Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.
Ülésnapok - 1927-363
382 Az országgyűlés képviselőházának 363. ülése 1930 március 6-án, csütörtökön. ben, 1920-ban, 1921-ben az ötös tanácsok szigorúan mértek (Propper Sándor: Nem volt fellebbezés!) .' és, úgy állapítottak meg tényeket, hogy nem hallgattak ki tanukat. Megállapították szakemberek, hogy ez a bíróság, amely a nép hangulat alapján hozatott létre, igazságtalan, túlszigorú ítéleteket hozott. Azóta jogászok állapították meg azt a tényt, hogy revízió alá kell venni ezeket az ítéleteket, s hogy akkor olyan bűncselekményeket kreáltak, amelyeket ma más szemmel néznek. De tovább megyek. Mi hozta létre a forradalmakat és az ellenforradalmat 1 ? A miniszter úr beszélt felszólalásában arról is — amikor ma először szólalt fel —, hogy az a bizonyos októberi dolog lázadás volt, és nem lehet forradalomnak minősíteni, nem lehet úgy megítélni, mint ahogy megítélték a korábbi, az 1848-as forradalmi eseményeket. Bocsánatot kérek, de anynyit meg kell állapítanom, hogy az 1918-ban bekövetkezett állami összeomlás következménye volt egy hosszú kormányzati rendszernek, annak a közjogi álapotnak, amely Magyarország és Ausztria között fennállt, s annak a Habsburg-uralomnak és annak a rendszernek, amelyet ennek alapján fenntartottak Magyarországon. Ez hozta létre az Összeomlást, s maga a háború robbantotta ezt ki. Tessék viszaemlékezni arra, hogy 1918-ban a rendőrség megállapította, hogy 30.000 katonaszökevény volt itt Budapesten, akiket nem tudtak elvinni, besorozni. Nem volt meg a fegyelem a hadseregben, összeomlott az állam. En tehát azt mondom, hogy nem volt forradalom, hanem állami összeomlás volt, és ami utána következett, az csak következménye volt annak az állami összeomlásnak, azoknak a tényeknek, amelyeket kitermelt az úgynevezett alkotmányos éra. (Zaj a jobboldalon.) Ha most erkölcsről beszélünk, és ha nem illeszkedünk bele abba a történelmi mentalitásba, amellyel általában a forradalmakat megítélik, akkor eltérünk a történelem tanulságaitól, attól a helyes alaptól, amelyet minden állam a világon elfoglalt a történelem folyamán, és amelyet el kell foglalni most is, hogy egyszer végre ezeket az eseményeket likvidáljuk. Erről van szó, mi ezt kívánjuk. Ha mindössze 366 ember az, — mint a miniszter úr kijelentette, — akiről itt szó van, miért kell a magyar államnak félnie attól, hogy ezeknek az ügyét elintézzék'? A magyar állam olyan gyönge, hogy a forradalmakkal kapcsolatos és külföldön élő 336 emigráns ügye nem intézhető el azért, mert a magyar állam összeomlik ennek j hatása alatt, és az az erkölcsi felépítmény, amelyen önök állanak, romba fog dőlni? Bocsánatot kérek, ha ezeknek az emigránsoknak az ügyét elintézik, ez az ellenkezőt fogja eredményezni. Mi sohasem kértük, hogy a bolsevistákat hozzák haza; mi disztingváltunk és azt mondottuk, hogy vannak szociáldemokraták, vannak, akik az októberi forradalom idején mentek el, vannak polgári elemek, és ezeket tessék hazaereszteni, de ne úgy, hogy könyörögniük kelljen, ne úgy, hogy megalázkodniuk kelljen, ne úgy, hogy kálváriát kelljen járniok. (Egy hang a jobboldalon: Dicsérő okirattal félszerelve! — Krisztián Imre: Megengedni újból a gyilkosságot, a tolvajlást! — Zaj a szélsobaloldalon.) Tessék megjegyezni, hogy mindig voltak és lesznek egészen ellenkező világfelfogású emberek. Az a társadalom, az az állam, amelyben nem tud érvényesülni az ellenkező világfelfogás, haldoklik, elpusztul. (Krisztián Imre közbeszól, — Propper Sándor: Már megint papagájbetegsége van Krisztiánnak! Állandó papagájbetegsége van!) Es ha nyugatra néznek, akkor azt látják, hogy ott ezek az ellenkező világfelfogások nagyon szépen tudnak érvényesülni a fórumon, ,a kormányzat körül, a parlamentáris életben. Miért ne tudnának ezek itt érvényesülni, miért kell mesterséges eszközöket rtartani és alkalmazni azért, hogy ezeket visszaszorítsák? Ha pl. leminősítenék igazságosan ennek a 366 embernek ügyét (Propper Sándor: Már régen revízió alá kellett volna venni ezeket az ügyeket!), akkor egészen bizonyos, hogy háromszáznak az ügyét máris el lehetne törülni és meg lehetne szüntetni. (Felkiáltások a jobboldalon: Miért nem állanak a bíróság elé?) Miért nem tudja ezt az állam megcsinálni, miért nem tudj állam ezt a fenséges gesztust véghezvinni? Van ereje hozzá, csak akarnia kell. Ha ehhez a fenséges gesztushoz ragaszkodik, ezt nagyon szépen meg tudja csinálni és végre tudja hajtani. A t. miniszter úr az egész forradalom kezdetét úgy állította be, hogy ezt kvázi mesterségesen csinálták, holott azt az előző kormányzati rendszer és a háború termelte ki. (Zaj.) Ezt a kérdést csak úgy lehet megérteni, ha mindezeket a szempontokat itt felvetjük, megvitatjuk és tisztázzuk végre a forradalommal, az összeomlással, a háborúval, Magyarország megcsonkításával kapcsolatos kérdéseket. Ezeket tisztázni kell, és akkor nem ezek az emberek kerülnek ki bűnösen ezekből az eseményekből, hanem egészen mások. Azért kérem a t. Házat, méltóztassék erre módot nyújtani és Propper Sándor képviselőtársam napirendi javaslatát elfogadni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Kénytelen vagyok megállapítani, hogy amikor a minősítések revíziójáról beszéltem, soha nem beszéltem a bíróságok által gyakorolt minősítésekről, tehát az ítélkezésekről, nem azokra nézve gyakoroltam kritikát. (Propper Sándor: De lehetnek azok hibásak és tévesek! Újrafelvételi perekben maga a bíróság állapította ezt meg! — Zaj.) Amiről én beszéltem, az a vádhatóság minősítése volt, amellyel szemben éppen a királyi bíróságok nem egy esetben elvi határozatként enyhébb minősítéseiket alkalmaztak. (Ügy van! a jobboldalon.) Mert a magyar bíróságot sohasem a vádhatóság vádirata, hanem a tárgyilagos, magas, emelkedett szempont irányítja. (Ügy van! a jobboldalon. — Propper Sándor: 1920-ban, 1921-ben a bosszú irányította!) Tekintettel arra, hogy azokban az ügyekben, amelyek közé ennek a 366, külföldön tartózkodó szökevénynek ügye is tartozik, a vádiratok olyan időben keltek, amikor még a bíróságoknak elvi döntései nem álltak előttünk, most, amikor már vannak elvi döntések, és ezek az elvi döntések az esetek bizonyos sorozatában előnyösebbek a'vádlottakra nézve, mint amilyenek a vádhatóság minősítései voltak, indokoltnak és helyesnek tartom, hogV a vádhatóságok ezeket a vádiratokat revízió alá vegyék és a királyi bíróságoknak nem megváltozott, hanem állandóan követett minősítési gyakorlatának megfelelően módosítsák vádirataikat. Ennek^ jogi következménye nem egy esetben az .elévülés megállapítása, • és így az eljárás megszüntetése lesz. Ami mármost azt illeti, hogy a királyi bíróságok tévedhettek, erre nézve csak a következőket kívánom megjegyezni. Méltóztatik tudnia hogy azokban az ügyekben is, ahol. gyorsított
