Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-319

Az országgyűlés képviselőházának 319. ülése 1929 október 22-én, kedden. 13 szór egyesekkel is, akik nem a kormánytól vagy az államtól várnának pillanatnyi, vagy állandó segélyezést. (Ügy van! Ügy van!) Emeli ez intézmény erkölcsi értékét és különösen kérelmének jogos voltát az a tény, hogy a közjegyzők tisztán önsegélyből, önbiztosítás útján akarnak a maguk és utódaik sorsán javítani, az államtól tisztán csak azt kérik, hogy hozzon egy kötelező kerettörvényt, amely kényszeríti a közjegyzőket és közjegyzőjelölteket arra, hogy ez intézménybe belépjenek és azt is kérik, hogy a törvényhozás kerettörvényt alkotva, hatalmazza fel az igazságügyminisztert arra, hogy az idők és viszonyok változásaihoz képest rendeleti úton kiépíthesse, kifejleszthesse, belterjesebbé és teljesebbé tehesse az altandó törvényt. (Elénk helyeslés.) A Képviselőház igazságügyi bizottsága folyó évi június hó 14-én tárgyalta ezt a javaslatot, egyhangúlag elfogadta úgy általánosságban, mint részleteiben, — ezt volt szerencsém a t. Háznak június hó 18-án bejelenteni — június 20-án kiosztásra is került a r törvényjavaslat, most pedig a mélyen t. Ház elé kerül döntés végett. Mély tisztelettel kérem a t. Házat, hogy a lehetőleg tömören előadottak alapján a törvényjavaslatot általánosságban, & részletes tárgyaïas alapiául elfogadni méltóztassék. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Lakatos Gyiüa kénviselő úr, az igazságügyi, közgazdasági és közlekedésügyi bizottság előadója kíván a t. Ház előtt jelentést tenni. Lakatos Gyula előadó: T. Képviselőház! Az igazságügyi, közgazdasági és közlekedésügyi egyesített bizottság folyó évi október hó 18-án tartott ülésében általánosságban, valamint részleteiben elfogadta a korlátolt felelősségű társaságról és a csendes társaságról szóló 810. számú törvényjavaslatot. Midőn van szerencsém az egyesített bizottságok jelentését beterjeszteni, tisztelettel kérem, méltóztassék annak kinyomatását és szétosztását elrendelni és a javaslat tárgyalására a sürgősséget megállanítani. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyomatja, szétosztatja és annak napirendre tűzése iránt később fogok a i Háznak előterjesztést tenni. Egyben kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a bizottság által javasolt sürgősséget kimondani, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a sürgősséget kimondta. Az előadó úr által előterjesztett törvényiavaslat további tárgyalása következik. Szólásra következik? Szabó Zoltán jesryző: Kálmán Jenő! Kálmán JenŐ: T. Képviselőház! A magyar társadalomban nincs egyetlen kategória sem, amely egyéni és erkölcsi függetlenség dolgában, a közjegyzői kart felülmúlná vagy csak meg is közelítené. Aki a való életet ismeri, különösen a fővároson kívül, az tudja, hogy e karnak tagjai mennyi megbecsülésben, milyen tiszteletben részesülnek. Szinte kivétel nélkül vezető szerepet töltenek be a közélet minden terén, legyen az akár politikai, — bár a oolitizáló közjegyzőnek típusa mindinkább gyérül — akár társadalmi, emberbaráti vagy jótékony intézmény, mindezekből dicséretre méltó módon veszik ki a maguk részét. Az újabb időkben a kormányzat és a törvényhozás egyaránt gondos figyelemmel volt a közjegyzői érdekekre és törekvésekre. Díjszabásuknak megállapításával, amely a változó gazdasági viszonyokra, a hullámzó értekekre mindenkor gondos tekintettel volt, másfelől, a karnak nyújtott közjogi kedvezményekkel es kiváltságokkal megteremtették azt a rájuk nézve kedvező helyzetet, hogy tekintélyük, súlyuk állandóan emelkedett a közönség körében, de népszerűségük ezzel, sajnos, lépést nem tartott, mert a közönség fizetőképességének csökkenésével azokat a terheket, amelyek rája hárultak a törvényhozás intézkedéseiből kifolyóan, bizony sokszor súlyosaknak tartotta és úgy találta, hogy a bíróság részbeni tehermentesítésének költségeit kissé drágán kell megfizetnie. Helyesnek és méltányosnak találtam azt, hogy a közjegyzői kar a Felsőházban, különösen pedig a törvényhatóságokban— ez utóbbiakban éppen egy igénytelen módosító javaslatomra — tekintélyes és jelentős képviselethez jutott. Ezekben a törvényes rendelkezésekben a törvényhozás kifejezte a közjegyzőkről alkotott és táplált azt a felfogását, hogy azok «non numerantur sed ponderantur». Ez a javaslat, amelyet az előadó úr olyan szépen ismertetett, további módját keresi a közjegyzők függetlensége kiépítésének. Lehet arról vita, hogy a közjegyzői intézményre egyáltalán szükség van-e vagy nincs, de ha azt fenn akarjuk tartani, kétségtelen, hogy a függetlenségnek mindenféle attribútumával körül kell -, azt bástyázni. Ilyennek tekintem ennek a törvényjavaslatnak gondolatát és célját is, mert amikor a törvényjavaslat gondoskodni kíván arról, hogy a közjegyzők és azok hátramaradottjai ne nézzenek reménytelenül a jövőbe, amikor azt látom, hogy a közjegyzők javadalmainak állandó megállapításával és arról való gondoskodással függetlenségük mindinkább erősbödik, — mert hiszen a függetlenséghez szükséges az állásszerű tisztességes megélhetés biztosítása, szükséges az, hogy gondoskodás történjék a jövőre is — akkor ezt a törvényjavaslatot olyanként köszöntöm és üdvözlöm, mint amely a közjegyzők függetlenségét van hivatva kiépíteni és szolgálni. A törvényjavaslat nagyon humánus és méltányos akkor, amikor nemcsak azokról gondoskodik, akik manapság a közjegyzői karnak tagjai, hanem — és ez szerintem a legrokonszenvesebb vonása a javaslatnak — gondoskodni kíván azokról is, akik tagjai voltak, de ma már nem tagjai. Ezáltal gondoskodni kíván azokról a szerencsétlen hátramaradottakról, akikről ilyen intézmény : hiányában semmiféle gondoskodás nem történhetett. Ezt messzemenő, nemes gondoskodásnak tartom, ebben látom a miniszter úr megértő lelkét és a közjegyzői karnak emelkedett felfogását. Helyesnek találom, hogy a kötelező tagság elvi alapján épül fel a javaslat, helyesnek találom azt is, hogy a részletek szabályozása rendeleti útra tartatott fenn. Ha valami részletkérdésben talán megjegyzésem lehetne, — és ezt ajánlom az igazságügyminiszter úr szíves figyelmébe — talán a közjegyzőhelyettesek belépési idejét 45 esztendőről célszerű lenne 40 esztendőre leszállítani azért, hogy ezáltal összhangba jusson e törvény rendelkezése is a különböző nyugdíj- és gyámintézetek intézkedéseivel. Másrészt talán módját lehet találni annak, hogy a nyugdíjjogosultság ezeknél a helyettesítéssel felruházott jelölteknél 20 esztendő helyett talán rövidebb időben, esetleg 15 esztendőben állapíttassák meg. Ha ennek talán matematikai akadályai vannak, vagy lehetnek, akkor talán módot lehetne találni a rendeleti szabályozás körében arra, hogy az özvegyek és árvák valamilyen módon biztosítva legyenek arra az esetre, ha a 20 esztendőt nem éri meg az a közjegyzőjelölt^ aki a megállapított díjakat hosszabb időn át fizette. Nagyon helyesnek találom a törvényjavaslatnak azt a rendelkezését is, hogy a helyettesí3*