Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-370

Az országgyűlés képviselőházának 370. komplexust, megalapították a Beszkártot, en­gedték megalapítani a Novát és ez a nagy vita itt áll elintézetlenül. Az embert személyes in­vektívákkal illetik, mert ezt a kérdést nyilván­tartja. Hirdetem és vallom, t. Képviselőház, hogy ezt nem is szabad jóváhagyni, meg kell tagadni a jóváhagyást, ha a törvény alapján áll a kormány. Azt hiszem, hogy a jóváhagyás eddigi elmaradásának is az az oka, ;hogy a bel; ügyminisztériumnak derék és hozzáértő kiváló közigazgatási szakemberei figyelmeztették a mindenkori miniszter urakat arra, hogy ezt nem lehet jóváhagyni, nem lehet a közgyűlés határozatának kikérése nélkül ekkora vagyon­ról határozni. Bővebben fejtegetném ezt a kérdést, de most egyelőre megelégszem azzal, hogy talán eljut a híre a miniszterelnökhöz és a kormány t. tagjaihoz annak, hogy itt a fővárosnak óriási vagyonkomplexusa miniszteri jóváhagyás nél­kül elhatározás tárgya és egy perfektuált hely­zet teremtődött a főváros népességének kárára. A főváros népessége, a fővárosnak villa­mosvasúton utazó szegény adózó közönsége üzeni és elvárja e felszólalás nyomán, hogy nyilatkozzék a kormány, mi a véleménye e fel­tűnően drága közlekedésről, amelynek drága­sága ide vezethető vissza, mi a véleménye a feltűnően drága utazásról, e feltűnően lerom­lott közlekedési eszközök mellett. Mit szándé­kozik tenni, hogy megrendszabályozza ezt az eljárást, amelyben rólunk, nélkülünk intézked- . tek, amelyben fumigálták a miniszteri főfel­ügyeleti jogot, amely napirendre tért e kérdés felett. Vájjon eszébe jut-e a t. kormánynak egyszer, hogy ne csak az öndícséretről beszél­jen, hanem beszéljen arról, ami innen mint ob­jektív panasz hangzik el és ami mint közjogi sérelem is annyira súlyos, hogy egy pillanatig sem volna szabad sem a belügyminiszter úr- • nak, sem a miniszterelnök úrnak hallgatnia erről. Az olyanfajta kitérés azonban az azon­nali válaszadás elől. különösen a belügyminisz­ter úrnál, akinek főfelügyéleti reszortjába tar­tozik ez a kérdés, hogy egyszerűen távollétük­kel tündökölnek az urak, csak öregbíti azt a súlyos helyzetet, amely az egész országban gyűlik és gyűlik. A panaszkodó embereknek tö­mege légió, a szenvedő embereknek tömege légió s az ilyen források felett, amelyek mind­ezeknek okai, csak napirendre térnek. Ez nem maradhat így. Ova figyelmeztetem a mélyen t. kormányt, hogy szeretne még majd egyszer itt lenni, amikor nem rajta múlik, hogy ide­benn van-e, vagy a folyosón tartózkodik. (Fá­bián Béla: Bárcsak már látnám! — Derültség.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a minisz­terelnök úrnak. Következik Gál Jenő képviselő úr interpel­lációja a belügyminiszterhez. Kérem az inter­pelláció szövegének felolvasását. Perlaki György jegyző (olvassa): «Inter­pelláció a belügyminiszter úrhoz a mozgóifény­képüzemek engedélyeivel folytatott üzérkedé­sek tárgyában. 1. Ismeri-e, nyilvántartja-e és ellenőrzi-e a miniszter úr azoknak az engedélyeseknek mű­ködését, akikre az 1921. esztendőben mások szer­zett jogaira való tekintet nélkül a mozgófény­képelőadások jogosítványait átruházta! 2. Tudomására jutott-e a miniszter úrnak, hogy ezekkel a jogosítványokkal egyesek és kereskedelmi társaságokba burkolt vállalkozá­sok a közérdek rovására magánérdekek hajszo­lására üzérkednek 1 ? 3. Hajlandó-e a miniszter úr elismerni, ülése 1930 március 19-én, szerdán. 119 hogy a kormány által legújabban kiadott 1930. évi 640. sz. rendelet, mely törvény ellenére visz­szaható erővel is ruháztatott fel, egyenesen elő­segíti azokat a visszaéléseket, amelyekkel a miniszteri engedélyokiratokban megjelölt köz­érdek megóvását kijátszhatják"? 4. Hajlandó-e a miniszter úr a korábbi en­gedélyesektől elvont, 1921. év óta átruházott jogosítványokat a közérdekű kikötések betar­tása szempontjából sürgősen megvizsgáltatni s minden olyan esetben, amikor az engedélyes­nek a miniszteri jogosítványt sértő üzérkedése megállapítást nyer, az illetőt a jogosítvány gyakorlásától megfosztani és folyamatba té­tetni azon törvényes lépéseket, amelyek az üzérkedőt kártérítésre kötelezik.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! Gál Jenő: T. Képviselőház! (Halljuk! Hall­juk!) Megyünk tovább zavartalanul a köteles­ségteljesítés útján s felsoroljuk azokat a sérel­meket, amelyek a polgárság széles rétegeinek exisztenciáit érintik. Az ú. n. mozikérdésről kívánok ibeszélni. (Fábián Béla: Éljen Stead ezredes!) Stead ezredes csak egy állomás, t. képviselőtársam. A rendszert, amelybe itt bele van foglalva az egész mozgófényképügy, ma­gukat a mozgófényképszínházakat, a film-elő­állításokat és azt a tömérdek embert, ,aki a mozgófénjrképiparból és a mozgófényképszín­házakból él, valamennyit súlyosan érinti ez a kérdés. Vissza kell mennünk az 1920. és 1921. esz­tendőre. Az 1920. és 1921. esztendőben a Teleki­kormány ideje alatt egyszerre arra eszmélt a mozgófénykép-társadalom, — legyen szabad ekképpen neveznem, .— hogy egy szép napon rendelet útján elvették azokat a szerzett jogo­kat, amelyek családokat, exisztenciákat illet­tek. Magyarázatul a rendelet kibocsátására azt hozták fel: gondoskodni kell arról, hogy a mozgófénvképüzem olyan illetékes kezekbe jusson, (Fábián Béla: Már itt van a miniszter úr!), amely illetékes kezek hazafias szempont­ból és megbízhatóság szempontjából intézik ezeket a kérdéseket. Itt van előttem egy emlékirat, amelyet a mélyen t. miniszter úrnak hivatali elődjéhez intéztek, ebiben az emlékiratban kérték annak benyújtói, hogy a 8454. és 68.800. számú rende­letet szíveskedjék hatályon kívül helyezni. Ebben az emlékiratban fel vannak sorolva azok, akik tönkrementek a miniszteri rendelet hatása alatt, akik máról holnapra koldusokká lettek. (Fábián Béla: Viczián úr nevet rajta, pedig lehet sok álmatlan éjszakája ezek miatt az emberek miatt! — Viczián István: Nem azért nevetünk, oda se hallgatunk!) Törvényhozói kötelességének ez a nívója, t. képviselő úr! Ennélfogva kénytelen vagyok ezt az emlék­iratot kissé bővebben ismertetni, hogy a ren^ delet szövegezője, Viczián képviselő úr kissé visszaemlékezzék arra a munkára, amelyet itt annyi exisztencia megsemmisülése követett. (Viczián István: Ugyan! Ugyan! Beszéltünk már erről eleget! — Fábián Béla: Legyen nyu­godt, ameddig él, addig fogunk róla beszélni! — V'iczián István közbeszól. — Zaj a jobbolda­lon. — Fábián Béla: Akkor sem! Akkor is tör­ténelmi dokumentum marad ez az elkommurii­zálás! — Zaj. — Elnök csenget.) Nehogy azt méltóztassék gondolni, hogy egy izolált reszort élt ezzel a panasszal. Ezt az emlékiratot a Magyar Mozgóképszínháztulaj do­nosok Országos Szövetsége, az Országos Ma­gyar Mozgóképipari Egyesület és a Magyar

Next

/
Thumbnails
Contents