Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-351

Az országgyűlés képviselőházának mert a kormány mit céloz? A kormány a villa­mostelepét rentábilissá akarja tenni és az annuitás garanciájára valakit keres. A főváros azonban az önköltségi árán nem mehet túl az elektromos áram fizetésénél. (Sándor Pál: Majd megy!) Itt tehát szembehelyezkedik az autonómia a maga felügyeleti hatóságával, a kormánnyal. Kérdem, ki fogja ezt a kérdést megoldani? (Scitovszky Béla belügyminiszter: Mennyi az önköltségi ár a fővárosnál?) Kérem, miniszter úr, ön most azt hiszi, hogy engem megfog ott; az önköltségi ár körül akar... (Scitovszky Béla belügyminiszter: Sohasem! Nem is akarom! Is­ten őrizzen! Ha vadászom, másra vadászom!) Hogyan érti ezt a miniszter úri (Scitovszky Béla belügyminiszter: Ügy, hogy nem akarom a képviselő urat megfogni semmiképpen sem!) Hogyan érti? (Bródy Ernő: Hogy nem te vagy a vad!) Most, kérem, az önköltségi árról lesz szó. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) En, t. miniszter úr, nem azt az Önköltségi árat gondolom, ame­lyet az elavult budapesti centrálék produkál­nak, hanem én a kelenföldi centrale egységárára utalok, amelyről minden újságolvasó ember tud. Hogy mennyi az az önköltségi ár és mennyi az önök önköltségi ára, megmondhatom, miniszter úr, és pedig azért, mert engem az a nagy meg­tiszteltetés ért, hogy a kormány felkérésére szakértő voltam ebben a dologban és később a főváros megbízásából. Akkor az állam 3'4 aranyfillért kért az áramért, nem pengő fillért, azt elismerem. Ma, ha jól vagyok informálva, (Bródy Ernő: Ötnél tart!) 5 pengő fillér körül tart az alku. Nagyon nehéz lesz itt megállapodni, miniszter úr. Nagyon nehéz helyzetbe fog ön jutni az autonómiával ebben a kérdésben, mert amint Bud János gazdasági főminiszter úr itt enuneiálta: nem fogja tűrni azt, hogy a főváros ezt az áramot meg ne vásárolja, e mögött pedig fenyegetés van: az energiatörvényjavaslat. Megszületett tehát a Talbot-centrálé, de nincse­nek fogyasztók. Jönni fog az energia javaslat,... (Egy hang a baloldalon: Nem lesz belőle sem­mi!) —- az lehetséges, hogy nem lesz belőle sem­mi, — . . . amelynek keretében a fővárost kény­szeríteni fogják arra, hogy ezt az áramfelesleget megvásárolja. (Bródv Ernő: Drágán! — Sándor Pál: Már 1926-ban ígérték az energiatörvényt! — Bródy Ernő: Erre a kis műveletre és az ehhez hasonló műveletekre kellenek az örököstagok!) Elnök: Csendet kérek! Friedrich István: De itt van, t. Képviselő­ház, Budapest székesfővárosnak egy hatalmas problémája: a közlekedés problémája. (Halljuk! Halljuk!) Itt vannak a Máv-vonalak, amelyek befutnak egészen a város közepébe. Itt vannak a helyiérdekű vonalak, itt vannak a Beszkárt vo­nalai, itt vannak a folyton szaporodó autóbusz­járatok. Ezek a közlekedési vállalatok nincse­nek egy kézben, nincsenek beállítva egy nagy közös közlekedési koncepcióba. Hogy csak egy példát mondjak: mégis abszurdum, s lehet,hogy itt keresztény párti képviselőtársaimmal ellen­kezésbe jutok, de mégis kimondom, abszurdum, hogy például az autóbuszról nem lehet átszállni a villamosra. Mégis csak abszurdum, hogy a fő­város két közlekedési vállalatot tart: a Besz­kárt-ot és az autóbusz-üzemet. (Erdélyi Aladár: Erre csak nem a kormán^ kényszerítette?) Itt van a helyiérdekű kérdés, a helyiérdekű vasutak problémája. Teljes lehetetlenség, hogy a főváros önmagában, a kormánynak nagyvo­nalú irányítása nélkül ezt a problémát megold­hassa. De itt a gyorsvasút problémája is. Egész Budapest közlekedésügye a főváros kezében . ülése 1930 február ll-én, kedden. 3 van, de az az állam késedelmezése miatt nem tud előbbre jutni és minden szakember... (Sci­tovszky Béla belügyminiszter: Mi az «az állam késedelmezése?») Itt van például a Máv. vona­lainak a Belváros területére futó rélle. Ma tel­jesen lehetetlen például még a Nyugati pálya­udvar elhelyezkedése is. (Bródy Ernő: Es a halálsorompó!) Méltóztatik emlékezni, miniszter úr, a háború előtt, amikor még itt a munkapárt kormányzott, foglalkoztak egy nagy központi pályaudvarnak a Bakoson való építésével. Ha 15 évvel ezelőtt sürgősnek és fontosnak tartot­ták ezt... (üezseoffy Aurél közbeszól. — Sci­tovszky Béla belügyminiszter: 145 millió pen­gőbe kerülne! — Bródy Ernő: Hát, a halaiso­rompók ügye?!) Egyik t. képviselőtársam, aki tényleg ért hozzá, azt mondja, hogy ehhez nincs pénz. Kérem, t. képviselőtársam, az ön kor­mánya felvett 250 millió aranykorona népszö­vetségi kölcsönt. Azóta produkált öt esztendő alatt ezermillió pénztári felesleget, a mellett, hogy a költségvetést ötszázmillióról ezermillióra feltornáztatta. Ugyanakkor külföldről 1500 mil­lió hosszúlejáratú és rövidlejáratú kölcsön jött be az országba. Csak ez, amit most felsorolok, 3000 millió, amely az önök ideje alatt az or­szágba befolyt. Engedelmet kérek, ezek olyan hatalmas és óriási összegek, amelyekből talán egy nagy, átfogó gazdasági politika alapján mégis csak lehetett volna e részre valamit ki­hasítani. Hiszen önök, t. képviselőtársam, még a Máv, rekonstrukciójára sem tudtak pénzt te­remteni. Annyi mindenfélére jutott pénz és erre a legfontosabb rekonstrukcióra a mai napig sem tudták a fedezetet előteremteni. Emlékszem arra, amikor Bud János gazdasági főminiszter úr — régebben mint pénzügyminiszter, azután mint főminiszter, később megint mint kereske­delmi miniszter — itt bejelentette, hogy a Máv. részére a tőkék rendelkezésre állanak. Ez benne van a naplóban. Kérem t. miniszter úr, én ezt azért mondot­tam, mert azt kérdezte tőlem, hogy mik azok a késedelmezések. Hiszen, miniszter úr, ez a kor­mány mindenben el van késve, miért méltózta­tik éppen itt kérdezni, hogy miért van az állam késedelemben.(Scitovszky Béla belügyminiszter: Nem tudok róla!) Önök, t. miniszter úr, egy nagy közlekedési problémához fogtak hozzá nagy lendülettel Herrmann Miksa miniszter úr vezetésével: ez volt a Máv. elektrifikálása. Eb­ben élte ki magát az önök közlekedésügyi poli­tikája, s az előbb mutattam ki, hogy elektrifi­kálásról még szó sincs, a centrale felépült, de fogyasztó nincs, sőt maga a Máv. sem fogyaszt. T. Képviselőház! Hányszor halljuk, hogy Budapestből fürdővárost kell csinálni. Mennyi ankét volt már ebben a tárgyban, mennyi hír­lapi cikk és egyéb cikk foglalkozott már ezzel a témával. Meg is volna minden alapfeltétele an­nak, hogy ebben a koncepcióban valami történ­jék. Itt vannak a hőforrások, amelyek legna­gyobbrészt már rendelkezésre állanak, s ha még hiányoznának, akkor mélyfúrással, azok nagyon könnyen előteremthetők volnának. Jobb lett volna Budapest környékén fúrni, mint Lilla­füred vidékén. Itt rendelkezésre állanak a meg­felelő fürdőépületek, a megfelelő fürdőpaloták, de ezek mind széjjel vannak szórva s hiányzik az a koncepció, amely ezeket az elszórt fürdő­alkalmatosságokat egy fürdővárossá koncen­trálhatná. Tudom, hogy ez ma már nagyon ne­héz dolog, de egy fürdőkerület létesítését én még mindig lehetőnek tartanám. Utalok itt a Gellérthegy, a Tabán és a Sashegy vidékére, amely lenyúlik a hőforrásokhoz. Ha tehát ezt a területet Budapest általános fejlődéséből kiha-

Next

/
Thumbnails
Contents