Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-351

Àz országgyűlés képviselőházának 351. ülése 1930 február 11-én, kedden. la úgy tódulnak a munkanélküliek, azokat mind ott gyógyítjuk kórházainkban, ha betegek, adunk a melegedő szobákban ennivalót nekik, szaporítjuk a szeretet otthonokat, építjük az egyiket a másik után, szaporítjuk az ágyakat. Az Isten szerelmére, ha minden tekintetben haladás van, lehet-e akkor beszélni lezüllésről? (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon és a balközéven.) Ennek a tíz esztendőnek munkájában — azt a képviselő úr sem vonja kétségbe — ott állt a keresztény községi párt és a maga befolyását érvényesítette, (Felkiáltások balfelöl: Mi is ott álltunk!) komoly kritikus tehát nem fogja azt mondani, hogy lezüllesztettük a fővárost, hanem -azt fogja mondani, amit én mondottam. Amikor megnéztem New-York városát, azt a hatalmas nagy empóriumot, és megnéztem szociális alkotásait, hazajöttem azzal a boldog öntudattal, hogy fele annyit sem tesz New-York szociális vonatkozásban, mint Budapest székesfőváros. (Rassay Károly: Sajnos, fele annyi szükség nincs rá!) Nincs a világ egyetlen olyan városa, amely minket ebben a tekintetben lekonkurrálna. En szeretem fővárosomat és a képviselő úrnak is így kell beszélni. Nem engedem, hogy a főváros iránti szeretet csorbát szenvedjen egy kijelentés által, mert előbbre való a város szeretete, mint a mindenáron való kiritika, még hozzá, ha az igazságtalan. Igenis a székesfőváros alkotott, sőt még a sokat kritizált egyes építkezéseinél is, ahol nem voltak visszaélések, csak túldimenzionált méretek, alkotott. Ha valami szép van, az mindig a székesfővárosban van, ha idegen forgalomról van szó, mindig a székesfőváros jön tekintetbe. Buday Dezső ezt pontosan kimutatta, nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, kimutatta számokban mit tesz a székesfőváros kulturális, szociális tekintetben. Lehet-e tehát azt mondani, hogy lezüllött a város tíz év alatti A székesfőváros gazdasági vonatkozásban ma is az első helyen áll, és itt fogom a döntő argumentumot Gál Jenővel szemben érvényesíteni. A legnagyobb kritikát mindig a pénzemberek csinálják. Hol volt a székesfőváros fizető- és hitelképesség tekintetében tíz évvel ezelőtt és hol van ma? Ma, — merem mondani — hitelképessége vetekszik az államéval. (Baracs Marcell: Nagyobb!) Es ezt miért mondom? Azért, mert látom az ajánlatok özönét, amelyek elől mindig kitérek és azt mondom, tessék az ügyosztályhoz fordulni, én velem ne tárgyaljon senki kölcsönök kérdésében. New-Yorkban, Londonban olyan nagy a bizalom a város pénzügyei tekintetében, (Sándor Pál: Jogosan!) hogy folytonosan vannak ajánlatok. Hiszen én mondom azt: vigyázzunk, mert egy város életében sem lehet öncél az eladósodás (Helyeslés balfelöl.) és csak akkor szabad kölcsönt felvenni, ha azt produktív célra fordítják. (Helyeslés a baloldalon.) En az állami külföldi kölesönt is csak mint relativitást akceptálom. Nem fogadom hozsannával azt, hogy az államnak lehet hitelt felvenni, mert éppen azt mondom,^ hogy városainak legnagyobb részének fizetőképességét az a körülmény alterálta, hogy nem produktív befektetésekre vették igénybe a kölcsönöket. (Rassay Károly: A kormány járt elől jó példával. — Friedrich István: A kölcsönt reájuk kényszerítették!) és azok a nem produktív kölcsönök most előidézik a pénzügyi katasztrófát. En nem vagyok hajlandó beugrani Beszkárt. és egyéb berendezésekre nagy kölcsönökbe, csak akkor, ha látom, hogy ez fizetőképességünket emeli és lehetővé teszi, hogy az amortizációs részleteket a pluszból törlesszük. Egy tételem van: ezekben a súlyos, nehéz időkben a székesfőváros polgárságát újabb adókkal megterhelni nem lehet, semmiféle vonatkozásban. A székesfőváros polgársága a legtöbbet áldozott az egyenesadók tekintetében. Kimutatták, hogy a felét adja az egész országos átlagnak s egyéb vonatkozásban is áll ez. A város financiái intaktak, de érezzük mi is a nehézséget. Amint már többször mondottam, az állam és város viszonylatában az adóügyi nehézségek a városnál rendszerint két évvel később mutatkoznak, mint az államnál. Ez most be is fog következni. Ezek a nehézségek kétszeres körültekintést igényelnek a város életében, hogy pénzügyileg meggondolt higgadt, el nem hamarkodott intézkedésekkel javítsuk és vigyük előre a polgárság érdekét. En igenis, érzem a nagy nehézséget a gazdasági kérdésben és azért csatlakoztam ahhoz, amit Friedrich István mondott. En is ebben a tervszerűtlenségben, ebben a tétovázásban, a két tényező együttműködésének halogatásában nagy veszedelmet látok s ezért a fővárosi törvényjavaslat tárgyalásánál is megragadom az alkalmat, hogy azt mondjam: az illetékes tényezők sürgősen vegyék igénybe a székesfővárosban rejlő nagy erkölcsi és anyagi erőt és így együtt oldjuk meg a közélelmezés kérdését, együtt oldjuk meg a világítás és a villanytermelés kérdését. A Talbot kérdését én ab ovo nem hárítom el úgy, mint Friedrich István képviselőtársam, csak azért, mert nem ismerem az anyagot. En nem voltam abban a helyzetben, mint az autonóm bizottság embere, hogy ebben a kérdésben nézetet vallhassak. (Bródy Ernő: Soha sem volt az ügy a közgyűlés előtt.) Az ügyosztály tárgyal s a vezérigazgató tárgyal évek óta, de én nem voltam abban a helyzetben barátaimmal s az önök jelenlétében sem, (Gál Jenő: Mi sem!) hogy egy autonóm bizottságban megtárgyaljuk a kérdést. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) En nem vagyok műszaki ember, de csak egy példát hozok fel. Nem helyeslem a gázvilágítás szaporítását, mert a gázvilágítás szaporításánál jóminőségü importszénre van szükségünk s ez a kereskedelmi mérleget rontja. Ha azonban az^ itthoni rossz szenet tudjuk villamos energiává átalakítani, ez a kereskedelmi mérlegnek használ s erőtartalékainkat is kíméli. En ebből a szempontból nézem a Talbot kérdést is. Tudom, hogy a Beszkárt-nak 80 millió kilowatt áramra van szüksége. (Bródy Ernő: Es az ár kérdése?^ Kérem, hiszen ugyebár, ott leszünk, kedves képviselőtársam, ennél a kérdésnél; nem fogja sohasem a szememre vethetni, hogy én többet akarnék adni, mint bárki. Tudom, hogy ezek ennél a kérdésnél nagyon domináns szempontok vannak. A kérdést azonban nem tudom elbírálni; az anyagot akarom látni, majd akkor döntünk. Érzem, hogy a Talbot-kérdést meg kell valósítani, és ezt igénybe kell venni akkor, ha energia megtakarítással és olcsóbb árammal jár úgy a székesfővárosra, mint a Beszkárt-ra. Miért? Mert tudom, hogy az áramtermelésünk nem mindenütt helyes. Csak a Kelenföldet emlegetjük, pedig a többi jelentékenyen drágábban termel. Annyit mondhatok, hogy a kelenföldi termelésnél sem veszik figyelembe a befektetett tőke amortizációját. En azonban nem fogok előtérbe állani ennél a kérdésnél. Halljuk az adatokat! Friedrich István mint szakértő a mi részünkről ült ott, a bizottságban, mi delegáltuk őt, és az ő szakvéleményét kértük. Itt akarom, hogy az autonómia tényezői abban a helyzetben legyenek, hogy ez a tétovázás megszűnjék s mielőbb döntsünk eb-