Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-321

58 Az országgyűlés képviselőházának levesszük a tanító válláról a gyermekei taníttatásával járó gondot, olyan mértékben tesszük lehetővé, hogy egész lélekkel, kiegyensúlyozott lelkülettel szentelhesse magát az ő tanító és nevelő hivatásának. De kulturális javaslat ez abból a szempontból is, mert csökkenti a vidéki tanítók városba özönlésének rohamát, — főleg az állami tanítókra áll ez — tehát az állami tanítók fluktuációjának gátat vet. Bár pedagógiai szempontból feltétlenül előnyös, hogy a tanító áthelyezhető legyen, hiszen épn a felekezeti iskoláknál érezzük az áthelyezhetőség hiányát, ahol nincs megadva a lehetőség, hogy ha egy tanító akármilyen szempontból nem válik is be a helyén, a kérdés áthelyezéssel megoldható legyen, viszont tagadhatatlan, hogy a tanítás és nevelés szempontjából káros, ha a tanító állandóan változik. Már az is káros, ha állandóan azon töri a fejét, hogy mikor juthatna az ő családi körülményeinek megfelelőbb helyre. Annak a tanítónak nézetem szerint össze kell forrnia népével. A tanító kell, hogy a nép ügyét az ő ügyének tekintse. Már pedig az olyan^ tanítónál, aki nem állandó helyének nézi az ő állomását, hanem csak átmeneti helynek, ezt elvárni nem lehet. Az a népével valóban összeforrni sohasem fog. Már pedig, aki a viszonyokat ismeri, igazat fog nekem adni, amikor azt mondom, hogy a taníttatás nehézségei és drága volta ma a szükség vaskényszerével hajtja a tanítót arra, hogy keresse állandóan az utakat, módokat, protekciókat, hogy a várostól távol eső állomásából olyan helyre kerüljön, ahol gyermekeit iskolába küldheti és taníttathatja. Ez pedig az iskolai nevelésnek és^tanításnak határozottan kárára van. Petrovácz Gyula képviselő úr, aki tegnap a javaslathoz felszólalt, de egy vonatkozásban Fábián t. képviselőtársam is érintette a kérdést, amikor azt mondotta, nem látja tisztán, hova jutnak ezek a pénzek. Ez teljesen tisztázva van. Az állami iskoláknál a kultuszminiszter úr kezébe kerülnek ezek a pénzek, a felekezeti iskoláknál pedig egészen természeteden — ehhez kétség sem fér — a felekezeti, egyházi főhatóságoknak döntő befolyásuk lesz a tekintetben, hogy ^ezek a befolyó összegek hová jussanak. Egyházi körök e létesítendő tanítóinternátusokat illetőleg intézményesen kívánják biztosítani, hogy azok az egyházi szempontok, amelyek felett való őrködés az egyházi főtanhatóságoknak nemcsak joguk, de kötelességük is, biztosítva is legyenek. Éppen ezért, hogy ebből súrlódások ne támadjanak, s már eleve elzárassanak és elrekesztessenek azok a források, amelyekből esetleg félreértések vagy nézeteltérések származnak, amelyek magának az ügynek lennének kárára, magam is jónak tartom, ha akár a miniszter úr beszédében teendő nyilatkozatával, akár pedig a törvény szövegén való stiláris módosítással tisztáztatnék a kérdés, amelyhez egyébként, mint jeleztem, kétség sem férhet. A felekezeti iskolákba befolyó öszszegek az egyházi főhatóságok jogkörébe esnek. De a javaslatot, t. Ház, én szociális javaslatnak is tartpm. Szociális javaslatnak tartom különösen azért, mert hiszen ezeknek az összegeknek a fele a szegénysorsú gyermekek tankönyveinek beszerzésére fordíttatik. Aki a nép között él, az tudja, milyen keserves probléma volt mindig a szegény gyermekek tankönyveiről való gondoskodás. Mert mit kellett csinálni? Vagy^ összekóldultuk a pénzt, vagy a község nyakára mentünk azzal, hogy: te község, mégsem nézheted, hogy ennek a szegény embernek a gyermeke könyv nélkül járjon az iskolába. Ezért örömmel üdvözlöm a javaslatnak ezt a célját, ezt a tendenciáját, mert egy nagyon is . ülése 1929 október 2I^én

} csütörtökön. eminenter szociális célt szolgál, amit még a mai nehéz gazdasági helyzetben is örömmel kell üdvözölni, sőt — amiről a mai koldus világban fokozott mértékben kell gondoskodni. Itt a t. miniszter úr figyelmét felhívom arra, hogy tankönyveink még mindig igen drágák és különösen áll ez a kisebbségi iskolákra. Hogy például csak egyet említsek, a kisebbségi iskolákban, — itt a németnyelvű iskolákra gondolok, — közkézen forog egy pedagógiailag nagyszerűen megírt tankönyv, Dezső Lipót vasvármegyei tanfelügyelőnek a könyveiddé mivel ez nem hivatalos kiadás, hanem ő saját maga adta ki, olyan drága, hogy még a jobbmódú parasztgyermek sem tudja megfizetni, hogyan tudná tehát megfizetni a szegény napszámos gyermeke. Nézetem szerint ezt a kérdést meg kell oldani, főleg a kisebbségi iskolákban, sürgős e hiány pótlása — ott, ahol két nyelven kell tanítani, ami dupla feladat elé állítja a tanítót. Ezekben az iskolákban sürgősen kell gondoskodnunk, hogy a modern pedagógiának megfelelően megírt és olcsó tankönyvvel lássuk el az ifjúságot, mert a meglevő tankönyvek elavultak, — ami modern könyv pedig megjelent — az drága. A javaslat üdvös és ezért Örömmel kell üdvözölnie a tanügy minden barátjának. A képviselő úr, aki előttem felszólalt, a miniszter urat alkotó miniszternek címezte, s ez a cím tényleg meg is illeti a miniszter urat. En éppen abban látom a minsziter úrnak az ügyességét, hogv még ma is, amikor a gazdasági helyzet az ő alkotó kezét sok tekintetben lefogja, talál az inség által kiaszott tarlón virágot, amelyet idehoz, talál a száraz sivatagban cseppeket, amelyek a kavicsok között egyébként elfolynak, összegyűjti a lenézett kis filléreket; a cseppekből lesz az ér, az érből a patak, amely ellátja energiával és alimentálja azokat a fontos pedagógiai és^ szociális célokat, amelyeket a javaslat szolgál. Éppen ezért a javaslatot, mint üdvöset és időszerűt örömmel köszöntöm és elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Várnai Dániel! Várnai Dániel: T. Képviselőház! Azzal kell kezdenem, hogy elismerésemet kell nyilvánítanom ama munka iránt, ama látszólagos kicsiny, de eredményeiben mégis hatalmas munka iránt, amelyet a magyar tanítóság, különösen az or^szág elhagyottabb részeiben, a civilizáció, a műveltség központjától távoleső zugaiban végez és hozzátehetem, hogy nehéz anyagi körülmények között végez. Nincs kétség abban, hogy ez a kultúrmunka a legszebb apostoli munka, amely nemcsak szóbeli elismerést és dicséretet érdemelne, hanem az anyagi megbecsülés értékeit és támogatását is és ha arról van szó, hogy ennek a tanítóságnak helyzetét lehetőleg enyhísük, hogy a tanítóságnak legalább gyermeknevelési gondjait enyhítsük, legalább ezeket tartsuk tőle távol, akkor azt mondanám, hogy ez a javaslat igen tiszteletreméltó célt tűzött ki és akar szolgálni, azonban — és az a baj, hogy ezek az azonban-ok mindig közbejönnek — az utat, amelyet kivájt magának és^ amelyen jár, az eszközöket, amelyekkel a célt szolgálni akarja, én aggodalommal látom és részemről nem tarthatom elfogadhatónak. Legyen szabad mindössze két szem. pontra felhívnom a Ház figyelmét. Az egyik elvi szempont, mégpedig az, amelyet mindenek^ között meg akarok őrizni, az elemi népoktatás ingyenességének megóvása. Már pedig ez a javaslat, amely előttünk fekszik,