Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-342

222^ Az országgyűlés képviselőházának 8%2. illése 1V29 december 18-án, szerdán. ból, amellyel a földmunkások rendelkeznek, ki tudtak halászni. Elvitték ezt a három munkást a városházára, ott azután egy Hegedűs nevű őrmester pribéktársaival együtt nekiesett ennek a három védtelen földmunkásnak... Elnök: A képviselő úr t egy állami közalkalmazottat sértő kifejezéssel illetett; ezért a képviselő urat rendreutasítom. (Kabók La jos: Durván, tettleg bántalmazták a földmunkásokat! — Rothenstein Mór: Nem is sértő kifejezés! — Zaj.) Malasits Géza: Bevitték őket a városházára és rettenetesen megverték; ez az Őrmester, miközben karosszékkel ütötte a három munkást, kijelentette még, hogy: kutyák, majd kiverem belőletek a szervezkedést. Az egyik munkást elvitték onnan úgyhogy napokig nem is láttuk. Azt írták, hogy elvitték a kecskeméti ügyészség fogházába. Érdeklődtünk és megbíztunk egy ügyvédet, járjon utána, hol van az az ember. t Nem volt-e a kecskeméti ügyészség fogházában. Az ügyvédnek idecsatolt levele tesz tanúbizonyságot arról, hogy 19-én, tehát az esetet követő harmadik nap elment a kecskeméti ügyészséghez, és ott érdeklődött ez iránt az ember iránt. Megállapította, hogy az ügyészségnél nincs. Az igazság az, hogy ott tartották a csendőrlaktanyában, mert annyira össze volt verve, annyira összetörték a csendőrök, hogy nem merték hazaengedni. Àzt hazudtak a csendőrök, hogy elvitték a kecskeméti ügyészséghez. Az egyik munkás, ez a Durbács Mihály, akit még a legszelídebben kezeltek, — hogy hivatalos nyelven fejezzem ki magamat — orvosi látleletet vétetett fel az esetről, tamely orvosi látlelet is azt bizonyítja, amit én mondottam: hasbarúgták, össze-vissza verték őket és azonfelül még úgy megverték, hogy az egyik munkás egyáltalában nem tudott hazamenni, hanem ott tartották a csendőrlaktanyában. (Várnai Dániel: Enyhe kezelés!) Most kérdem én először is: ki hatalmazta fel a csendőrséget arra, hogy vizsgálóbírói végzés nélkül házkutatást tartson? Es ha házkutatást tart, annak az-e a módja, hogy annak a szegény embernek minden apró motyóját Összehányják, úgyszólván összetörjenek mindent és miután mindent összedobáltak, elvigyék a városházára, ahol^ szörnyű emberkínzások között a három munkást összeverték, és amikor ez megtörtént, megállapítsák, hogy nem történt semmi és elmehetnek haza. Mert azokból az iratokból, amelyeket lefoglaltak és átnéztek, egyetlenegyet sem tartott a csendőrség ott, hanem mind visszaadta, miután meggyőződött arról, — meg kellett győződnie arról — hogy semmiféle kommunistairat ezek között a dolgok között nem volt. Ez a kisújszállási dolog távirati stílusban elmondva. Most itt van egy másik dolog. Ngykamaráson, november 28-án a délelőtti órákban Urbán Ferenc földmunkás lakásába bement két csendőr és az egyik községi rendőr és minden vizsgálóbírói végzés nélkül, a lehető legdurvább hangon felszólították a házbelieket, hogy adják elő az iratokat, ök a felszólításnak eleget téve, odaadták az iratokat. Amikor átnézték ezeket, azt mondták a csendőrök, hogy tessék kirámolni mindent, és miután azt mondták, hogy mit akarnak az urak, legalább adjanak időt arra, hogy rendesen kirakjunk mindent, maguk a csendőrök estek neki a holminak, kinyitották a szekrényt, kinyitották a fiókokat és az egész szegény motyót lehányták a földre, összeturkáltak mindent — Minthogy pedig nem találtak semmit, most nekiestek Urbán Ferenc feleségének. Az asszony öt év óta súlyos szívbajban ágyban fekvő beteg. Először azt mondták, hogy emelje fel a vánkost. Amikor a vánkos alatt nem találtak semmit, akkor ráparancsoltak a férjére, hogy halálosan beteg feleségét vegye le az ágyról, mert ki akarják hányni a szalmazsákot. Nagynehezen tudták a beteg asszonyt leemelni az ágyról, mert állni nem tud, annyira beteg. Kidobták a szalmazsákot, szétdobták az ágyat, és miután nem találtak semmit és a ibeteg asszonyt ide-odalökdösték leszedték a falról a szentképeket, — az illető római katolikus lévén — megnézték azokat hátulról is és kivették a képeket a rámából, hogy nincsenek-e ott is kommunista iratok elrejtve. Azután összeszedve egy pár újságot és naptárt, elvitték az illetőt a községházára, ahol nyolc csendőr volt jelen és ifjú Fehér Jánost és öccsét, Ács Józsefet és ennek fiát, Almáskamarásról pedig Striffer Károlyt hivatalos kezelésbe vették. (Csik József: Es az öt emberből kommunistát csináltak!) A hivatalos kezelés abból állott, hogy Urbán Ferenc tíz pofont kapott, a többi ötöt-hatot, a szerint, hogy a csendőr uraknak milyen volt a kedvük. Hogy ez az ember milyen kommunista, arra jellemző az az írás, amelyet hozzánk intézett, amelynek végső passzusa a következőképpen hangzik: «Tisztelt barátaim! En, aki római katholikus vagyok, csak magyar nyelvet beszélek, életem és vérem állandóan a hazának áldoztam, 37 hónapot a fronton töltöttem, 26 hónapot voltam olasz fogságban, megszereztem az összes legénységi kitüntetéseket, soha a törvénnyel összeütközésben nem voltam. Mi jogon bántak velem ilyenmódon? En velem, aki semmit el nem követtem senki ellen.» Ezt kérdezem én is a belügyminiszter úrtól. Meddig szándékozik még a belügyminiszter úr a csendőrök garázdálkodását tűrni, meddig szándékozik még a belügyminiszter úr eltűrni azt, hogy az olcsó napszám megvédése érdekében minden földbirtokosnak meg legyen a joga arra, hogy egyszerű szóbeli feljelentés, vagy bejelentés után tisztességes munkából élő becsületes embereket vadállati, brutális módon összetörjenek, brutális módon bántalmazzák és azután, mintha nem történt volna semmi, elbocsássak őket T. Ház! A belügyminiszter úr szóban és írásban több ízben hangoztatta, hogy a néppel szívvel kell bánni és^ a közigazgatásnak szívének kell lennie, jó szívvel és jóakarattal kell a néphez közeledni. Ezek. az esetek, amelyek nem szórványosan, ihanem majdnem mindennap előfordulnak, mutatják azt, hogy a belügyminiszter úrban úgy látszik, két lélek lakozik, az egyik, aki beszél, a másik, aki cselekszik, mert akik ezt csinálják, nem akarom mondani, hogy belügyminiszteri utasításra csinálják, mindenesetre azonban fel kell tételeznem azok után, amik történtek és nap-nap Után történnek, hogy a belügyminiszter úr elnézésével történnek ezek a dolgok. Elvégre vagy jogállamban vagyunk, vagy nem, tessék megmondani, hogy bizonyos kategóriája a magyar népnek nem bír semmi joggal, bizonyos kategóriája a magyar népnek a földbirtokososztály előtt vogelfrei. Tessék azt megcsinálni, amit meg mert csinálni barátjuk, Mussolini, aki azt mondotta, hogy szervezkedni szabad, de csak azokban a szervezetekben, amelyeket én írok elő, minden további szervezetben szervezkedni tilos. De mi az„ hogy a kormány hatóságilag láttamozott alapszabályokkal kifelé, a külföld felé annak látszatát kelti, hogy kultúr-