Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-330

Az országgyűlés képviselőházának 330. ülése 1929 november lU-én, csütörtökön. 323 küben fogadott kötelesség, az állam, vagy a szolgálat érdeke ellen irányulna, van joga a katonának megtagadni az engedelmességet.» (Egy hang a jobboldalon: És mikor a nemzet ellen vezették?) Az államban benne foglaltatik a nemzet. (Továbbolvassa): «Fegyelem alatt viszont a csapatban létező függelem, kötelességérzet és rendnek összfogalmát értjük.» T. Ház! Ezeket a pontokat a szolgálati szabályzat első részéből azért olvastam fel, hogy megértsenek engem a Háznak azok a tagjai, akik nem voltak katonák. A katonának speciális a nevelése. Az a katonai önérzet, amelyet a katonának képviselnie kell, nemcsak az ő önérzete, az nemzetének önérzete is. (Ügy van! a jobb- és a balodalon ) Nélkülöztük ezt az önérzetet, amely a nemzet szolgálatában állott évtizedeken, hogy úgy mondjam, évszázadokon keresztül. (Ügy van! a jobboldalon. — Erdélyi Aladár: Elég sajnos!) De ez politikai kérdés volt, a hadsereg ehhez a kérdéshez nem szólhatott hozzá. Mi katonák, akik magyaroknak vallottuk magunkat kezdettől fogva s akik nehezen tudtunk beilleszkedni a császári és királyi atmoszférába, mi valamennyien éreztük annak hiányát, hogy ennek a hadseregnek gyökerei nem a nemzetben vannak, éreztük annak hiányát, hogy ez a hadsereg nem egy a nemzettel. Ha pedig keresem és kutatom a kudarcok sorozatának okát, amely kudarcok a világháborúban megállapíttattak, akkor ezt bizonyos fokig ennek az összgondolatnak, ennek a nemzettel való teljes egyesülésnek hiányára vezethetem vissza, mert azt állítom, hogy a hadsereg géniusza csak akkor teljes, ha a nemzet géniuszával azonos. (Ügy van! a jobbés a baloldalon.) Az, hogy az osztrák-magyar monarchia nagy, hogy úgy mondjam, csatákat nyerő hadvezéreket nem tudott kitermelni, szerény felfogásom szerint arra is visszavezethető, hogy ezek a hadvezérek nem a nemzet géniuszának kiapadhatatlan forrásából táplálkoztak. (Ügy van! Ügy van! Taps jobbfelol.) Mondom, azért olvastam fel a szolgálati szabályzat első részét, hogy megértsenek engem, akinek ezen a helyen csak egy kötelességem van: a nemzet nagy érdekeinek szem előtt tartásával a katonai érdekek intranzigens szolgálata. Akkor, amikor a nemzeti hadseregről van szó, ezek a katonai érdekek nem állhatnak szemben a nemzettel, (Ügy van! Ügy van! jobbfelol.) azok azonosak a nemzet érdekével és ez az a szellem, amelyet én képviselek. (Helyeslés.) Ha tehát én intranzigens katona vagyok, méltóztassanak azt úgy venni, hogy egyszersmind intranzigens magyar vagyok (Helyeslés és taps.) és velem együtt az egész tisztikar is — ezt garantálhatom a t, Háznak — át van hatva attól a tudattól, hogy magyar szellemtől áthatva kizárólagosan magyar érdekeket van hivatva szolgálni. (Jánossy Gábor: Nem is lehet más!) Azt mondottam, hogy ez a javaslat a hadvezetőség számára eszközt jelent, eszközt nagy célok szolgálatára. En nem akarnám azt elérni, hogy most túlságos engedékenységből, talán azért, hogy népszerűségem fokozódjék, olyan engedményeket tegyek katonai téren, amelyeket azután nehéz időkben valamennyien megsajnálnánk. En a háborús emlékirodalmat nem nézem igen nagy szimpátiával, különösen, ha katonák, felelős államférfiak írják, mert utólag megállapítani, mit kellett volna tenni: ehhez nem kell sok bölcsesség. Preventive kell intézkedni; az államférfiú bölcsessége az előrelátás művészetében csúcsosodik ki. (Ügy van! Ügy van! jobbfelol.) Olyan intézkedéseket kell tehát folyamatba tenni, amelyek alkalmassá teszik az egész nemzetet, az egész apparátust arra, hogy megfelelhessen kötelességének. Éppen azért, mert el akarom kerülni azt, hogy a háborús emlékirodalom esetleg, amennyiben úgy hozná magával a sors, felvirágoznék, olyan intézkedéseket akarok tenni, amelyek a hadvezérnek garanciát adnak abban a tekintetben, hogy amennyiben háborúra kerül a sor önvédelem szempontjából, akkor kötelességét teljesíthesse. Ne legyen a parlament hibás, ne legyen a párt hibás, ne legyen a kormány hibás abban a tekintetben, hogy nem adtunk meg mindent, ami a siker eléréséhez szükséges. A königgrätzi csata után egy osztrák vezérkari tiszt könyvet írt ezen a címen: «1866—19...». Az illető nekem hadtörténelmi tanárom volt. Ebben a könyvben misztikus előrelátással megjósolta a monarchia bukását már 1908-ban. Ugyanez az úr írt egy könyvet «Unser letzter Kampf» címmel. (Erdélyi Aladár: Még nem volt Königgrätz, amikor Kossuth már tisztában volt ezzel!) En egy katonáról beszélek, Kossuth pedig államférfi volt; ez a katona az osztrák-magyar monarchia érdekeit szolgálta. Kossuth a magyar nemzetnek volt első szolgája. Ez a katonatiszt «Unser letzter Kampf» című könyvében megállapította, hogyan fog összeomlani újból a monarchia, és ezért a vezérkarból kicsapták. Megállapította mindazokat a hibákat, amelyek miatt tönkre kell mennie a monarchiának. Természetesen a nemzeti kérdést, a nemzet problémáit ez a császári és királyi katona nem ölelhette fel, hanem Ő csak adminisztrativ kérdéseket állított oda, de megállapította, miképpen rágja a monarchia fáját a szú és figyelmeztette feletteseit abban a tekintetben, hogy mit kellene tenni ennek a veszüynek elhártíására. A maga szempontjából helyesen járt el, a maga szempontjából előrelátó volt, majdnem azt mondhatnám, zseniális^ T. Ház! Világosan látták a monarchia bukását és világosan látták ennek az országnak a bukását is 1918-ban. De ez a világosság nem hatolt be mindenüvé, elsősorban a vezető körök nem vették észre. (Ügy van! Ügy van!) Részint gyávaságból a közvéleménnyel szemben, részint gyávaságból az előítéletekkel szemben, részint gyávaságból az esetleges veszéllyel szemben, amelybe az illetők kerülhettek volna, nem mertek kellő időben döntő lépéseket folyamatba tenni és ennek a bátorságnak hiánya bukásunkat eredményezte. (Ügy van! Ügy van!) Ezért ragaszkodom, ahogy az ellenzék padsoraiból mondják, makacsul bizonyos pontokhoz. (Jánossy Gábor: Nem makacs, csak következetes!) makacsul azért, mert nem egy^ tisztről, nem a tisztikarról, hanem a nemzetről és a hadseregről van szó, és azt hiszem, a történelem engem fog igazolni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelol.) Az igazságügyminiszter úr igen t. barátom tegnap megmagyarázta jogi alapon, hogy mennyi engedményt jelent az új büntetőtörvénykönyv-javaslat a régivel szemben. En, mint katona, félénken nézem ezeket az engedményeket, mert nem tudom elégséges lesz-e ez a büntető törvény-javaslat^ a katonai fegyelem fenntartása szempontjából, de hozzájárulok ezekhez, mert dokumentálni akarom azt, hogy én is és velem együtt az egész hadsereg bele akar olvadni a nemzetbe, egy akar lenni vele, egy test, egy lélek, mert csak így tudjuk megoldani feladatainkat. (Jánossy Gábor: Nem is lehet másként!) De továbbmegyek. A rendes embernek^ az erkölcsös életet élő embernek, a becsületes éle^-