Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-359

272 Az ország gyűlés képviselőházának . akták némelykor el is szoktak tűnni. Láttuk azt is a felszólalásából, hogy leiratok érkeznek a fővároshoz, amelyek fontos problémákat érintenek és ezek a leiratok nem kerülnek a törvényhatósági bizottság elé. A törvényhatósági bizottság nem ismeri ezeknek a leiratoknak a tartalmát, amelyek pedig olyan ügyekre vonatkoznak, amelyek később igen nagy hullámokat vernek fel. Most itt van a Besakárt.-ügy. A miniszter úr erre kijelenti, hogy a nagy fizetések dolgában már leiratot intézett a fővároshoz azzal a kívánsággal, hogy ezt terjesszék a törvényhatóság elé. A törvényhatóság elé ilyen értelmű miniszteri leiratot tudtommal nem terjesztettek. A helyzet az, hogy a városházán van egy kifejezett kormánypárt, amelyet annak idején Bipka úr a saját képére alkotott, azután van egy kereszténypárt, amely azt mondja, hogy övé a városháza, ő az úr, a polgármester hozzá tartozik. Folkusházy a kereszténypárt esze, végrehajtó szerve volt, a kereszténypárthoz tartozott. így azután az lett a helyzet, hogy azok a kritikai miniszteri leiratok, amelyek a fővároshoz érkeztek, nem kerültek a közgyűlés elé. Folkusházy úrnak nyilvánvalóan volt akkora befolyása a városházán, hogy ezeknek a leiratoknak a közgyűlés elé való terjesztését meg tudta akadályozni és így a főváros közönsége nem értesült arról, hogy erre vonatkozóan mi a belügyminiszter felfogása. Jellemző állapotok ezek, t. Képviselőház. Arinál jellemzőbb, hogy a miniszter úr törvénytervezetében ennek a rendszernek körülbástyázását és még újabb megszűkítését tervezi. Nyilvánvaló, hogy azok a anegszűkítések, amelyek a törvényhatóság közgyűlését érintik ebben a törvénytervezetben, lehetővé^ fogják tenni, hogy a tanács, a bürokrácia a városházán még inkább azt csinálja, amit akar, holott már eddig is az ő akarata érvényesült. Azt látjuk, hogy a^ városházán csak néhány pártember, a kereszténypárt és a Eipka-párt vezető emberei voltak informálva bizonyos dolgokról, ezek befolyásolták a tanács állásfoglalását és így maga a törvényhatóság és Budapest polgársága, közönsége egyáltalában nem értesült nagyon fontos, lényeges dolgokról. T. Képviselőház! Ez a gazdálkodási rendszer, amely most fel van fedve ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása kapcsán, megmagyarázza, hogy milyen volt a városházán a keresztény kurzus, milyen állapotokat teremtett. Ez a keresztény kurzus tette lehetővé, hogy felburjánozaanak a Folkusházy-féle és ehhez hasonló esetek, amelyek beleillettek abba az atmoszférába, amelyet a kereszténypárt teremtett. Másképpen ez elképzelhetetlen volna. A kormány elnézi a kereszténypárt városházi uralmát és mindent megenged neki, mert itt benn a Házban támogatja. Ez a kölcsönösség elve. Ez a törvényjavaslat még szűkebb klikket fog teremteni és ezután még inkább meglesz a lehetősége annak, hogy egy szűkebb klikk a városházán azt csinálja, ami neki jólesik. Hiszen látjuk, hogy a kereszténypárt most is azt csinálja, amit akar. Csak támogatni kell a kormányt, dicsérni kell némelykor egyik-anásik minisztert és ezért azután a városházán lehet gazdálkodni, ahogy éppen jól esik. (Györki Imre: Egyik-<másik minisztert meg is lehet támadni.) Igen, lehet ezt is; a kétszínűség ezt is magával hozza. (Peyer Károly: Hogy cirkusz is legyen!) Ez a szakasz is, amelyet most tárgyalunk s amely az igazoló választmányról szól, megszűkítést jelent az eddigi rendszerhez képest. Az igazolóválasztmánynak igen fontos szerepe van. Az igazoló választmánynak kettős a szerepe. '9. ülése 1930 február 25-én, kedden. Egyrészt az a feladata, hogy a megválasztott bizottsági tagokat igazolja, azoknak megválasztását a törvényesség szempontjából elbírálja. így tehát polgári jogokat gyakorol. Az igazolóválasztmány tulajdonképpen hatóság. Ez az egyik hatásköre. Másik hatásköre az, hogy a törvényhatósági választói névjegyzéket összeállítsa. Ez is nagyon fontos hatáskör, mert hiszen a gyakorlatból tudjuk, milyen keserves azt a szűk választójogot is érvényesíteni, amelyet a törvény biztosít. Itt pedig azt látjuk, sót, — majd a 12. §snál rá fogok mutatni — hogy azt a jogkört, amely eddig bizonyos fokig védelmet nyújtott a választól jogosultság megszerzésére, ez a törvénytervezet egyenesen ki fogja szolgáltatni egy embernek; magának a polgármesternek. Az igazolóválasztmánypak e szerint igen fontos dolga van, és ez tulajdonképpen hatóság. Az igazolóválasztmánynak ebből az összetételéből azonban azt látjuk, hogy azt akarják, hogy a kormány keze döntően bent legyen ebben a kérdésben. Ez a szakasz nem biztosítja még azt sem, hogy az általános választás okon megválasztott törvényhatósági bizottsági tagok közül történjék a választás. Az igazolóválasztmány elnökét a törvény szerint a főpolgármester nevezi ki és a bizottság nyolc tagiból áll, akiket a törvényihatósági bizottság saját kebeléből választ. Nem nyújt tehát garanciát a szakasz arra vonatkozólag, hogy az általános választások alapján megválasztott bizottsági tagokból történjek a választás. Eddig a megyénél, a városnál mindenütt súlyt helyeztek arra, hogy az igazoló választmány okban úgy, mint a központi választmányokban a pártok helyet foglaljanak, és a központi választmány és az igazolóválasztmány, amely hatóság, amely a^ névjegyzéket összeállítja, a beválasztott nolgárok által garantálja azt, hogy a polgári jogokat meg fogja védeni, azokat liberálisan fogja kezelni, és a törvényességet szigorúan szem előtt fogja tartani. Ez döntő szempont előttem az igazolóválasztmánynál is. Éppen azért, mert az igazolóválasztmány elnökét a főpolgármester nevezi ki, a szakasz pedig nem rendelkezik arról, hogy az általános választások alapján megválasztottak közül tevődjék össze az igazolóválasztmány, ezt a szöveget én nem tudom elfogadni, hanem e helyett ajánlom a mi indítványunkat, amely úgy szól, hogy a második be

1 kezdés második mondata helyébe tétessék a következő szöveg (olvassa): «Elnökét és nyolc tagját a törvényhatósági bizottság az összes választók által választott tagjai közül választja.» Erre nézetem szerint igen nagy szükség van. Ebben a törvényjavaslatban itt is, ott is el vannak rejtve olyan rendelkezések, amelyek a polgárságot és a választóközönséget kizárják az eddig élvezett, és eddig gyakorolt jogokból, amelyek garanciái voltak annak, hogy védekezni tudott, befolyást gyakorolhatott arra, hogy a választói névjegyzék összeállítása a törvényességnek megfeleljen, és hogy a törvényt ne^ játszhassa ki, ne sajátíthassa ki a maga számára sem a bürokrácia, sem egy párt. Másrészt, amint említettem, az igazolóválasztmány bírálja felül a megválasztások elleni felszólalásokat. Ez is fontos politikai szempont, mert hiszen láttuk a gyakorlatban és látjuk a közigazgatási törvény alapján megejtett választások után is a különböző vidéki, törvényhatósági, megyei és városi igazolóválasztmányoknál, hogy politikai szemüvegen keresztül nézik és bírálják el a dolgokat. Ha a másik párt ereje nem vonulhat itt fel és nem szólhat bele a dolgok intézésébe, akkor nyilvánvalóan az lesz a