Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-352

Az országgyűlés képviselőházának 352, niszter úr figyelmébe ajánlom. Mert.itt nem karitatív kérdésről van szó, itt arról van szó, hogy a fennálló törvényes rendelkezések értelmében annak a kiskorúnak a vagyona felett való rendelkezést az igazgatás vette a kezébe és az igazgatásért az államnak feltétlenül felelnie kell. Másfelől nemcsak a hadikölcsönjegyzésekkel kapcsolatos károsodásokról van szó, hanem olyan esetekről is, — és ilyen az az eset is, amelyet mondottam, — ahol a közhatóságok cselekménye miatt, illetőleg a szabályok folytán való nem cselekvése miatt állt elő a helyzet. Meg kell azután állapítanom, hogy ott van az a kár is, amely 1920-tól mind a mai napig a gazdasági válság folytán támadt elértéktelenedések miatt következett be, amikor az árvapénzeík ott voltak a hatóság kezében és a hatóságok a rossz szabályok miatt tehetetlenül állottak abban a tekintetben, hogy ezeket a pénzeket megmentsék. Ezekről mindről gondoskodni kell, ezekért felelni kell. 1922 óta nem tudtuk elérni a belügyi kormánynál azt, hogy ebben a tekintetben a régi mohos és az árvaügyi bürokráciát is begyepesítö szabályokat valahogyan már változtassa meg, mert ha az autonóm hatóságoknak módjukban lett volna . ebben é tekintetben túltenni magukat azokon a szabályokon, akkor nem fordulnának elő ezek az esetek, amelyekre a miniszter úr azt mondja: «kis károsodások». Elismerem, hogy összegszerűleg kis károsodások, de azoknak az árváknak, akiknek a kezébe jut ez az összeg, nagy károsodás és itt nem is tudok különbséget sem tenni a háború alatti, meg a háború utáni károsodások között. Mert itt azok a gyermekek is, akik már a béke megkötése r óta kerültek az árvaszék hatáskörébe, voltaképpen igen nagy százalékban a háború folytán hadirokkantakká váltaknak és elhalt hadirokkantaknak gyérmekei. Ezek tekintetében a magyar törvényhozásnak súlyos feladatai vannak s arra kérem a miniszter urat és a kormányt, méltóztassanak ezeket a kérdéseket^ beható megvitatás tárgyává tenni, mert én a külföldi viszonyokra vonatkozólag kénytelen vagyok tudomásul venni azokat, amiket a miniszter úr mondott, de megemlítem, hogy Romániában a háború alatti kielégítés tekintetében jobb volt a helyzet s akkor a magyar államnak ezen a téren megfelelően gondoskodnia kellene. A választ, mint az informatív jellegű interpellációmra adott választ, tudomásul veszem, ki kell azonban jelentenem, hogy ez a magyar árvák ügyében nem elég s ehhez a kérdéshez nagy szeretettel és megértéssel hozzá kell nyúlni^ mert ha valaki a világháború és az öszszeomlás közepette károsodott, úgy ebben a tekintetben a^ magyar árvákat illeti az elsőség és a magyar állam törvényhozásának s a magyar kormánynak a magyar árvák ügyét kell elsősorban véglegesen megoldáshoz juttatnia. (Helyeslés a szélsőbaloldalon és a középen.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a belügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Következnék Esztergályos János képviselő úr intrpellációja, aki, bejelentése szerint, kérelmet óhajt előterjeszteni. Esztergályos János: T. Képviselőház!^ Tisztelettel kérem, méltóztassanak hozzájárulni, hogy a bejegvzés sorrendjének felcserélésével ötödik interpelláló helyett a harmincötödik lehessek. (Derültség és helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni a sorülése 1930 február 12-én, szerdán. 63 rendi cseréhez? (Igen!) A Ház hozzájárulását megadta. Következnék Farkas István képviselő úrnak és azután Peyer Károly képviselő úrnak interpellációja. A képviselő urak azt a kérést intézik általam a Házhoz, méltóztassék hozzájárulni, hogy felszólalásaik sorrendjét megcserélhessék. Tekintettel arra^ hogy mások jogait ez a csere nem érinti és más esetben a cseréhez a Ház már hozzájárult, javaslom,^ hogy ez alkalommal is méltóztassék hozzájárulni. (Helyeslés.) A Ház a cseréhez hozzájárul, ennélfogva következik Peyer Károly képviselő úr interpellációja az összkormányhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni! Gubicza Ferenc jegyző (olvassa): «Interpelláció az Összkormányhoz a munkanélküliségről és a munkahiány esetéről szóló biztosítás bevezetéséről. Milyen intézkedéseket hajlandó tenni a kormány a munkanélküliség csökkentésére, miután a munkanélküliség mértéke és időtartama olyan nagy, hogy következményei súlyos aggodalomra adhatnak okot? Mikor hajlandó a kormánya munkahiány esetére szóló biztosítás törvényjavaslatát a törvényhozás elé terjeszteni és az önhibájukon kívül munkanélküli munkások és alkalmazottak rendszeres segélyezéséről gondoskodni? Budapest, 1930. február 8. Peyer Károly s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Peyer Károly: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A munkanélküliség kérdését ismételten szóvátettük itt a Házban, de szóbakerült ez a kérdés a főváros törvényhatósági közgyűlésén, szóbakerült a különböző városok gyűlésein, szóbakerült az érdekeltek részéről egybehívott gyűléseken is. Szükségesnek tartom, hogy ezt a kérdést újból idehozzam azért, mert a munkanélküliség kérdésében nincs semmiféle olyan tünet, amelyből az enyhülésre lehetne következtetni, hanem ellenkezőleg: a legnagyobb aggodalommal kell néznünk a dolgok fejlődése elé. Azt látjuk, hogy a munkanélküliség fokozatosan emelkedik. Mindenki tele van napasszal. Tele van panasszal nemcsak a munkásosztály, hanem tele vannak panasszal az úgynevezett polgári osztályhoz tartozó egyének is. Tele van panasszal az iparos, a kereskedő, a tisztviselő és tele vannak panasszal főkénpen a kisiparosok, akiknek ma semmi alkalmuk nincs arra, hogy még a legszükségesebb munkát is elő tudják maguknak teremteni. Azokból az engedményekből, amelyeket eddig a főváros tanácsától kértek, nem lehet következtetni arra, hogy a tavasszal nagyobb arányú építkezés indulna meg. S véleményem szerint nem lehet ezt a kérdést azzal sem elintézni, hogy arra hivatkozunk, hogy a külföldön a munkanélküliség ugyancsak ilyen arányú; mert hiszen külföldön ebben a tekintetben sürgős intézkedések történtek egyrészt a munkanélküliek segélyezése tekintetében, másrészt pedig közmunkák megindításával, amire itt, sajnos, semmiféle tünetet nem látunk, mert hiszen sem a magán-, sem a^ középítkézéseknél, sem a közmunkák megindításánál nem látjuk azt a célt, azt az igyekezetet, hogy a munkanélküliségen valamelyes enyhítés történjék. Legyen szabad csak egy pár adatot felsorolnom annak jellemzésére és igazolására, hogy a munkanélküliség nemcsak, hogy csökkenőben nincs, hanem ellenkezőleg, az utóbbi hónapokban szinte aggasztó módon emelkedett és