Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-307

Az országgyűlés képviselőházának 30 jegyző fülehallatára, hogy «ha a Népszavát ide is járatja, el fogom kobozni és ha nem fog az elég lenni, én el fogom magának az életét venni.» (Mozgás és felkiáltások a jobboldalon: Tán csak nem?) «Ezenkívül rámparancsolt, hogy régi ismerőseimmel ne próbáljak érintkezni.» (Eri Márton: Ez nem valószínű! — Rassay Károly: Hiszen egy csomó embert letartóztatnak és behoznak Pestre ilyen ügyekben! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Esztergályos János: T. Képviselőház! Ha tehát azt látom, hogy az a szellem, amely az ellenforradalom első napjaiban nyilvánult meg ebben a szerencsétlen csonka országban, nem szűnt meg és az ország különböző részein a csendőrök, a rendőrök, szolgabírák szabadon végzik azt a munkát, amely nem egyeztethető össze egy ország szabad polgáraival, (Mozgás jobb felől.) akkor részemre nem marad más hátra, minthogy a leglesujtóbb, a legkeményebb bírálatot mondjam e fölött a politika fölött és felelőssé tegyem érte a belügyminiszter urat. (Graeffl Jenő: Nyugodtan vállalja ezt a felelősséget!) Meg vagyok róla győződve, t. uraim, hogy amit én itt elmondok erről a helyről — nem először — azt nem is utoljára mondom. (Eri Márton: Tudjuk!) Mert ha Önökön múlik egyedül, hozzáteszem, nincs garancia arranézve, hogy ez a szellem, amely nem ismer kíméletet más politikai pártállásúakkal szemben, végre a magvar belügyi életből kipusztítassék. De nem is lehet ez másképpen, igen t. uraim. Nem is lehet másképpen ott, ahol egy parlamentet nyilt szavazással választanak. (Egy hang jobbfelől: Na, már elérkeztünk ide!) Nem is lehet az ellenzéknek remélnie azt, hogy ebben a parlamentben a közszabadságok terén el tudjon érni valamit. Mi azonban, noha tudjuk, hogy nem sok eredményt érünk el ezzel a bírálattal és ezekkel a felszólalásokkal, mégis rendületlenül itt állunk és döngetjük a belügyi reakciónak azt a kapuját, amelynek előbb-utóbb ki kell tárulnia előttünk és a demokrácia előtt. (Rothenstein Mór: Az bizonyos, hogy a belügyminisztériumban sötétség uralkodik.) T. Képviselőház! Engem ennél a bírálatnál nem téveszt meg az igen t. belügyminiszter úrnak tegnapi, szépen csengő és csillogó mondata sem, amelyet a Eelsőházban mondott. Tudom, hogy az, amit tegnap a belügyminiszter úr a következőkben juttatott kifejezésre (Halljuk! Halljuk!): «ugyanúgy dőreség volna az általános, egyenlő és titkos választójogot kikapcsolni, mert annak egyes hiányai vannak», nem volt semmi egyéb, mint az angol munkáspártnak küldött üzenet, hogy: «íme, Magyarországon is a demokrácia irányában haladunk és követni akarunk titeket». Nem, igen t. belügyminiszter úr, engem nem téveszt meg az ön szép és sziporkázó mondata, mert tudom, hogy ennek a rendszernek az eredője nem engedi meg önöknek, hogy szabaduljanak ettől a rendszertől, de hála a fejlődő sorsnak, mi bízunk abban, hogy az önök akarata ellenére is eljutunk oda, hogy ennek a szerencsétlen országnak a közeljövőben olyan parlamentje lesz, amely az általános, egyenlő és titkos választójogon fog alapulni. De nem viseltethetem, bizalommal más szempontból sem a belügyi tárca iránt, még pedig azért néni, mert az a hallatlan pazarlás, amely az ország adózó népének filléreivel folyik, a belügyi tárcánál is megnyilvánul. (Rassay Károly: Ügy van!) Amerre önök járnak, amerre ezekről az oldalakról eljárnak a képviselők, mindenütt panasz, segélykiáltás, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXII. f

. ülése 1929 június 8-án, szombaton. 59 sírás hallatszik és könnyek hullanak; mindenütt azzal fogadják az ellenzéki képviselőket, hogy: «Uraim, csináljanak valamit, mert nem bírjuk azt az irtóizatos gazdasági terhet, amely reánk nehezedik, tegyenek valamit!»; sorra pusztul a kisiparos, a kiskereskedő; nap-nap után tucatjával lesznek öngyilkosok az emberek, ugranak a Dunába, vetik magukat a vonat elé, akasztják fel magukat. (Zaj.) A miniszter úr ezt kétségbe vonja. Méltóztatnék talán a «Rakovszky» nevű dunai csónak kezelőit megkérdezni, hogy az utóbbi időben hány öngyilkosjelöltet mentettek ki a Dunából. (Scitovszky Béla belügyminiszter: 99%-át! — Rassay Károly: Azzal még nincs megoldva a kérdés! — Györki Imre: Az elhatározás a fontos; az, hogy ez a politika odáig juttatja az embereket!) Amikor, ismétlem, pusztul, romokban van minden, kereskedelem, és ipar ebben az országbain, amikor a magántisztviselők és a munkások nyomorúsága az eget veri és amikor a köztisztviselők lelkületében az elkeseredettség irtózatos lángja csapkod, akkor a helyett, hogy az igen t. belügyminiszter úr, magába szállva, a rendelkezésére álló össze* get akként iparkodnék felhasználni, hogy ebből az az irtózatos nyomorúság enyhülést kapjon, amelyben az ország dolgozó népe van, azt látjuk, hogy tékozlás szerű pazarlás mutatkozik és nyilvánul meg a költségvetésben. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon. — Rassay Károly: Palotában, díszteremben! Az órában!) Kérdezem az igen t. belügyminiszter urat, nyugodt-e az ön éjszakai alvása, (Derültség jobbfelől.) nyugodt-e az ön lelkiismeretet (Farkasfalvi Farkas Géza: Egészen jól >néz ki, nem látszik rajta, mintha nem aludótt volna! — Rassay Károly: Cinizmus, ha egy miniszter ma jól érzi magát!) Kérdezem, az igen t. belügyminiszter urat, nyugodt a belügyminiszter úr lelkiismerete, (Scitovszky Béla belügyminiszter: Nyugodt!), hogy amikor ezt az irtózatos pusztulást látja az országban és amikor az emberek keresik a megélhetés lehetőségeit, és minden! erőfeszítést elkövetnek, hogy mindennapi kenyerüket megszerezzék, ugyanakkor olyan irtózatos összeggel egy dísztermet alakíttat át, amelyre ennek a szerencsétlen országnak nincs szüksége? (Scitovszky Béla belügyminiszter: Mennyi az az irtózatos összeg? — Rassay Károly: Majd megmondja a belügyminiszter úr, kíváncsiak vagyunk rá! — Zaj.) Mélyen t. belügyminiszter úr, ön engem nem fog beugratni egy lehetetlen szám megállapítására, mert tudom, hogy ön kényszerítve lesz arra, hogy megmondja, mennyibe került. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Engem nem kell kényszeríteni! Nem leszek kényszerítve!) Legfeljebb, ha otthagyja a helyét és lemond! (Scitovszky Béla belügyminiszter: Anélkül is megmondja, mert ninics mit takargatnom!) Megmondja, hogy miért van szüksége ennek a nyomorult, szegény országnak arra, hogy olyan parádés termet csináljanak ott? (Scitovszky Béla belügyminiszter: Csak restauráltunk, nem csináltunk!) Én egészen nyiltan megmondom, mit látok az önök politikai uralmaiban. Látom azt az utat, ahova önök tendálnak, amelyen önök menni aikarnak. önök a magyar nyomorúságot provokálni akarják! (Ellenmondások a jobboldalon. — Fetrovácz Gyula: Humoros!) Provokálni akarják, uraim, hogy a világ: előtt bizonyítsák, hogy szükség van erre a rendszerre, amely az elnyomatásban, jogfosztásban nyilvánul. (Ellenmondások a jobboldalon.) Mert, 9