Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-közigazgatási

Az országgyűlés képviselőháza közigazgatási bizottságának ülése 1929. évi december hó 9-én, hétfőn, Bottlik József elnöklete alatt. Tárgya : A székesfővárosi törvényhatósági bizottság ós a kerületi választmányok újjáalakításának elhalasz­tásáról szóló törvényjavaslat. Felszólaltak: 1. § : F. Szabó Géza előadó, Szilágyi Lajos, Bottlik József elnök, Halász Móric, Kozma Jenő, Scitovszky Béla belügyminiszter. A kormány részéről jelen van : Scitovszky Béla. (Az ülés kezdődik délután 5 óra 15 perckor.) (Az elnöki széket Bottlik József foglalja el.) Bottlik József elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés tárgya a székesfővárosi törvény­hatósági bizottsági választás elhalasztására vo­natkozó törvényjavaslatnak részleteiben való tár­gyalása. Mint tudni méltóztatik, a képviselőház a ház­szabályok 167. § a szerint való tárgyalást hatá­rozta el, most tehát a 170. § alapján fogjuk a törvényjavaslatot részleteiben tárgyalni. A jegyzőkönyvet Madarász Elemér képviselő úr fogja vezetni. Figyelmeztetem az igen t. bizottsági tag ura­kat — és nem tudom, vannak-e itt képviselő urak, akik nem tagjai ennek a bizottságnak — hogy ehhez a törvényjavaslathoz minden kép­viselő hozzászólhat, ha módosító indítványt ad be, természetesen azonban azoknak a képviselő uraknak, akik nem tagjai a bizo'tságnak, előbb hozyám be kell adniok az indítyányt, azután kap­nak szólási jogot. Szólásra a jegyző úrnál méltóztassanak jelent­kezni. Az előadó úr kíván szólani. F. Szabó Géza előadó : Mélyen tisztelt Köz­igazgatási Bizottság ! Az előttünk levő törvény­javaslat akként rendelkezik, hogy a székesfővá­rosi törvényhatósági bizottság újjáalakításának elhalasztásáról szóló 1928 : XLIV. te. 1. §-a ren­delkezéseinek hatálya meghosszabl íttatik. Indo­koltnak vélem, hogy mivel az 1928 : XLIV. te. hatályának meghosszabbításáról van szó, ismer­tessem e törvénycikk 1. §-át, amely a törvény­javaslat szövegében idézve van. Az 1928 : XLIV. te. 1. §-a ekképpen hangzik (olvassa): «Budapest székesfőváros törvényható­sági bizottságáüak azok a választott tasrjai, akik­nek megbízatása az 1928. év végén lejár, meg­bízatásukat a törvényhozás újabb intézkedéséig, ennek hiáüyában 1929. év végéig továbbra is megta tják.» «Ugyanaddig az időig tart azoknak a tör­vényhatósági bizottsági tagoknak a megbizatása KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXIV. is, akik ezt az 1924 : XXVI. te. 13. §-a, illetőleg az 1925 : XVII. te. 1. §-a alapján, államfői ki­nevezés útján kapták » «Ha ez alatt az idő alatt a törvényhatósági bizottságnak az 1924: XXVI. te. 19. §-a alapján való foloszlatása válnék szükségessé, az új tör­vényhatósági bizottságot a törvényhozás újabb rendelkezéséig, legkésőbb azonban 1929. év végéig nem kell újra összehívni.» «Az 1924 : XXVI. te. 19. §-ának a közigazga­tási bíróság előtt érvényesíthető panasz jogára vonatkozó rendelkezései az előbbi bekezdésben említett feloszlatás esetére is érintetlenül ma­radnak.» Ennek az 1. §-nak hatályát célozza meghosz­szabbítani ez a törvényjavaslat, és pedig a Buda­pest székesfőváros közigazgatásáról alkotandó új törvény életbelépéséig, legkésőbb azonban 1930 december 31-éig. Ugyaneddig a határidőig — és ez nóvum, kiegészítés a törvényjavaslatban — tart a székesfővárosi kerületi választmányok tag­jainak megbizatása is. A következő mondat a törvény kihirdetésére vonatkozik ás azt mondja, hogy (olvassa): «Ez a törvény kihirdetése napján lép életbe és azt a belügyminiszter hajtja végre.» Ezekben voltam bátor a részleteket illetőleg megjegyzéseimet a mélyen t. Közigazgatási Bi­zottság elé terjeszteni. Tisztelettel bérem, hogy a törvényjavaslatot részleteiben elfogadni és a Ház elé ilyen értelemben előterjesztést tenni ke­gyeskedjék. Elnök : Szólásra következik ? Madarász Elemér jegyző : Szilágyi Lajos ! Szilágyi Lajos : T. Közigazgatási Bizottság ! Mindenekelőtt tiltakozásomat kell bejelentenem, hogy a Közigazgatási Bizottság a mai napon egyáltalán ülést tart, és hogv a mai napon ezzel a törvény javaslattal foglalkozik. Én a Ház tekin­télyével szembenálló eljárásnak tekintem ezt azon okból, mert a Közigazgatási Bizottság tagjai nem voltak jelen ugyanennek a törvényjavaslatnak általános vitájánál. Nem voltak és nem lehettek jelen, mert hiszen egy szerintem nagyon ügyet­len, nagyon céltalan intézkedés folytán ugyan­abban az időben tárgyalt a Közigazgatási Bizott­ság egy másik törvényjavaslatot itt. amely idő­ben a plénumban folyt a most napirendre tűzött törvényjavaslatnak általános tárgyalása. Sem a Közigazgatási Bizottság elnöke, sem a Közigaz­9

Next

/
Thumbnails
Contents