Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.
Ülésnapok - 1927-352
68 Az országgyűlés képviselőházának 352. ülése 1930 február 12-én, szerdán. illető intézkedést meg fogják tenni. Ez azonban az én konpetenciámlba nem tartozik. Nagyon fontos azután, t. Ház, a foglalkoztatás szempontjából az építőipar helyzete. Nem mondok erre vonatkozólag semmi újat, nem is akarok erre kitérni, mert iiiszen nyitott ajtót döngetnék és ismeretes dolgokat repetálnék, csak a tatarozás kérdésére nézve szeretném a saját nézetemet, amely különben megegyezik a kormányéval is, itt a Ház előtt kifejteni egy mondatban. (Halljuk! Halljuk!) Nevezetesen nem tartom sokáig fenntartható helyzetnek azt, hogy a bérhasználatban levő, tehát most már elég magasan jövedelmezőnek mondható házobjektumok tulajdonosai azokat a tatarozási munkálatokat nem végeztetik el jövedelmet hozó házaikon, amely tatarozási munkálatok nemcsak a legszigorúbb értelemben vett egészségügyi vagy lakhatási szempontból íratnak elő, hanem amelyeknek ezen túlmenőleg a házuk, a birtokuk állandó állékonyságát, de azonkívül bizonyos szépészeti szempontokat is kell kielégíteniök. (Farkas István: Közbiztonsági szempontokat is sok helyen!) Természetesen közbiztonsági szempontokat is. Vannak itt olyan malterszörnyetegek, olyan bérházszörnyetegek, amelyek nemcsak a bennük levő lakók elhagyatottsága okán, nemcsak nagyon sok esetben a bérkövetelések okán nevezhetők szörnyetegeknek, hanem a másaik materiális megjelenési formájában is, úgyhogy valóban rászolgálnak arra, hogy a főváros a maga autonóm hatáskörében foglalkozzék ezzel a kérdéssel és kötelezőleg írja elő, hogy a szükséges esetekben ezek a tatarozási munkálatok végeztessenek el. Erre vonatkozólag egyelőre magánúton fordultam a székesfőváros vezetőségéhez,- notifikálván ilyen magánúton azt, hogyha a tanács a maga részéről kielégítő módon nem kívánna foglalkozni ezzel a kérdéssel, kénytelen lennék államhatósági hatáskörben ezt a kérdést én elővenni és esetleg a parlament útján megoldatni azt, ami szükséges. A mi mármost az ezzel rokon másik kérdést, a lakásépítés kérdését illeti, az állami lakásépítési akció nagyon vékony, kicsi vízér módjára csörgedezik, mert az állaimháztartás nincs abban a helyzetben, hogy nagyobb összegeket tudna erre a célra rendelkezésre bocsátani, sőt még azt sem mondhatom, hogy a már kölcsön kiadott összegek visszafolyása esetén erre a célra lesznek újra felhasználhatók, mert hiszen egész költségvetésünk szerkezete ezeket az összegeket — már 'amennyiben ebben vagy a következő évben visszafolynak — tulajdonképpen abszorbeálta, ezek már más különböző tételek fedezetéül felvétettek. Nem is ezen az úton kell megoldani ezt a kérdést, hanem azon az úton, amelyre t. képviselőtársam is rámutatott, nevezetesen a hitelkérdés rendezésével. Hogy vájjon belső hitellel vagy külföldi kölcsön felvételével lehet-e majd a kérdést okosabban megoldani, azt ebben a pillanatban nem tudom eldönteni, nem is én vagyok erre tulajdonképpen hivatott. Csak azt vagyok bátor a t. Ház színe előtt megjegyezni, hosry sem a tisztviselők családi ház építési akciójának gondolatát nem ejtettem el, sem azt a mésik gondolatot nem ejtette el a kormány, hogy általában az építést olcsóbb hitel rend elkezé a, ére bocsátásával valamiképpen nagyobb lendületbe hozza. Ne eit a en senkit tévedésbe az a körülmény, hop-v a budaowti statisztikai kimutatás szerint több mint 1600 lakás üresen áll. Ez nem jelent annyit, hogy Budapesten a lakáskérdés a lakásbőség szempontjából meg volna oldva. Ez semmiképpen sem jelenti ezt. Ez egy nagyon szomorú másik tünetet jelent, amelynek tulajdonképpen kettős oldala van. Az egyik oldala a lakásfogyasztóképesség iiesztő csökkenése, a másik pedig, ami ennek korrelativuma, az, hogy az a hiteltőke, amellyel ezeket a lakásokat termelték, túlmagas ^kamatviszonyok között volt kénytelen invesztálódni ebben a termelési ágazatban (Peyer Károly: Nagyok a kartellárak!), és nem tudják lakbér alakjában áthárítani a magas termelési költségeket, valamint a hasznot a lakókra, mert a lakók fogyasztóképessége — ismétlem — megcsökkent. Ilyenformán végeredményben mindig ide jutunk vissza. A fogyasztóerők csökkenésével kapcsolatban azt is egészen nyugodtan koncedálom és megállapítom, hogv nézetem megegyezik t. képviselőtársam nézetével abban a tekintetben, hogy az ipari termelésnek a munkabér politikájánál nem volna szabad a munkásság fogyasztóerejét figyelmen kívül hagyni. Mert hiszen nyilvánvaló, ho°"^ azokban a termelési ágakban, amelyeknek fő foP"vasztópiaca maga a belső fogyásztótÖm eg, a termelés önmagát ássa alá abban az esetben, ha a munkásság fogyasztóerejét nem próbálja fenntartani. Kinek fog akkor termelni? Exportra nem tud dolgozni, mert nem exporterős, a belső fogyasztópiacot kell tehát neki ellátnia. A tisztviselőcsaládi házépítő akcióra vonatkozólag bátor vagyok még megjegyezni, hogy van is már konkrét külföldi kölcsönajánlat a kormány birtokában, a külföldi pénzpiacon azonban egyelőre még meglehetős erős hullámzás van és remény van arra, hogy talán még kedvezőbb feltételek mellett lehet ilyen hitelt igénybevenni, úgyhogy a kormány ezt az ajánlatot most definitív tárgyalás alá nem vette. En az illetékes miniszter urakat, két szomszéd kollégámat mindenesetre abban az irányban kívánom instigálni, hogy ezt a kérdést lehetőleg gyorsan és még ennek az évnek építkezési szezonja kihasználása cáljából megoldásra méltóztassanak segíteni. Felhangzott a lakáskérdés kapcsán az a kívánság is, hogy a kormány a lakbéreket és boltbéreket újra rendezze. Válasszuk a kérdést ketté. A boltbérek kérdése az egyik kérdés, amelyhez nem tudunk hozzányúlni, mert az 1924 : VI. tejérteimében a lakásbérek rendezéséhez a kormány csak azokban a vonatkozásokban van jogosítva hozzányúlni, amely vonatkozásokban kötött a forgalom. Mivel pedi 0, a boltbérek terén a szabadforgalom hirdettetett ki, gondolom. 1925. május 1-én, erre vonatkozólag tehát a kormánynak felhatalmazási jogalapja nincsen. Ami a lakásbérek új rendezését illeti, megállapítom azt, hogy magas lakbérekről a kötött forgalomban beszélni nem lehet. A lakbéreket megfizetni nem tudó lakókról lehet beszélni. Mert hiszen még most sem vagyunk benne a békebeli névértékben számított lakbérek 100 százalékában. (Peyer Károly: Benne vagyunk!) Nem vagyunk benne, t. képviselőtársam. 85"5 százaléknál tartunk. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Azért kötötték meg a lakbért, mert magas volt! — Peyer Károly: 1917. novemberében béremelés történt!) Méltóztassanak megengedni, t. képviselőtársaim, én már nyolc év óta foglalkozom ezzel a kérdéssel, ennek következtében koncedálják nekem azt, hogy meglehetősen ismerem a matériát. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: De mi fizetjük!) Megállapítom azt, hogy a kötött forgalomban 85 s egynéhány tized százalékig mentünk fel, nem az alapbér valorizálásával, hanem a névérték összegét számítva, mert
