Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

Az országgyűlés képviselőházának 329. Rarancénél, Topoménál és Kirlibabánál Kovács Antal százados, most ny. tábornok mindenkor baranyai és somogyi fiaival együtt volt. Éppen így az 52-es ezredben, Baranya és Pécs házi ezredében a Hegyessyek mint tisztek kitűntek, úgy vitéz Hegyes sy Géza testőrezredes, mint László és Iván, akit rostává lőttek, pedig ez nem a hátsó, hanem az első sorokban történt. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Nekem tehát, mint a frontot végigjárt katonának kellett hogy megmutassam, hogy a falu népe igenis a magyar tisztikarral mindig együtt érzett, azt megbecsülte és minden olyan támadást, amely a magyar tiszti becsület rovására akar valamit elérni, mindenkor elítéli. Ezeket mi, a magyar tiszteknek igaz magyar katonái, elítéljük. Miután én látom abból a szándékból, amely az igazságügyminiszter urat a honvédelmi miniszter úrral egyetemben vezeti, hogy a magyar érzésvilágnak megfelelő, a magyar becsülettel összeegyeztethető olyan törvényt akar minden tekintetben, amely a mi honvédségünk fegyelmét biztosítja, de meg nem aláz senkit, hanem a magyar katona erkölcsi értékét neveli azáltal, hogy bizonyos büntető szankciók kilátásba helyezésével és ha kell, alkalmazásával az esetleg megtévedő egyéneket a kellő korlátok között tartja, mivel én ilyennek látom ezt a javaslatot, úgy a kormány iránti bizalomnál fogva, mint á magyar királyi honvédség iránti megbecsülésből és szeretetből kifolyólag azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés és éljenzés jobbfelöl.) Perlaki György jegyző : Báró Láng Boldizsár! Br. Láng Boldizsár: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttünk fekvő javaslathoz olyan sokan szóltak hozzá és igen t. képviselőtársaim ezt a javaslatot olyan sok oldalról és olyan behatóan világították meg, hogy azt hiszem, csaknem lehetetlen volna ebbe a vitába új gondolatot belevinni. Ezért a t. Ház türelmet nem fogom hosszasan igénybe venni, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) és csak egészen röviden ahhoz a két kérdéshez kívánok hozzászólni, amely — hogy úgy fejezzem ki — a legkritikusabb és itt a legtöbb vitára adott alkalmat. E két kérdés, e két szakasz egyike az, amely a tisztek fegyverhasználati jogát szabá,lyozza, a másik pedig a botbüntetésről szóló szakasz. A fegyverhasználati jogot itt a Házban igen sok tisztelt kéüviselőtársam támadta, sőt a parlamenten kívül álló körökben is ez a szakasz, illetve a 38. § harmadik bekezdés, c) pontja, bizonyos aggályokat váltott ki. En azonban azt hiszem, hogyha a dolog mélyére tekintünk, akkor talán sikerülni fog ezeket az aggályokat eloszlatni. En legalább is meg fogom kísérelni, hogy áthidaljam azokat az ellentéteket, amelyek a javaslat ellenzői és a javaslat pártolói között vannak. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A mai állapotot a háború előtti állapotokkal azonosítani nem lehet. (Ügy van! a jobboldalon.) Az idők változtak, de változtak az emberek is. (Ügy van! a jobboldalon.) Bízvást mondhatom, hogy a háború előtti időkben az úgynevezett kardafféreknek legalább is 90 százaléka közjogi, politikai ellentétekből származott, mondjuk röviden: vagy a Kossuth-nótából vagy a Gotterhalteből. (Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ezek a közjogi ellentétek, ezek a ülése 1929 november 13-án, szerdán. 291 politikai kontroverziák ma teljesen és tökéletesen ki vannak zárva. A magyar királyi honvédség tisztikara nemzeti nevelésben részesült, nemzeti ideáloknak él és teljesen össze van forrva a polgári társadalommal. (Ügy van! a jobboldalon.) De ezt nemcsak mi tudjuk, hanem tudják elsősorban maguk a tisztek is. akik tisztában vannak azzal, hogy a legcsekélyebb ballépés a legsúlyosabb következményekkel járhat rájuk nézve és hogy minden ilyen ballépés nemcsak rájuk magukra vet árnyat, hanem árnyat vet a honvédség tisztikarára és egyben a honvédség összességére is. Tudatában van a tiszt annak, hogy a fegyverviselési jog nagyon kritikus jog, amellyel könnyelműen élni nem lehet, mert ha a tiszt ezzel könnyelműen él, akkor a katonai hatóság azt a tisztet rangjától könyörtelenül megfosztja. De más tekintetben is változtak a viszonyok 1914-hez képest. Ma a tiszt sokkal jobban el van foglalva, mint volt a háború előtt. A legénység kiképzése és saját továbbképzése súlyos feladatokat rónak a tisztre. Ma a katonai békeszolgálat igen komoly, nehéz feladat, amely a tisztet fizikailag és szellemileg teljes mértékben igénybeveszi. Azonkívül igen sok tisztnek ma, sajnos, komoly egyéb gondjai is vannak. Egyáltalában ma komolyabb, merném állítani: komorabb időket élünk, .mint 1914-ben, s ez vonatkozik nemcsak a polgári társadalomra, hanem vonatkozik a tisztikarra is egyaránt. Ma a tiszt nem az a fiatalos, könnyelmű tiszt, mint amilyen a háború előtt akadt, hanem meg vagyok róla győződve, hogy a honvédségnek még a legfiatalabb tagja is komoly, megfontolt, higgadt ember, akiről nem merem feltételezni azt, hogy kardhasználati jogával vissza fog élni. A vita folyamán egyik kénviselő úr a lájdinand Stiblik kifejezést használta. Erre csak az a tiszteletteljes megjegyzésem van. hogy ez archaikus kifejezés. Lájdinand Stiblik ma már nincsenek, talán voltak, de kihaltak, éppen úgy, mint ahogyan kihaltak a generál Szakramentovicsok is. (Ügy van! jobb felöl.) A polgári büntetőtörvénykönyv is ismeri a jogos védelmet. Nem fogok itt jogi fejtegetésekbe bocsátkozni, ez nem lehet az én feladatom, éppen ezért nem vonok párhuzamot jogi szempontból a ^o^os védelem és az ebben a javaslatban lefektetett fegyverhasználati jog között sem. A t. Ház figyelmét csak arra vagyok bátor^ felhívni, hogyha ezt a két dolgot összehasonlítjuk, nem lehet ezt is, amazt is ugyanazon mértékkel mérni. Az önvédelem joga, vagy mondjuk az önvédelem szükségessége, az önvédelem kényszere a tisztnél előbbi időpontban áll be, mint a polgárembernél, még pedig nemcsak életveszélyes fenyegetésnél, hanem bizonyos egészen kivételes esetekben, akkor is, ha a tisztet becsületében súlyosan megsértik. Es noha teljes mértékben osztozom Jánossy Gábor t. képviselőtársamnak abban a nézetében, hogy a katonai és polgári becsület között különbség nincsen, mert csak egy becsület van, mégis azon a nézeten vagyok, hogy igenis, vannak olyan egészen kivételes esetek, amikor elkerülhetetlen, hogy a tiszt a rajta elkövetett súlyos, durva sértést megtorolja, vagy — hogy a polgári büntetőtörvénykönyv kifejezésével éljek — megakadályozza, még pedig azért, mert az ilyen esetek, az ilyen súlyos becsületsértések altisztre nézve sokkal komolyabb konzekvenciákkal járnak, mint a polgáremberre, amennyiben a tisztnek becsületén kívül minden ilyen esetben kockán forog rangja 49*