Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-331

352 Az országgyűlés képviselőházának 33 a miniszter úr javaslata nem ad jogot annak a tisztnek! fegyverhasználatra, Mert mit mond ez a szakasz? Odabigyesztettek egy szót, amely azt mondja, hogy csak a támadás folytatásának a megakadályozása céljából engedi meg a fegyver használatát. Kérdem, t. Ház, hogy egy ilyen állapotban ugyan ki fogja ezt a cezúrát megállapítani, a tiszt-e, vagy a civil, hogy a támadás eddig tartott, s most következik a támadás folytatása? Ilyen tautológiáknak nem szabad helyet foglalni egy törvényben, mert ez a precizitás rovására megy. Olyan megállapításokat fenntartani, hogy egy egyén azt mondhassa, hogy kérem ön támadott, s most megakadályozom, hogy ön ezt folytathassa, lehetetlenség. Honnan tudja az illető, hogy folytatni akarja a támadást? Ismeri a másik lelkiállapotát? (Fáy István: A helyzetből!) T. képviselőtársam, én nem szeretek olyan ügyekről beszélni, amelyek vizsgálat stádiumában vanna, de engedelmet kérek, ki képes arra, hogy más lelkiállapotának a folyamatát egy ilyen fellobbanásos állapotban maga döntse el? En hajlandó vagyok a legmesszebbmenő konzekvenciákig elmenni, de már ilyesmit csak még sem lehet megengedni. Folyton azt méltóztatnak mondani, hogy olyan vonatkozásokban, melyek másutt is, a polgári életben is előfordulnak, — az igazságügyminiszter úr mindig arra hivatkozik, hogy azért tölti el büszkeséggel ez a javaslat — vissza kell térni a polgári felfogáshoz, hogy egyöntetű legyen a felfogás a polgári törvénykönyvvel. Megtalálják a polgári törvénykönyvben ezt a megkülönböztetést. Engedelmet kérek, a polgári büntetőtörvénykönyvnek van egy szakasza, amely idevág, s ez egy olyan klasszikus alkotás, amely bejárta az egész világot. Itt Budapesten mondották a nemzetközi büntetőegyesületben, hogy a jogos védelmet a világ egyetlen törvényhozása se tudta precizebben megalkotni, mint a Csemegikódex. Ez úgy áll, mint egy axióma a világ minden büntetőjogi törvényhozásában. Méltóztassanak a mostani német reformjavaslatot megnézni. A németek is beleveszik ebbe azt a hármas nomenklatúrát, melyet a magyar kódex a jogos védelem tekintetében megállapít. Hát ez nem elég? Kell egy külön jogos védelmet statuálni a katonaság részére? Nem veszik észre, hogyha magyar polgári jogalkotástól való ilyen eltérés, a jogbizonytalanság az elültetése? A mélyen t. honvédelmi miniszter úr tegnap ékesen és meg kell mondanom precízen hangsúlyozta, hogy a katonaság társadalmilag beleilleszkedett és egybeforrott, integráns része a magyar nemzetnek. Ha ez a tétel, ez az alaptétel így áll, hogyan^ lehet abba a következetlenségbe esni, hogy mégis a társadalmi egyenlőség rovására törvénybe iktassuk a társadalmi egyenlőtlenséget. Mert az, akinek több jog jár, az privilegizált ^ állásban van. Itt pedig, el kell ismerni, a törvényben a jogos védelemnek egy plusza illeti meg a katonát a polgárral szemben. Ezt a következetlenséget nem lehet elviselni és nem lehet indokolni. Higyjék meg, az volt a szokás régente, hogy minden nagy büntetőjogi alkotást előbb az egész világ jogászsága elé terjesztettek. Itt még a magyar jogászvilágot sem becsülték^ meg annyira, hogy ezt a szakaszt bírálata^ alá bocsátották volna. Mégis a Budapesti Ügyvédi Kamara, a jogásztestületek érzik azt, hogy törvényadta jogukkal fel kell szólalniok ezen paragrafus ellen és én nagyon csodálom, hogy a t. Házat még csak nem is tájékoztatják arról. Amikor ezt a javaslatot tárgyalni kezdtük, a Budapesti Ügyvédi Kamara egész -választmányának elhatározásából felterjesztést . ülése 1929 november lő~én

} pénteken. küldött, amelyben, mint alkotmányos joggal élő testület tiltakozik ez ellen a szakasz ellen. Tehát, akik előrebocsátják, hogy Ők nem politizálnak, jogtudósok, az életben élő gyakorlati, kiváló jogászok, tiltakoznak ez ellen, mint a magyar szellemmel, a magyar jogfejlődéssel, a szociális felfogással ellentétes különleges intézmény ellen. íme, itt találkozik az általánosságban mondott fejtegetésem a jogi alappal. Nem lehet az egyik oldalon hirdetni az egyenlőség tanát és a másik oldalon megcsúfolni. Nem lehet azt mondani, hogy axióma, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő és akkor olyan szakaszokkal megspékelni egy javaslatot, amelyekben nem találunk mást, mint: a civileknél így van, de a katonaságnál nincs így. Ha azt mondaná ez a szakasz, — és ezt a gondolatot ajánlanám talán a mélyen t. Képviselőház tagjainak figyelmébe és a honvédelmi miniszter úr mérlegelésébe, mert ugyebár abban csak megegyezünk, hogy a hadsereg különleges méltatása és szerepe a nemzet életében, különleges szerepe, szent, nagy hivatása akkor kezdődik, amikor a nemzetet megtámadják a háborúban — mondom, ha azt mondaná, hogy a háborúban illesse meg ez a jog a katonákat, amikor mindig karddal, fegyverrel kell járni, amikor minden tisztre, elismerem, fokozottabban kell vigyázni és mindenkinek minden hangjára vigyázni kell, hogy azokat, akik kint életükkel harcolnak a fronton a nemzetért, illesse meg fokozottabb jog, az érthető volna. De addig, amíg ez az állapot be nem következik, ameddig idehaza béke van és ameddig az atillának van annyi joga, mint az egyenruhának és jár annyi tisztelet, addig erre nincs szükség. Mert nem fogja a magyar közvélemény önzésnek, vagy triviálisnak tekinteni, ha azt mondom, hogy a képviselőnek, a törvényhozónak a külvilágban legalább

1 ány nyi tisztelet jár, mint a katonatisztnek. Miért nincs meg akkor a törvényhozó javára a fokozottabb tiszteletadásnak ez a módja? Nincs meg senki civilnek . . . (Zaj. — Br. Podmaniczky Endre: A mentelmi jog sem csekélység! — Friedrich István: Nagyon sok az a mentelmi jog!)^ Bocsánatot kérek, a mentelmi joggal ne méltóztassék előhozakodni, mert az egészén más lapra tartozik. (Friedrich István: Különösen a választásoknál! — Zaj.) Most ezt a témát nem akarom ide belekeverni. T. képviselőtársam egészen elhibázottan hivatkozik erre. A mentelmi jog nem egyéni jog, hanem közjogi jogosítvány, amelyet nem lehet ide subsummálni. De ne beszéljünk a [képviselőkről. Bocsánatot kérek, a Kúria elnökének nincs fegyverhasználati joga (Erődi-Harrach Tihamér előadó: Nincs is fegyvere! —Hosszantartó élénk derültség a jobboldalon!) Méltóztatnak látni, hogy a tekintélytisztelet... (Br. Podv maniczky Endre: Nagyon nagy kár előhozni!) Nem nagyon, t. képviselőtársaim, (Zaj. — Elnök csenget. — Br. Podmaniczky Endre: Komolytalan!) mert el tudok menni . . . (Zaj.) Ha ez a nagy közjogi méltóság Podmaniczky báró úr szemében komolytalan, akikor megértem, hegy idáig jutott el következtetései során. (Tabődy Tibor: Tekintélye legyen a Kúria elnökének! Azért van szükség a fegyverhasználati jogra.) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urakat, tessé'b a közbeszólásoktól tartózkodni. A szónoknak úgyis 15 perc áll csak rendelkezésére és az is elmúlt. Ne zavarják tehát. (Derültség.) Gál Jenő: T. Képviselőház! Nem láttam a zöld szemnek rám nevetését, ilyenformán méltóztassanak megengedni, hogy 10 percig folytathassam fejtegetéseimet.