Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-370

96 Az országgyűlés képviselőházának 370. ülése 1930 március 19-én, szerdán. a kegyúri jogoknak gyakorlásából a lakosság egyrészét kizárják. Ez nem egyezik meg a jogegyenlőség elvével. Csak az az általános szempont, általános meghatározás és általános gyakorlat, hogy a kegyúri jogot a törvényhatóság közgyűlése gyakorolja, felel meg az önkormányzat elvének, az egyenlőség elvének, nem pedig az a körülmény, hogy e jog gyakorlását egy szűkebb bizottságra bízzák. A dolog másik része az, hogy szavazzanak-e tehát a választásoknál más felekezetűek is, vagy egyedül a katholikusok. En azt mondom, mint katholikus, hogy magúknak a katholikusoknak kellene arra az álláspontra helyezkedniök, hogy minden közületnél, ahol kegyúri jogokat gyakorolnak, a kegyúri jogok gyakorlásából senki ki ne zárassék. Ez felelne meg a kereszténység elvének, ezt kellene alkalmazni, de. ezt kívánja a demokratikus felfogás és a jogegyenlőség elvének érvényesítése is. Igenis, mi ellene vagyunk annak, hogy a kegyúri jogokat csak egy felekezet maga gyakorolja. Igenis, mindenkinek joga van erre, mint ahogy joga volt eddig is, — csak önként mondtak le erről — mert úgy értelmezték e jog gyakorlását, hogy maga a főváros, amely kegyúr, amely fizeti, fenntartja ezeket a plébániákat, a közgyűlésen gyakorolta a kegyúri jogokat. Most ezt meg akarják szűkíteni és egy bizottságra akarják bízni ezt a jogot. Igen, mi követeljük azt, hogy mindenki szavazhasson, az egész közgyűlés, felekezeti különbség nélkül, mert ez felel meg a jogegyenlőség és a demokrácia követelményeinek. És ez nem ütközik bele semminemű vallási szabályba, nem jelent semminemű egyházi funkciót, mert hiszen az egyházi funkciót minden egyház maga végzi a maga körében. Ez választást jelent, a kegyúri jognak olyan gyakorlását, amelyet máskép végrehajtani nem lehet, mint úgy, hogy vagy ember gyakorolja azt, vagy közületeknél a közületek illetékes testületei gyakorolják. De én abszurdumnak tartom kreálni ebből a szempontból itt egy szűkebb bizottságot, egy külön bizottságot, mert ezzel olyan befejezett tényt teremtenek, amelynek általános alapelvei, előfeltételei nincsenek meg. Es éppen a «kereszténypárt részéről történik ennek a követelésnek felállítása, amely nem fedi a demokratikus álláspontot, nem fedi a jogegyenlőség elvi álláspontját, amennyiben itt most keresztül akarja hajtani a^ kereszténypárt es;y ibizottság kreálását, alakítását, amelyre ráruházza az egész jog gyakorlását. Nem közömbös ez a kérdés a főváros lakosságára nézve. A főváros népének igen sok pénzébe kerül ez a kegyúri jog. Majd meg fognak indítani egy agitációt, amely arra irányul, hogy szüntesse meg a főváros kegyúri jogait, mondjon le róluk. A főváros amúgy is igen nagy összegeket fordít ilyen célokra, öriási összegek mennek el erre a célra. A háború előtt például 12 plébánia volt Budapesten, ez a szám felemelkedett 1922-ig 31-re. A fővárosnak ezzel kapcsolatos kiadása pedig majdnem két és félmillió pengő. Más felekezeteket is támogat a főváros, úgyhogy ezekkel együtt mintegy két és félmillió^ pengőt fordít a főváros évenként felekezeti célra. Ez olyan nagy és lényeges öszszeg

% amely nagyon terheli a főváros népességét és pedig felekezeti különbség nélkül. Amikor ilyen a helyzet és amikor általában a szociális megértés felé kezdünk haladni, nagyon helyes volna, ha a kereszténypárt sem akarná itt leszögezni egy külön bizottság szervezését. Elzártabb, szűkebb keretbe akarja szorítani ezáltal a fővárost a kegyúri jog gyakorlása terén. Nagyon helyesen tenné a kereszténypárt, ha megmaradna a mai helyzetnek megfelelő demokratikusabb állásponton. Mert eddig az volt a helyzet, hogy maga a közgyűlés választott a kegyúri jog alapján. Helyesen tenné a kereszténypárt, ha nem tenne kifogást az ellen, hogy ez a jövőben is így legyen. Sokkal jobban megfelelne ez Budapest népének és ; azt mutatná, hogy közelebb áll a kereszténypárt Budapest népéhez, mint azzal az álláspontjával, amellyel ezt a szakaszt akarja keresztülhajtani. Csak ezt akartam erre vonatkozólag megjegyezni. Bizonyos az, hogy nagy összegekbe kerül az egyházak segélyezése, nagy^összegekbe kerül Budapesten a kegyuraság kérdése. Bizony foglalkozni kell azzal a kérdéssel, hogy ezen a területen ne növekedjenek a kiadások olyan mértékben, amilyen mértékben növekedtek eddig, sőt arra kell törekednünk, hogy csökkentsük ha kell, sőt megszüntessük ezeket a terheket. Ha kell, adja fel a főváros a kegyúri jogot és

r akkor az egyházak r maguk lássák el egyházuk feladatát, szükségleteit s ne a közületek. (Peidl Gyula: TTgy van! Ez a helyes álláspont!) Mert én el tudom képzelni azt, r hogy egy földesúr fenntarthat egy egyházat és lehet kegyúr, ellenben egy ilyen közületnél, mint Budapest székesfőváros és ilyen viszonyok között, mint amilyen viszonyok között most élünk, amikor minden krajcár, minden adóbevétel véres verejtéken keresztül jut az állam és a főváros pénztárába, valóban meg kellene gondolni azt, hogy ez az intézmény egyáltalában fenntartható-e vagy sem. Mi azt javasoljuk, hogy ezt a szakaszt töröljék s kérjük javaslatunknak elfogadását. Elnök: Szólásra következik

1

! Perlaki György jegyző: Gál Jenő! Gal Jenő: T. Képviselőház! Ebben a szakaszban két fontos probléma rejtőzködik. Az egyik a szakbizottságok tanácskozásának nyilvánosságában a szabadságjogok egy területe, a másik a kegyúri kérdésben az egyházi autonómiának egy nagy területe.^ Méltóztassanak megengedni, hogy először a másodikkal foglalkozzam, A kegyúri kérdés jogforrását kell először tisztázni.• Azok a dekrétumok, amelyeket mélyen t. képviselőtársaim felhoztak, mind csak származékok. A kánonjog alapvető tétele az, hogy minden ilyen kérdésnek csak egy jogforrása van, a pápai jurisdietio. Ez az egyetlen kánonjogi forrás, amelyből ennek a kérdésnek egyházjogi vonatkozásaiban táplálkoznia lehet. Nem azért érvényesek a hullák és a kánonok, mert azokat valamely zsinat létrehozta. Az egyházi törvénykezésnek egy alapja van: a pápa ex katedra nyilatkozatai, és a pápai juris dictiónak mindenekfelett álló fensége. Ez nagyon sajátszerű jogalkotás, amelyet mindenkinek, aki a jog kultuszával foglalkozik, érdemes szemügyre vennie. Az egyházjog kodifikációja a római jogi kodifikáció mellett minden jogok egyik ősforrása, ez a klasszikus jogrendszer az, amely a kánonjogban megmutatkozik és amikor abban a felelősség kérdése és az egyháznak mint érvényesülő faktornak az egész világ berendezkedésére vonatkozó tételei a maguk egyházi fenségében mutatkoznak meg, akkor ezek klaszszikus példák, amelyek az egyház területén úgy hatnak, mint például az irodalomban Shakespeare, aki örökéletű. A jogok forrásainak vizsgálatánál a pápai allokució és az, ami a Szent Széknek mint jogforrásnak méltatásában mutatkozik, az egy-