Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-352

Az országgyűlés képviselőházának 35 É. ülése 1930 február 12-ên, szerdán. 61 bár nem olyan tényekkel, nem úgy, ahogyan a képviselőtársam az interpelláció során, előadta. Azoknak a tényeknek a valóságával nem kívánok foglalkozni, de tudomásom van róla... (Fábián Béla: Elveszett-e a pénz vagy nem? — ez a kérdés.) A képviselőtársam megtakaríthatta volna közbeszólását, mert válaszommal meg lesz elégedve. Tudomásom van arról, hogy feljelentések történtek és a feljelentések alapján a kir. ügyészség már múlt évi december hó 23. napján vizsgálatelrendelési indítványt terjesztett elő; s tudomásom van továbbá arról, hogy ezen indítvány alapján a vizsgálatot a budapesti büntetőtörvényszék vizsgálóbírója már elrendelte. Kérem válaszom tudomásul vételét. (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszontválasz jogával élni? Moser Ernő: Igén! Elnök: A szó a képviselő urat megilleti! Moser Ernő: T. Ház! Az igazságüg^miniszter úr válaszát a legnagyobb megnyugvással veszem tudomásul, kérem azonban, méltóztassék ezen közérdekű ü^vet a jövőben is, addig, amíg el

t nem intéztetik, továbbra is figvelemmel kísérni. (Rothenstein Mór: Bocsánatot kér, hogy itt lehet! — Derültség.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e az igazságügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi . Következik Hegymegi-Kiss Pál képviselő úr interpellációja az összkormányhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni! Szabó Zoltán jegyző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. összkormányhoz: Tekintettel Hágára, ahol a károsultak közül főképpen az optánsok érdekeit úgy-ahogy biztosították, kérdem a Hágában tevékenykedő s ezért ünnepelt magyar kormányt, hogy mit tett és mit tesz az országban és az elvett részeken élő azon magyar árvák érdekében, akiknek legtöbbször a közigazgatás gondozására bízott vagyona a nemzeti szerencsétlenségek és a gazdasági válság közepette úgyszólván megsemmisült? Hegymegi-Kiss Pál s. k. országgyűlési képviselő.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó! Hegymegi-Kiss Pál: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Interpellációm voltaképpen informatív jellegű interpelláció, amikor én a magyar árvák ügyére vonatkozólag intézek kérdést a kormányhoz és kérdem, micsoda intézkedések történtek a magyar árvák vagyonának megvédése érdekében, azon magyar árvákról lévén szó, akiknek vagyona a háború és a nemzeti szerencsétlenségek folytán megsemmisült. Idevonatkozólag kérdem ezt, annál is inkább, mert tudni szeretném, hogy a magyar kormány most, amikor Hágával kapcsolatban bizonyos kérdéskomplexumok megoldatnak, az árvaügyi igazgatás terén az árvák rovására esett sérelmeket minő módon kívánja voltaképpen orvosolni? A hágai kérdésekkel nem kívánok foglalkozni. Rám nézve fontos a magyar árvák sorsa és most, amikor felmerültek ezek a kérdések és mindazokról szó esik, akik a háború és nemzeti szerencsétlenségek folytán súlyos sérelmeket szenvedtek, úgy gondolom, hogy a magyar árvákról is kell hogy szó essék a magyar parlamentben, annál is inkább, mert én e szerencsétlenek között az első helyet mégis a magyar árváknak adom. Az árvák kérdése a magyar törvényhozás fokozott gondoskodása körébe kell hogv tartozzék. Hiszen a miniszterelnök úr az úgynevezett optánsok ügyénél is voltaképpen a magántulajdon elvére appellált. Az árvaügyi igazgatás, egyáltalán az árvavagyon védelme voltaképpen a magántulajdon védelme, ahol a törvényhozásnak, a közigazgatásnak fokozottabb felelőssége áll elő. Nemcsak általánosságban kell védeni a magántulajdont, hanem mivel a cselekvőképesség ihiánya miatt e magántulajdon felett az árvák és gondnokoltak nem rendelkezhetnek^ ennélfogva az állam áll oda a maga igazgatási szervezetével, legyen az akár autonóm, akár centralisztikus igazgatási szervezet és mint cselekvő teljesíti azokat a feladatokat, amelyek a vagyon kezeléséhez szükségesek. Feltétlenül meg kell állapítani, hogy a magyar árvavagyon nagyobb része tönkrement. Én 1922-től kezdve vagyok ennek a parlamentnek tagja s minden közigazgatási javaslat során felhívtam az illetékes belügyminiszterek figyelmét arra, hogy az árvaügyi bürokratikus közigazgatáson -méltóztassanak változtatást tenni, [méltóztassanak megakadályozni azt, hogy a közigazgatás bürokratikus rendszere, amely az árvapénzek kezelésében megnyilvánul, lehetetlenné tegye és gúzsbakösse az árvaszékeket abban a tekintetben, hogy az árvavagyont, különösen a gazdasági válság folytán előálló értékváltozásoktól, amelyek pénzünkben jelentkeznek, valami módon megmentsék. Igaz, hogy a magyar árvák nagyobb részének vagyona a háború alatt hadikölcsönbe lett fektetve s hogy az a bizonyos általam nem helyeselt karitatív rendszerű valorizációs intézkedést, amely az 1928:XXXIII. tc-ben foglaltatik, egymillió pengőt külön erre a célra ki is szakított. De 1927-ben magam is idehoztam egy esetet a törvényhozás elé, ha jól emlékszem, Jámbor Róza esetét, aki közel 20 holdnyi földjét vesztette el, amelyet eladtak és öt pengőt kapott érte. A napokban juttattam a miniszer úrhoz egy másik esetet, amikor egy bizonyos, talán némelyekre nézve csekély összeget, de az^illetőre nézve jelentős összeget azért nem szolgáltattak ki valorizáltan, mert az Összeg ma egy pengőn alul esik. Ilyen károsodások vannak; ezek a károsodások nemcsak a háború alatt árvává lett gyermekekre vonatkozólag állottak elő, hanem előállottak 1920 óta, pénzünk rohamos tönkremenetele idején is. Ilyen esetek ma is előfordulnak, amikor az a kiskorú voltaképpen teljesen hibátlan, inert hiszen pénze, vagyona omind az^ árvaszék gondozásába kerülvén át, egyáltalában nem hibás abban, hogy vagyonát átmenteni nem tudta. Kérdem a magyar kormányt, hogy erre vonatkozólag mit tett? Azért kérdem ezt, mert itt nemcsak anyagi kártalanítás kérdése forog szóban, hanem bizonyos tekintetben az árvaügy és az árvapénz-kezelés rendszere is. Mivel látnivaló volt, hogy ez a rendszer a válságos gazdasági állapotoknak meg nem felel, már 1920 óta •meg kellett volna változtatni, mert az a bürokratikus szabályzat, amely erre vonatkozólag az árvaszékek előtt van s amely szerint az árvaszékek el kellett hogy járjanak, már maga elég volt arra, hogy vagyonok tönkremenetelét idézze elő. Azt hiszem, iminden szakember, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik, osztozik ebben a véle menyben. Itt a parlamentben már többször (megsürgettem az egyes minisztereket, így 1927-ben a jelenlegi belügyminiszter úrhoz is fordultam, hogy ebiben a tekintetben történtek-e in9'