nyugdíj az érdemes, életének legjavát közszolgálatban eltöltött egyénnek nem nyújt kellő megélhetést. Egy magasabb értékhatárhoz nem folyamodnék, mert nem nyitom meg az alkalmat arra, hogy amikor az egyetemről felkerülő középosztálybeli fiataloknak nem tudunk megélhetést, alkalmaztatást adni, olyanok, akik bárcsak minimális megélhetésre szert tettek, az állam vagy a város révén, ezektől az állami vagy városi alkalmaztatás lehetőségét elvegyék. De méltányossági szempontból még lehet arra gondolni, hogy megszabok egy körülbelül 300 pengős^ nyugdíjösszeghatárt, amelyen túl azután már semmi körülmények között nem engednék a fővárosnál aktív szolgálatba alkalmazni olyasvalakit, akinek akár a fővárosnál, akár az államnál nyugdíja van. Azt a dirimálást azonban^ amelyet a törvényjavaslatnak ez a szakasza végez, amely az elvet krudélisan alkalmazza a főváros saját nyugdíjasaira, ellenben megadja a lehetőséget, hogy az állami nyugdíjasok a fővárosnál alkalmaztatást nyerjenek, lehetetlen, még a kormány parancsa által sem ránk kényszeríthető javaslatnak tartom. Ilyen értelemben kérek határozatot. Elnök: Kíván még valaki szólni? Urbanics Kálmán jegyző: Rassay Károly! Rassay Károly: T. Ház! Akármilyen különösen is hangzik, mégis ahhoz az elgondoláshoz csatlakozom, amelyet Baracs Marcell t. képviselőtársam megpendített, hogy ezt az egész szakaszt ki kell hagyni a törvényből, mert az a kérdés, akarja-e a kormány ezt a nagy szociális kérdést rendezni, vagy nem akarja? Ha akarja, akkor nem lehet incidentaliter rendezni ebben a törvényben és nyityahagyni a többi lehetőségeket, amint arra már t. képviselőtársaim rámutattak. Nem lehet rendezni ilyen ferde módon, ahogy itt talán a székesfőváros speciális viszonyaiból kiindulva, a belügyminiszter úr ren-. dezni akarja a kérdést. Ha felismerjük azt, hogy a mai társadalomban lehetetlen dolog, hogy az emberek olyan állásokat halmozzanak, amelyeknek fizetése közjövedelmekből származik, akkor ezt az elvet keresztül kell vinni az állami és a törvényhatósági élet, sőt tovább megyek, majdnem azt mondhatnám, a közélet ülése 1930 március 28-án, pénteken. 299 egyéb vonatkozásaiban is. (Ügy van! a jobboldalon.) A múltkor az igen t. miniszterelnök úr, úgy láttam, nem mindenben osztotta az én felfogásomat, amely a lényegében ugyanazt akarta kifejezni, amit talán e törvényjavaslat intézkedése próbál megközelíteni. Úgyhogy nem tudom ebben a pillanatban, hogy mi az igen t. kormány álláspontja ebben a nagy elvi kérdésben. De ha nem ismerjük a kormány elvi álláspontját, akkor véleményem szerint mellőzni kell az ilyen incidentális intézkedéseket is, mert hiszen két kérdésről van szó. Egyáltalában lehetséges-e egy nyugdíjas embernek újból való alkalmazása olyan posztra, olyan állomásra, amely közjövedelmekből dotáltatik. Ebben kontradikció van. Akárhogy akarjuk nézni a dolgot, kontradikció van abban, hogy valaki valamely állomásról, valamely állásról nyugdíjba távozik és azután egy másik fontos közszolgálati állásra helyeztetik el. (Gáspárdy Elemér: Munkaképtelen! — Strausz István: Sőt ugyanott alkalmazzák!) Ha csak arról volna szó, hogy mint munkaképtelen helyeztetik el, akkor a kérdés el is lenne döntve. Sajnos azonban — és ebben igazat kell adnom a miniszterelnök úrnak — olyan intézkedések voltak, amelyek során nemcsak munkaképtelenek kerültek nyugdíjba. (Szilágvi Lajos: Makkegészségesek!) Nem tudjuk tehát egyszerűen 100%-ig úgy eldönteni a kérdést, hogy nyugdíjas egyént semmi körülmények között sem lehet alkalmazni. Egészen bizonyos azonban, hogyha valaki önként, szolgálati idejének kitöltése alapján vagy egészségi állapotának megromlása jogcímén ment nyugdíjba, ott kontradikció van abban a tekintetben, hogy akármilyen közüzemnél vagy hivatalnál újra alkalmazzák. (Ügy van! jobbfelől.) Ez a kontradikció nemcsak önmagában véve kell, hogy felhívja a figyelmet, hanem maga az a tény is, hogy annak nyomában, hogy valaki nyugdíjba ment, önként előáll az a helyzet, hogy más embernek kell átadnia a posztját, mert rengeteg ember van diplomával, végzettséggel, munkakedvvel, aki nem tud hozzájutni ahhoz, hogy magának a legkisebb posztot is megszerezze. (Szilágyi Lajos: Mi van az egykerendszerrel!?) Nem akarok odiózus példákba belemenni, de méltóztassék elképzelni, hogy egy olyan állás, ahol ma összehalmoznak 130—140.000 pengő fizetést, (Strausz István: Lázító! Az adott viszonyok között lázító!) 140 embernek adna szerény, de mégis valamelyes kenyeret, akik az élet útján elindulhatnának. Ez a kérdés egyik oldala: hogy egy nyugdíjas embert lehet-e egyáltalában alkalmazni. Ezt a kérdést nagy elvi alapon kell megoldani, természetesen az adott viszonyokkal számolva. Azután jön egy mácsik kérdés, amelyet szintén nem látok szabályozva: ha egy nyugdíjast alkalmazok újra egy állásra, amely köz jövedelmekből dotáltatik, akkor nemcsak az a szempont, hogy az illetővel betÖlthetem-e azt az állást, hanem arra is figyelemmel kell lenni, mi lesz az ő javadalmazásával. Mert azt méltóztatik itt konstatálni, hogyha valaki 200 pengőnél nem nagyobb nyugdíjat kap, akkor az alkalmazható. A dolog azonban nem olyan egyszerű. Mondjuk, hogy valaki 180 pengő nyugdijat kap. De ha alkalmazom egy 1000 pengős állásra, akkor újra felmerül az a kérdés, hogy szabad-e megengednem, hogy az a nyugdíj címén 180 pengőt felvegyen semmiért, és ugyanakkor felvegyen 1000 pengő havi fizetést? Akkor természetesen — újra ismételem,