Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-331

Az országgyűlés képviselőházának 331. veiben, amelyre én egy privát levélben válaszol­tam. Ebben én kifejezésre juttattam azt, hogy ezt á szisztémát az ellenzék ónaja alapján köve­tem, amely szisztémát a magam részéről is he­lyesnek ítéltem és helyesnek tartottam. A kritika mindig az volt* hogy a kormány nagyobb, föntosabb javaslatokat készít a nélkül, hogy abba az ellenzéket is belevonná. Ho^y te­hát ennek az óhajnak eleget tegyek, meghívtam volt az összes képviselő urakat a felsőházi ta­gokkal együtt, akik a fővárosi törvényhatósági bizottságnak is tagjai, és megismertettem velük a törvényjavaslatot. Amint mondottam volt, két párt, a kormányttámogató két párt volt az, amely a részletes vitába belement. A szociálde­mokratapárt teljesen elzárkózott még az ismer­tetés elől is. (Pakots József : Akkor már ismer­tük a javaslatot eredeti formájában, de új for­májában nem ismertük!) így tehát felesleges volna a sürgősség mellőzése. (Pakots József: A törvényjavaslat új formáját nem ismerjük!) Az éppúgy meg lesz ismertetve, mint ahogy az előbbi megismertettetett — azonban indiszkré­ciók nélkül. (Zaj a szélsőbaloldalon-) A de­mokratapárt szintén elzárkózott attól, hogy a részletekbe belemenjen. Beám tehát nem maradt más kötelesség, mint hogy azokkal a pártokkal tárgyaljak, amelyek a részletekbe hajlandók voltak belemenni. A többi pártot illetőleg pedig nem a magam elhatározása okából, hanem a pártok bölcs elhatározása okából nem voltak abban a helyzetben, hogy velük a tárgyalást to­vább folytathassam. Ez a kérdésnek á hisztórikuma, amelyért teljes mértékében vállalom a felelősséget. Amit tettem, az ellenzék propoziciója alapján tettem és csak sajnálhatom, hogy éppen azOK: az urak, akik a propoziciót megtették, a legridegebb en és legmerevebben elzárkóztak attól, hogy a ma­guk által is jónak tartott eljárásban maguk résztvegyenek. (Pakots József: Nem egészen így van! — Zaj.) Elnök: Megállapítom, hogy a belügyminisz­ter úr az általa benyújtott és Budapest székes­főváros közigazgatásáról szóló törvényjavaslat bizottsági tárgyalására vonatkozólag előterjesz­tett sürgősségi indítványát visszavonta. (Ras­say Károly: Személyes kérdésben kérek szót. — Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak. Rassay Károly képviselő úr személyes kér­désben kért szót. A képviselő úrnak a szót meg­adom, de csak a napirend letárgyalása után. (Rassay Károly: Nagyon lojális! Majd Csontos Imre képviselőtársamtól kérek protekciót, mert ő megkapta rögtön a szót!) T. Ház méltóztassék megengedni, hogy ügyeink tárgyalását egy kefveletes és hazafias megemlékezéssel megszakítsam. (Halljuk! Hall­juk!) Ma van 300 esztendeje annak, hogy Bethlen Gábor, Magyarország választott királya és Erdély fejedelme, JA képviselők felállónak.) egyúttal minden időknek egyik legnagyobb ma­gyar államférfia, diplomatája és hadvezére, ne­mes lelkét visszaadta a Mindenható Istennek. Báthory Istvánnak, a későbbi lengyel ki­rálynak, és Bocskay Istvánnak nyomdokain ő képviselte legsikeresebben a magyar öncélúság gondolatát akkor, amikor a habsburgi és török birodalmak között a lassú felőrlődés és pusztu­lás volt a nemzet: sorsa, ö volt az, aki a legsi­ralmasabb viszonyok között átvett Erdélyt 16 éves kormányzása alatt a hatalom, jólét, bol­dogság és műveltség addig nem ismert fokára emelte; aki kis országával képes volt egyen-? súlyban tartani a : két hatalmas császárságot. Mindezt egymaga, lépésről-lépésre előrehaladni illése 1920 november 15-én, pénteken. 359 tudó óvatossággal, bölcseséggel, de ha kellett az elért eredményeket nem kockáztató bátor fellépéssel. • . Ma, amidőn őt az idegen hatalom ala jutott szűkebb hazája hozzá méltóan és szíve szerint nem ünnepelheti, kétszeres a kötelességünk, hogy mi e helyett is megemlékezzünk róla, aki­nél többet senki sem tett Erdély felvirágzásá­ért, aki a három nemzet és négy vallás hazájá­ban politikai, vallási és társadalmi harmóniát tudott teremteni, aki a vallási harcok idején a vallási türelemnek fényes példáit mutatta. Két drága tanúiságot hagyott számunkra hátra. Először, hogy a Básták és Mihály vajdák gyászos korszakát kellett előbb e nemzetnek el­szenvednie, hogy eljöhessen ő. A másik, hogy nem pusztulhat el az a nemzet, melynek Beth­len Gáborai vannak. Végül, ne feledjük el utolsó szavait, amelyeket talán éppen ez órá­ban -r^- miután mái szólni nem tudott — írt le reszkető kezével: «Ha Isten velünk, kicsoda el­lenünk? Nincs senki, bizonyára senki!» (Fel­kiáltások jobbfelől: Éljen az elnök! — A kép­viselők ismét elfoglalják helyeiket.) T. Ház! Napirendünkre visszatérve, foly­tatjuk a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat részletes tárgyalását. Következik a 39. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a sza­kaszt felolvasni. Petrovies György jegyző (olvassa a 39—49. §-okat, amelyeket a Ház észrevétel nélkül elfo­gad. — Olvassa az 50. §4.) Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! A törvényjavas­lat 50. §-a a súlyosító körülményeknek exemn­lifikativ felsorolását tartalmazza. Méltóztassék megengedni, hogy az általános vitánál előadott elvi kifogásaim meliett itt a részieteknél külö­nös figyelmébe ajánljam a mélyen t. miniszter úrnak azt az ellentétet amely ezáltal a polgári és a katonai igazságszolgáltatás között előáll. A polgári büntetőtörvénykönyv szerint a bíró köteles a súlyosító és az enyhítő körülménye­ket figyelembe venni ítéletében. Az indokolási kötelezettsége a bírónak ezeknek a körülmé­nyeknek külön felemlítését és méltatását állítja homlokterébe mindannak, ami az ítéletet ki­teszi. En nem tudom, hogy hány esztendeig óhajtják a katonai büntetőtörvénykönyvet élet­ben tartani, de elképzelem, hogy azt óhajtják, hogy legalább addig, míg a polgári büntetőtör­vénykönyv életben lesz, a katonai büntetőtök ­vénykönyv is életben legyen. , Amikor tehát itt egy eltérő intézkedést talá­lok a polgári büntetőtörvénykönyvnek idevonat­kozó rendelkezésével szemben, akkor keresem az indokát annak, hogy miért kell eltérésnek len­nie a katonai büntetőtörvénykönyvben a pol­gári büntetőtörvénykönyvtől. Itt sokszor hal­lottam, hogy a katonai bírák kiváló, megértő egyéniségek. Viszont ^ a katonai bírói ítéletnek méltatása szempontjából tegnap a honvédelmi miniszter úr megengedte magának azt a kitételt is, hogy ő nem akarja, hogy olyanok legyenek a katonai bírákra függetlenség szempontjából, mint a polgári bírák, hanem Ő azt kívánja, hogy a katonai bírák áthelyezhetők és nyugdíjazha­tok legyenek. Ez az úgynevezett kivezénylés tana. Ez egy jus placeti, ez egy tetszvényjog, ez egy felügyeleti jog, amely beavatkozási joggá emelkedik. A polgári bíró függetlensége éppen abban áll, hogy számára nincsenek zsinórmérté­kek. Itt most az 50. §-ban megint egy eltérő ren­delkezést kodifikálnak. Azt mondják, hogy a polgári bíró szabadon mérlegel és az életviszo­nyokból meríti azt, hogy mi a súlyosító körül­mény, itt azonban egy exemplikativ felsorolás-

Next

/
Thumbnails
Contents