Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-352

^^•i Àz országgyűlés képviselőházának 352 Ion.) Ha t. képviselőtársaim hónapról-hónapra foglalkoznak ezzel a kérdéssel, nyilvánvaló, hogy politikai indokaikis vannak erre, hiszen tudjuk, hogy a munkanélküliség egész Európában politikai probléma is lett, gazdasági és szociális vonatkozásain kívül. Tudjuk azt is, hogy ezt a munkanélküliséget, a háború utáni nehéz gazdasági helyzetben bekövetkezett munkanélküliség nagy arányait, bizonyos, tőlünk nem túlmessze fekvő politikai tényezők a maguk céljainak elérésére akarják felhasználni. Már ebből kiindulva is kötelessége a kormánynak, de kötelessége az országgyűlésnek és minden pártnak is, a kérdéssel foglalkozni. Nem fogok kitérni semmiféle részletkérdésre. Hiszen ha azok, amiket a kereskedelemügyi miniszter úr most mondott, talán nem is •nyugtatták meg a felszólalt képviselő urat, aki ezt a kérdést felhozta, azt az egyet kétségkívül bizonyítják, hogy a kormány saját hatáskörében foglalkozik ezzel a kérdéssel és abban a mértékben, ahogyan a világ pénzügyi helyzete javul, a nii pénzügyi helyzetünk és az ezzel együtt járó lehetőségek is alkalmasabbakká válnak arra, hogy hatékony közgazdasági politikát folytathassunk, vagyis a ma észlelhető súlyos szimptomák is enyhülni fognak, úgyhogy a kormánynak most már a részletekbemenőleg kell a maga munkaprogrammját kidolgoznia, hogy a munkanélküliséget megszüntethesse. (Helyeslés.) Amiért én felszólalok, az egészenmás kérdés, nevezetesen az, hogy szükségét látom annak, hogy a kormány és elsősorban a gazdasági miniszter urak, valamint a népjóléti miniszter úr is, karöltve a munkásság képviselőivel és elsősorban azoknak a szervezeteknek kép viselőivel, amelyek a munkásságot felölelik és itt a társadalmi egységet és a gazdasági részeket foglalják magukban, foglalkozzanak behatóan ezzel a kérdéssel; ebből a célból alkalmat kívánok adni arra, hogy a munkásság képviselői a kormány képviselőivel együtt ezt a kérdést minél előbb detailjaiban is letárgyalhassák. (Elénk helyeslés a jobboldalon és balfelől. Felkiáltások: Már régen kellett volna!) T. Képviselőház! Azután leszünk talán abban a helyzetben, hogy erre a kérdésre nézve részletesebbon nyilatkozzunk. Kérem t. képviselőtársamat és a t. Házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr a viszonválasz jogával kíván élni. Peyer Károly: T. Képviselőház! A rendelkezésemre álló kevés idő alatt nem vagyok abban a helyzetben, hogy foglalkozhassam azokkal a kérdésekkel, amelyeket az egyes miniszter urak szívesek voltak válaszképen előterjesztett interpellációmra adni és csak röviden kívánok ezekre a kérdéseikre kitérni. Főképen szükségesnek tartom, hogy álláspontomat világosan és precízen leszögezzem Vass miniszter úr kijelentésével szemben, aki még ma is amellett a kijelentése mellett tart ki, amelyet már évekkel ezelőtt hangoztatott, hogy nem tartja alkalmasnak az időt arra, hogy a munkahiány esetére szóló biztosítást bevezessék. Nem tudom, a miniszter úr mikor tartja akkor alkalmasnak erre az időt, amikor az a nyomor és az a kétségbeesés, amely végeredményben az egész lakosságon úgyszólván pánikszerűen kezd úrrá lenni, ma nem készteti a népjóléti miniszter urat arra, hogyha már azt mondja, hogy nem tartja alkalmasnak az időt, legalább pontosan fixírozná azt, hogy mit szándékozik a közeljövőben tenni, mert hiszen az a meghatározás, ülése 1930 február 12-én, szerdán. 7l hogy nem tartja a szociális biztosítást befejezettnek, míg eza kérdés nincs elintézve, túlmessze menő dátumot jelent és egyáltalában nem jelent valamelyes konkrétumot ebben a kérdésben. Ha tehát részleteznem kell, hogy a válaszok közül melyiket tudom tudomásul venni, a legnagyobb sajnálattal kell kijelentenem, hogy a népjóléti miniszter úrnak ezt a

#

válaszát nem vehetem tudomásul. Ugyancsak ilyen homályos biztatást adott a miniszter úr a nyolc órai munkaidőre vonatkozólag. Hogy ez a kérdés a minisztériumban tárgyalás alatt van, ez köztudomású és a miniszter úr erre vonatkozólag már határozottabb ígéretet tett ezt megelőzőleg, midőn kijelentette, hogy hajlandó a törvényjavaslatot rövid időn belül beterjeszteni. En csak ismételten hivatkozhatom arra, —• csak pár perc áll rendelkezésemre, — hogy statisztikai adatokkal lehet igazolni azt, hogy csak a főváros üzemeiben mennyi túlórát dolgoztak és midőn megszüntetik ezeket a túlórákat, a munkások százait lehet az üzemekbe alkalmazni. Ugyanez áll a többi iparágakra nézve is. Nem mondom, hogy a túlórázás megszüntetése megoldja a munkanélküliséget, de mindenesetre lényegesen csökkentené. Hivatkozom arra, hogy éppen abban az iparágban, amely a magyar kormány részéről túlzott vámvédelemben részesül, a textiliparban rendszerré vált már a kilenc-tíz órai munkaidő, egy olyan iparágban, ahol a rendelkezésre bocsátott kalkulációk bebizonyították, hogy az anyag és a munkabér nem tette ki együtt az eladott áru árának 35—40%á-t. Ahol tehát a kereseti lehetőség ilyen nagy mértékben van meg, ott egyáltalában nem indokolt, hogy a törvénynek ezen hiányossága folytán lehetővé váljék az, hogy a munkások túlórázzanak. Remélem, hogy a népjóléti miniszter úr azt, amit a tatarozásról mondott, kicsit szorosabbra fogja fogni, mert hiszen az, ami eddig történt e tekintetben, nagyon kevés. Le kell szegeznem itt is álláspontunkat. Tény az, hogy az 1917. évi novemberi bérek vannak ma alapul véve a lakbérek fizetésénél, már pedig ott béremelés történt 1914-hez viszonyítva, úgyhogy egyáltalában nem túlzás, ha azt mondom, hogy száz százalékát fizeti ma a lakosság a békebeli bérnek, tehát joga van kívánni, hogy a háztulajdonos, aki majdnem száz százalékig átmentette vagyonát, aki nem hozott áldozatot, mint az árvák, a hadikölcsönjegyzők és a többiek, a közgazdasági élettel szemben legalább minimálisan tegye meg kötelességét ugyanakkor, amikor a saját értékét javítja és a saját házának fennállását továbbra is biztosítsa. Tudomásul veszem a kereskedelemügyi miniszter úr válaszát, hogy az útépítés kérdésében végre döntés történt és a vármegyéknél is az útépítés szorgalmaztatott, hogy végre a vasúti beruházások tekintetében is történt valamely elhatározó lépés. Ne kívánja a miniszter úr, hogy a Talbot-centráléról beszéljek, mert ú^jás eltérnek a véleményeink annak szükségessége tekintetében és egyéb tekintetekben. A miniszterelnök úrnak azt a kijelentését, hogy ezt a kérdést az érdekelt szervezetek vezetőivel kívánja megtárgyalni, a magam részéről tudomásul veszem és kérem a miniszterelnök urat, adjon arra lehetőséget, hogy azok az emberek, akik kinn az életben ott állanak a munkanélküliek százai és ezrei közepette, akik napról-napra hallják a panaszokat, akik ott állanak, mint ennek a rettenetes nyomornak villámhárítói, ezt a kérdést a miniszterelnök úrral szakszerűen megtárgyalhassák. Meg vagyok róla győződve, hogy ennek a tárgyalásnak ered-