Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-344
Az országgyűlés képviselőházának 344. ülése 1929. évi december hó 20-án, pénteken, Almásy László és Puky Endre elnöklete alatt. Táryyai : Elnöki előterjesztések. — Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Felszólaltak: Farkas István, Tabódy Tibor, Hegymegi Kiss Pál. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: gróf Bethlen István, Scitovszky Béla. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 05 perckor.) (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Elnök: T. Képviselőház! Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Perlaki György jegyző úr, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Urbanics Kálmán jegyző úr, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Szabó Zoltán jegyző úr. Bejelentem at. Háznak, hogy Fodor Lajos budapesti lakos írásbeli összeférhetlenségi bejelentést tett Bogy a János képviselő úr ellen. Minthogy a beadvány a házszabályok 60. §-ában előírt azon kellékeknek, hogy a bejelentésben az összeférhetlenségi esetet a törvény illető szakaszára és pontjára való hivatkozással tüzetesen meg kell jelölni és a bejelentő aláírását magán a beadványon, közjegyzőileg vagy bíróilag hitelesíteni kell, nem felel meg, ennélfogva a beadványt, mint a házszabályokban megállapított kellékeknek meg nem felelőt elutasítottam és a Ház irattárába helyeztettem. Mélóztassanak ezt a bejelentésemet tudomásul venni. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Napirendünk szerint következik a Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. (írom. 865, 880.) f Szólásra következik Farkas István képviselő úr, aki beszédének elmondására tegnapi ülésünkön halasztást kapott. A képviselő urat a szó megilleti. Farkas István: Kérem a tanácskozóképesség megállapítását. Elnök: A képviselő úr kérését a házszabályoknak megfelelően terjesztette elő. A házszabályok 128. §-a szerint fogok eljárni. Méltóztassék beszédét megkezdeni. Farkas István: T. Ház! Alig volt még törvényjavaslat, amely annyira ellentétben állt yolna Budapest székesfőváros közvéleményével, mint ez a törvényjavaslat, amely napirenden van. Budapest lakossága egyöntetűen e javaslat ellen foglal állást. Csak egyes emberek, egyes, Budapest törvényhatósági életében klikkKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XXIV. főnöki szerepet játszó emberek óhajtják ezt a törvényjavaslatot és maga a kormány. Budapest polgárságának ez a javaslat nem kell, Budapest polgársága ilyen törvényt a maga számára soha nem kért, soha nem sürgetett, sőt, amint a történtek bizonyítják, a törvényhatósági közgyűlésben egyhangúan állást foglalt ilyen irányú törvényjavaslat ellen, még akkor, amikor ez a törvényjavaslat nem is került a Ház elé. (Jánossy Gábor; Az más javaslat volt!) Budapest közönsége egyöntetűen állást foglalt ez ellen a javaslat ellen és ennek ellenére a kormány mégis erőszakolja, keresztül akarja hajtani ezt a törvényjavaslatot. (Jánossy Gábor: Dehogy akarja, le lehet szavazni!) Hogy mi vezeti a kormányt ebben a kérdésben, azt nem nehéz megállapítani. Az a reakciós szándék, amely egész politikáját irányítja, ezt a javaslatot is eltölti. A jogfosztásoknak azt a sorozatát, amelyet az önkormányzatokkal szemben elkövetett, most Budapestre alkalmazzák, Budapesten akarják végrehajtani. Budapest önkormányzatát is éppen ugy meg akar ják csonkítani, mint ahogy megcsonkították a vidéki törvényhatóságok önkormányzatát. Ezt a felfogásukat, ezt a szándékukat hamis politikai beállításban úgy tüntetik fel, mintha az alkotmányosságot restaurálnák, állítanák helyre. Tíz esztendeje folyik itt a politikai arzénmérgezés. Elnök: Most félbeszakítom a képviselő úr beszédét s elrendelem a jelenlevő képviselő urak megszámlálását. Kérem a jegyző urat, méltóztassék a jelenlévő képviselő urak megszámlálását foganatosítani. Urbanics Kálmán jegyző (megszámlálja a jelenlévő képviselőket): 35! Elnök: Megállapítom, sogy a Ház nem tanácskozóképes. Az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. Ház! A felfüggesztett ülést újra megnyitom. Farkas István képviselő urat illeti a szó. Tudomására hozom a t. Háznak, hogy az az idő, amely a felfüggesztés tartama alatt eltelt, a képviselő úr beszédidejébe nem fog beszámíttatni. Méltóztassék folytatni. 38