Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-370

126 Az országgyűlés képviselőházának , ják. De hangsúlyoznom kell azt is, hogy mindazokat a jogokat, amelyeket a törvényes rendeletek alapján az engedélyesek kaptak, a magam részéről is respektálni kívánom mindaddig, amíg az engedélyesek az engedélyokirataikkal megfelelő módon élnek. Reám csak azoknak a feltételeknek ellenőrzése hárul, amelyek természetüknél fogva az én tárcám hatáskörébe tartoznak. A magánjogi viszonylatokban a rendes bíróságok hivatottak intézkedni; ezekre én semmiféle ingerenciát nem gyakorolok, mert nem is gyakorolhatok. A magam ingerenciájában lévő hatáskörben ezekben az ügyekben is, mint mondottam volt, a legnagyobb pártatlansággal, méltányossággal, de igazsággal, és ha kell, szigorral járok el. Kérem válaszomnak tudomásulvételét. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszonválasz jogával élni. Gál Jenő: T. Képviselőház! A miniszter úrnak részletes tárgyalására én csak két konkrét kérdést vetek fel. Ha a miniszter urat a mutatványosbódékból előléptetett intézmények jogosítványainak adományozásánál az vezette, hogy ha természeti személyről van szó, az érdemes magánszemély legyen, jogi személy pedig szintén ilyen legyen, akkor helyesen járt el. De megnézte-e a miniszter úr, hogy nem éppen integer személyiségtől veszi-e el a jogot? Mert azt a megkülönböztetést egy állam erkölcsi létének alapjául senki sem fogja elfogadni, hogy azt mondja a miniszter úr: «Annak adom a jogosítványt, aki erkölcsileg kiállja azt a próbát, amelynek én alávetem,

1 amikor megítélem és megbírálom», a másik oldalon azonban azt, akit jogfosztottá tesz, nem bírálja meg. A miniszter úrnak ez az érvelése tehát nem helytálló. En arra kérem, szíveskedjék ennek & gondolatnak revíziójánál elővenni azok névsorát, akiktől elvették a jogot és ha talál olyant, aki erkölcsi fogyatékosságánál fogva rászolgált, akkor én annak érdekében egy szót sem szólok, de ha azt látja a miniszter úr, hogy becsületes, jóravaló, intakt polgárok voltak azok,, akiket megfosztottak kenyerüktől, akkor, miniszter úr, nem találó ez az érvelés, mert ha ön azt mondja, hogy az érzelmi momentumokat kizárja, akkor ez nagyon hasonlít ahhoz, amikor valaki azt mondja: «Dobjátok ki, mert meghasad a szívem; nem akarok vele foglalkozni !» Ez, mélyen t. miniszter úr, annak a felfogásnak, amelyből én kiindultam és amely egyedüli jogszerű felfogás, nem felel meg. Nem lehet az állami jogosítványokat úgy felfogni, hogy azokról a sic volo, sic jubeo érvényesüljön. Az az engedély, amelyet az állam ad, legyen az bérlet, legyen az haszonbérlet, legyen az jogosítvány, mindig abban a feltételezésben adódik, hogy az állam sohasem lesz olyan kegyetlen és erkölcstelen, hogy kifogás alá nem eső emberektől vagy jogi személyektől elvegye azt, amit neki jogosítványként adott. T. Képviselőház! Ez kétoldalú szerződés. Nem az a lényeges tartalma ennek, amit méltóztatott mondani, hogy négy hónaponként meg kell újítani. Ezek a rezerváták csak azok a látszatok, amelyeknek védelme alá helyezi az állam a maga jogosultságát, de nem szoktak velük élni. Ha valaki egy bérletben, amely az államtól van, megöregszik tisztességben, nem veszik el ezt azon a címen tőle, hogy most valakinek, aki egy érdemes jogi személy vagy hadirokkant, akarják ajándékozni. Nem arra alakultak ezek a jótékony- és hadastyáai-egyesületek, hogy, ipari tevékenységgel ruháztas0. ülése 1980 március 19-én, szerdán. sanak fel. Semmi közük ahhoz, és az az állami pénzügyi rendszer, amely csak ebben találja meg ezeknek az egyesületeknek megsegítését, célt téveszt. Ezek nem arravalók és nem is kell őket lerángatni az üzleti élet talajára. Azok nem foglalkoztak ezzel, tönkrementek vele és már három év után azért kellett a revíziót eszközölni, hogy visszaédesgessék azokat, akik értenek hozzá, thogy társulhassanak és tőkét kaphassanak. Most, t. miniszter úr, egy nagyon fontos dolgot említek önnek. Azt mondotta a miniszter úr, hogy ha az üzérkedés jellegéből kifolyólag olyat találok, amit kifogásolok, mondjam meg és Ön akkor segíteni fog. Ezennel bejelentem a miniszter úrnak, hogy ön, az ön engedély-okirataiban, különösen azoknak, akiknek mint favorizáltaknak adattak ezek, mindenütt igen bölcsen azt a kikötést tette, hogy tartoznak a bruttó-bevételek bizonyos hányadát készpénzben kulturális célokra fordítani, tartoznak a kultuszminisztériumhoz juttatni. En most a miniszter úr figyelmébe ajánlom, hogy ott, ahol veszteséges mérlegek vannak, ahol az alaptőke fele elveszett, ahol rendre előfordulnak olyan esetek, hogy nincsen pénz az üzem folytatására, ott ezeket a kikötéseket nem teljesítették. Itt egy nagyon egyszerű megoldási módot ajánlok. írjon át a miniszter úr a kultuszminiszter úrhoz, hogy közölje az illetők névsorát; valamint azt, hogy bruttó bevételeiknek, amelyekről kimutatások vannak, 10 vagy 5%-át — úgy, ahogyan az ki volt kötve — eljuttatták-e a kultuszminisztériumhoz vagy nem? S ha azt látja a miniszter úr, hogy ezek ennek a hazafias és kulturális kötelességnek számszerűleg nem tettek eleget, ha azt tapasztalja, — hiszen felügyeleti jogánál fogva mindenütt beavatkozhatik és utánanézhet a dolognak — hogy azok a mozivállalatok, azok az engedélyesek, ezt nem teljesítették a legszigorúbban, vagy nem is képesek már teljesíteni, úgyhogy ezeknél elesik az a hazafias és kulturális cél, amelyre mindig hivatkozni méltóztatik, elesik mindaz a dicséret, amellyel őket elhalmozzák: akkor azt kérdezem a miniszter úrtól, hogy ha meggyőződik róla, hogy itt ez a képviselő, aki bírálat tárgyává tette ezeket az állapotokat, mindenben igazságosan, a tényeknek megfelelően referált, hajlandó-e a szükséges intézkedéseket megtenni? Mert meg fogja kapni az értesítést a közgyűlési jelentésekből, meg fogja találni a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok mérlegeiben, hogy nincsen meg az a pénz, amelynek az lett volna a rendeltetése, hogy konkrét kulturális célokat szolgáljon. (Fábián Béla: Hát mi lett a pénzzel?) Majd meglátja ezt a miniszter úr a jelentésekből. (Fábián Béla: Mit tud a képviselő úr: ellopták, elsikkasztották?) En nem vagyok vizsgálóbíró, ezen a helyen én nem felelek erre, de ha azt mondom, hogy nem jutott oda, mert nem juthat oda, mert nincsen meg ez a pénz, akkor azt majd a miniszter úr az ő felügyeleti hatáskörében bogozni fogja. Ez az én feladatom körét meghaladja. En nem személyek ellen harcolok, hanem azt a rendszert akartam itt bemutatni, amely ma fennáll, ahova ez az altruisztikus gondolkozás, a kérdésnek ez az antikommerciális felfogása juttatta ezt az ügyet. Nézze meg a miniszter úr a német filmek fejlődését, nézze meg mindenütt, hova fejlődtek ezek a vállalatok a szabad verseny nyomán és a szabad kommerciális rendszer alapján. Nálunk csak nyomorgás van a filmszakmában, itt csak tönkrejutás van, mert agyonadmi-