Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-338

Àz országgyűlés képviselőházának 338. helyzet; november elején vagyunk és még mindig nem utalják ki a szeptemberi ösztöndíjrészleteket sem, ho-ott a «Tisztviselői ösztöndíj» szabályzata értelmében az egyes részleteket havonkent kellene kiutalniok. (Propper Sándor: Odaadták a 8 Órai Újságnak!) Mi pedig uzsorakamatra felvett pénzen iratkoztunk be s most ninos pénzünk, hogy a kölcsönt visszafizessük.. Az egyetemen azt mondják, hogy nem érkezett még meg a pénz a kultuszminisztériumból. 32.000 pengőt tesz ki a köz-tisztviselői ösztöndíjak összege havonként (nem számítva, hogy egyéb ösztöndíjalapok is vannak) és ez olyan összeg, amit érdemes már visszatartani. Mi azonban, az ösztöndíjasok, sokkal nagyobb százalékot fizetünk a kölcsönökért, melyeket kénytelenek vagyunk felvenni, mint amekkorát egy összegben hozhat az a 64.000 pengő szeptember és október hónapokra. Akadnak köztünk olyanok is, akik a szobabért már nem tudják megfizetni, mert a pénz, amit sikerül uzsorakamatra felhajtani, ételemre kell. Nagyon kérjük a képviselő urat, szóialjon fel újra érdekünkben, mert megint csak karácsonyi ajándékul kapjuk meg esetleg a már szeptemberben esedékes 80 pengőt. Mély tisztelettel és hálával 14 ösztöndíjas.» Igen t. Képviselőház! Ezek az ösztöndíjas növendékek a közalkalmazottak gyermekei, azoké a közalkalmazottaké, akik amúgy is súlyosan érzik a mai gazdasági helyzetet, akik páriái éppúgy, mint a szerencsétlen középosztály egyéb dolgozó tagjai a mai súlyos időknek. A szerencsétlen tanulni kívánó ifjak abban a reménységben, hogy havonta megkapják 80 pengő ösztöndíjukat, végzik tanulmányaikat és rögtön, már az első hónap végén jelentkezik az a hiány, amelyre ők nem számítottak. Ez hónapokon keresztül így folytatódik. Felszaporodik nem tudom hol, a minisztériumban, vagy egyebütt rengeteg összeg, amelynek segítségével, ha kiutalnák, ezek az ifjak a maguk tanulmányait nyugodtan, gondok nélkül folytathatnák. Micsoda elkeseredés támadhat ezekben, ha látják, hogy ilyen kevés gondoskodás és szeretet fordul feléjük. (Mozgás. — Esztergályos János: Szívtelenség!) Mikor egy esztendővel ezelőtt interpelláltam ebben a kérdésben, a kultuszminiszter úr igen fölényesen intézte el a kérdést. (Fábián Béla: Hol van a kultuszminiszter úr?) Állítólag a Felsőházban. Egymillió pengő van beállítva a költségvetésbe ezekre az ösztöndíjakra és azt mondja az 1927 : XIV. te. 11. §-a (olvassa): «A középiskolák igazgatói és a tankerületi főigazgatók, valamint a főiskolai hatóságok felügyelnek arra, hogy az ösztöndíjak rendeltetésüktől el ne vonassanak, felügyelnek továbbá arra is, vájjon az ösztöndíjélvezők megfelelő erkölcsi magaviseletet tanusítanak-e és vájjon tanulmányaikban felmutatnak-e kellő előmenetelt. Az adományozó hatóság évről-évre határoz a felől, hogy az ösztöndíjas az előző évben felmutatott előmenetele alapján az ösztöndíjat megtartja-e, vagy sem.» (Zaj.) Elnök: Csendet kerek! Pakots József (olvassa): «Ha az Ösztöndíj célellenesen használtatik fel, vagy ha élvezője nem mutatkozik ösztöndíjra érdemesnek, az adományozó hatóság az Ösztöndíjat megvonja». Ezt a szakaszt azért olvastam fel, mert az igen t. kultuszminiszter úr a múlt esztendőben előterjesztett interpellációmra adott válaszában azt mondta, hogy ő nem hajlandó könnyelműségeket honorálni azzal, hogy előlegezi ezeknek ülése 1929 december 11-en, szerdán. 80 az ösztöndíjaknak kiutalását, mert voltak szomorú esetek, amikor a diákok nem feleltek meg azoknak a tanulmányi feltételeknek, amelyek jeles előmenetelt, vagy legalább is álta.ános jó előmenetelt írtak elő, tehát érdemetleneknek bizonyultak az ösztöndíjak kiutalására. Maga a törvény megállapítja, hogy az előző évi tanulmányi eredmény alapján kell kiutalni ezeket az ösztöndíjakat, esztendőről esztendőre. Nem felel meg tehát a tényeknek a kultuszminiszter úr részéről az én interpellációmra adott válasz és megismétlődik ugyanaz az eset, ami tavaly^ volt. Sajnos, nem voltam abban a helyzetben, hogy ezt az interpellációmat már akkor elmondhattam volna, amikor az ifjak hozzám ezt a levelet intézték, mert hiszen november 4-én kaptam a levelet és november első felében rögtön beírtam az interpellációt, azóta azonban elmúlt egy hónap, minden egyes alkalommal ülésszünetet tartott szerdai napon a Ház, így tehát lehetséges, hogy a bejegyzett interpellációra talán történt is valamelyes intézkedés, bár újabb információm szerint még nem történt semmi. Nem értem a t. kultuszkormányt, hogy miért kezeli ezt a kérdést olyan mostohán és miért bízza rá egy törvényhozóra, hogy itt időnként előálljon és könyörögve sürgesse, hogy az ifjakkal sokkal humánusabb bánásmódot tanúsítsanak. A t. kultuszminiszter úr jónak látta a múlt esztendőben ugyanennek az esetnek kapcsán engem azzal bélyegezni meg, hogy az egyetemi ügyek specialistájának csaptam fel. (Jánossy Gábor: Nincs abban semmi megbélyegző! Inkább megtiszteltetés!) Minden ilyen ügynek specialistája kívánok lenni és azt hiszem, minden törvényhozó, minden sérelmes ügynek specialistája kíván lenni. Sajnálom, hogy újra ezzel a speciális esettel kell foglalkoznom és rámutatnom arra, hogy ismét súlyos és lelkiismeretlen mulasztás terheli a mélyen t. kultuszkormányt. Az ösztöndíjaknak ez a kezelése végtelenül nagy elkeseredést vált ki az ifjak lelkében. Most, amikor az a tömeglélek amúgy is annyira meg van rendülve az egész országban, amikor a nyomorúság olyan keserű és olyan fájdalmas érzéseket kelt a társadalom lelkében, hogyan van annyi lelkiismeretlenség, vagy annyi közömbösség a kultuszkormány lelkületében, hogy éppen a mi fiatal generációnkat, amely arra hivatott, hogy a maga tanulmányai révén az ország jövő gondjait vállalja, ilyen mostohán kezeli? Nem tudom ezt emberileg megérteni, és az ifjúság nevelése szempontjából sem, mert olyan érzéseket vált ki az^ egyetemi ifjúságból, amelyek nem válnak díszére sem a kultuszkormánynak, sem magának a törvényhozásnak. JDs mi ezt tűrjük, mi hagvjuk, hogy ilyen apró, egészen lényegtelen technikai kérdéssel ilyen lelki sebeket üssenek az ifjúságon! Hát mi ez? Hát kihalt már innen minden komoly belső érzelmi kapcsolat, amely ennek a társadalomnak szenvedő egyedeihez kapcsolhat bennünket és főkép az ifjúsághoz, amelyet itt mindig szeretnek felhasználni egyes^ politikai célokra, ami azonban éppen olyan ártalmas, mint amilyen ártalmas ez az eset is. Mit gondol az az ifjúság, ha azt látja, hogy csak arra jó, hogy egyes politikai irányzatok támogatására használják fel? Csak arra jó, hogy hevülését és jóhiszeműségét felhasználják bizonyos célokra, de amikor öncélús ágáról van szó, amikor tanulmányainak elvégzésében segítő kézről van szó, sehol nincs meg az a gondoskodás, amelyet pedig méltán megérdemelne! Mélyen felháborodva állapítom meg, hogy 14*