Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-347

Az országgyűlés képviselőházának 3^7. ülése 1930 február J^-én, kedden. 335 rosnak olyan területei, amelyek fejlődésképesség és a fejlődés stádiumában vannak, aminek következtében helyet kell biztosítani arra, hogy hogy ha majd ezek teljesen kifejlődnek, akkor pontosan egyenlőek legyenek a többi kerülettel. Ki lenne az, aki tagadná, hogy az I. kerületnek, vagy az V., VI. és VII. kerületnek külső részei azok, amelyeken ma Budapesten fejlődés egyáltalán lehetséges, hogy Budapest fejlődésének súlypontja ma is ott van. Amikor a belső városrészekben abszolúte stagnál az építkezés, ezeken a perifériákon ma is folyik az építkezés. S amíg a belső városrészekben a lakosság száma nemcsak hogy stagnál, hanem visszaesik, amint például a Józsefvárosban visszaesett, addig ezeken a perifériális területeken a lakosság száma növekedik, napról-napra fokozódik. Az építési engedélyek 90%-át ezekre a területekre adják ki, aminek következtében természetes előrelátás az, hogy ezeknek a területeknek a fejlődésképesség arányában nem szabad egyszerre kiadni a maximális lakosság-számot, a maximális területszámot, hanem gondoskodni kell arról, hogy a jövő fejlődésnek is legyen helye. Már az előbb mondottam, hogy a Krisztinavárost és a Lágymányost mindenki meg tudja egymástól jelleg szerint is különböztetni, és természetes dolog az is, hogy az Erzsébetváros és a Zugló között jellegbeli differenciák vannak, hogy a Terézváros és az Angyalföld jellegben különbözik egymástól. A terézvárosiaknak egyetlen gondolatuk sincs olyan, amely az angyalföldieket lelkesítené (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) és megfordítva, Zugló problémáival szemben az Erzsébetváros teljesen hidegen marad. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Régi vágyak és régi törekvések ezek, amelyeknek végre a törvényhozás utat enged. (Bródy Ernő: A legigazságtalanabb beosztás, a világon ilyen nem volt! Közjogi szörnyszülött!) A képviselő úrnak azonnal igen frappáns választ fogok adni. r Azt mondják a képviselő urak, hogy itt aránytalanság van, amely aránytalanság plurális választójogot eredményez. Ugyebár ezt méltóztatik mondani? De az aránytalanság nemcsak ebben a kerületi beosztásban, hanem minden kerületi beosztásban is, beleértve az országgyűlési kerületeket is, megvan. Elmondotta már Buday Dezső t. képviselőtársunk, hogy a képviselőválasztásnál a kerületeknek országos átlaga 9100 választó és ezzel szemben vannak az országban kerületek 700 választóval és vannak kerületek 18.000 választóval, (Bródy Ernő: Az is helytelen!) vagyis vannak az országos átlagnak %wr' tizedénél kisebb kerületek és vannak a duplájával bíró kerületek. Ennek következtében magától értetődő dolog az, hogyha revizió alá kell venni a kerületi beosztást, az ilyen harmincszoros aránvtalanságokat lehetőleg el kell tüntetni. De nézzük meg, mi itt az aránytalanság. A székesfővárosnak most megjelent legújabb választói statisztikája szerint a legkisebb kerület az I. kerület, amelyben 9889, vagyis kereken 10.000 választó van, a legnagyobb kerület pedig a Józsefváros, amelvben 45.976, vagyis 46.000 választó van. (Bródy Ernő: Az Erzsébetvárosban még több van!) A felosztás után már nem, miután az Erzsébetvárosból a Zugló lecsatolódik; én csak a törvényjavaslat elfogadása utáni helyzetet tekintem. Ennek következtében világos dolog, hogy itt négy és félszeres aránytalanság van a maximális és minimális kerületek között. De kérdezem, hol kezdődik a pluralitás: a kétszeresnél, a háromszorosnál vagy a négyKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XXIV. szeresnél? Azt nem lehet megállapítani. (Kállay Tibor: A kétszeresnél már pluralitás!) Kétszeresnél már pluralitás. De nézzük a mai helyzetet. A mai törvény szerint, amelyben 22 választókerületes beosztás van, a helyzet az, — szintén múlt beszédemből veszem — hogy a legkisebb a VII. választókerület, amelyben 8305 választó van, ezzel szemben a legnagyobb a XXII. választókerület, amelynek akkor 25.149 választója volt; vagyis az aránytalanság három és félszeres a mai választásnál. De miután a VII. választókerület a törvény szerint tizenkét mandátumot ad, ezzel szemben a legnagyobb, a XXII. választókerület csak tizet, ez a három és félszeres aránytalanság felfokozódik négyszeresre, vagyis a mai helyzetben, a mai választójog szerint négyszeres az aránytalanság. (Propper Sándor: Ez is igazságtalan! Nem vitatja senki, hogy ez jó!) Ezadiszparitás pontosan a baloldal javára van, mert hiszen azt látjuk, hogy a Terézváros középső részén 1050 választóra, az Erzsébetváros belső részén 1064 választóra, az Erzsébetváros középső részén pláne csak 930 választóra jut ma egy mandátum, amivel szemben a Józsefváros külső részén 1630 választóra, a Ferencvárosban pedig 1430 választóra esik egy mandátum. Ennek következtében a dupla aránytalanság megvan. (Propper Sándor: A Józsefvárost kisajátítja a jobboldalnak?) En csak azt mondom, hogy a Józsefváros a jobboldal számára jobb^ terület, mint az Erzsébetváros középső része és ha ezt koncedálni méltóztatik, akkor már egy plattformon vagyunk. De nézzük a boldogult demokrata korszak adatait. Hiszen abban a boldogult demokrata korszakban... (Bródy Ernő: A demokrata korszak nem boldogult, mert nem volt! Vázsonyinak volt egyéni ereje, de nem volt demokrata korszak!) Abban a korszakban tehát, amely a keresztény községi pártot megelőzte s amelyet mi röviden Vázsonyi—Bárczy-, vagy ha jobban tetszik, Ehrlich—Hűvös-, vagy ha jobban tetszik, liberális-demokrata-korszaknak nevezünk ... (Bródy Ernő: Ne tessék együvé venni! önöknek adjuk Ehrlichet, nekünk nem kell!) Mondom, abban a korszakban tehát, amely minket megelőzött, vagy helyesebben mondva, a Friedrich-féle választási rendeletet megelőző választáson 1910-ben (Bródy Ernő: őskor!) a helyzet a következő volt. Megjegyzem, hogy a választók létszámát nem tudom, de a lakosság számát a statisztikából tudom. A lakosszám szerint legkisebb választókerületben, a Belvárosban, ahol 25.000 lakos volt, 24 bizottsági tagot választottak szabadon, tehát 1090 lakosra jutott egy mandátum. Ezzel szemben a Ferencvárosban, ahol 88.000 lakos volt, csak 11 bizottsági tagot választottak szabadon, tehát 8000 lakosra esett egy választott bizottsági tag. Egyezer és nyolcezer között nyolcszoros diszparitás van. Még nagyobb a diszparitás, ha a virilistákat is hozzáadjuk. (Bródy Ernő: Azért vagyunk új korszakban, az igazság korszakában! —Zaj. — Elnök csenget.) Rátérek Bródy képviselőtársam korszakára is azonnal. (Bródy Ernő: Nekem nincs korszakom!) A virilisták kiosztása különösen lóugrás szerint történt annak idején. (Bródy Ernő: őskor! Középkor!) Annak idején az egész városban 400 bizottsági tagot választott 880.000 lakos, tehát egy mandátumra 2200 lakos jutott. Akkor a Belváros választott virilistát és szabadon választottat együttvéve ötvenegyet. Huszonötezer lakost véve, tehát, 490 lakos jutott egy mandátumra. Ezzel szemben a Ferencváros50