Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-306
Az országgyűlés képviselőházának 306. ülése 1929 június 7-én, pénteken. intézkedések, és éppen azért, mert jelenleg valamivel több tűzérlovat kell vásárolni, akként akarom a dolgot megváltoztatni, hogy a tüzérezredek éppúgy megkapják a maguk körletét a lovakra nézve, mint ahogy megkapták a huszárezredek, úgyhogy mindenkor vásárolhatnak maid, az egyik nyerges, a másik hámos lovat. Ami az egységes bizottság kívánságát illeti, én nem látom annak rációját. Miért mentünk át erre a rendszerre már a háború előtt? Azért, mert képtelen volt az egységes bizottság tisztán a tenyésztőtől vásárolni. Magától értetődik, hogy minél több lovat kell valakinek vásárolni és minél nagyobb területen, annál kevésbbé ismerheti az illető terület loanyagát; és annál kevesebb ideje van, hogy mindenhová elmenjen, minden lovat megnézzen ezen a területen és így annál inkább van rászorulva a lókereskedőre. Ha kisebb körletben vasasról, természetesen jobban ismerheti a lóanyagot jobban ráér oda kiszállani. Erre azt lehet mondani jó, de akkor állítsunk fel nem tudom hány bizottságot. Ez megfelelne a célnak, azonban ez lényegesen drágább volna, mert hiszen az a bizottság, azok az emberek, akik abba a bizottságba tartoznak, más szolgálatot nem láthatnának el e mellett, nem úgy, mint ma az ezredlbizottságok, amelynek tagjai elvégzik kötelességüket az ezredben, hiszen az ezredparancsnok elvezényeli az ezredet, a kapitány elvezényli a maga századát és az állatorvos is elvégzi rendes szolgálatát. (Zaj .jobbfelől.) Ha ez elég jó volt a háború előtt tíz honvédezrednek, meggyőződésem szerint ma is jó három—négy lovasezrednek. De a tapasztalat is azt mutatna, hogy tulajdonképpen soha ilyen lóanyaga a hadseregnlek és a csapatoknak nem volt, mint amilyen ma a honvédiségnek van. Nem tudom, méltóztattak-e látni a kivonult csapatokat legutóbb a díszelgésen, mert akkor mindenki, aki a lóhoz ért és látta azokat, egy hangúlag azt mondotta, hogy ilyen szép lovakat csapatban még nem látott. Ami a csikótelepet és az árakat illeti, én tudatosan tulajdonképpen túlfizetem a katonialovakat éppen a lótenyésztés érdekében. (Helyeslés jobbfelől.) Évek óta tudom, hogy azt a lóanyagot, amelyet 960 pengő átlagárért megkapok, meg lehetne kapni 860 pengő átlagárban, mert túltenyésztés van és mert kénytelenek a tenyésztők^ lovaikat eladni a katonaságrak ezért az árért is, ha nfem fizetek többet. Én tudatosan fizetek többet azért, mert azt akarom, hogy lehetőleg négyéves korig tartsák a lovakat és mert a legjobb anyagot akarom megkapni. Ami a kivitelt illeti, én nem gördítek akadályokat a kivitel elé, ellenkezőig, nekem örülnöm kell annak, ha minél több lovat kivisznek és minthogy ezek sokkal kisebb árat fizetnek, mint én'fizetek, tehát ők a rosszát viszik ki, a javát pedig mi kapjuk meg. Ami a kort illeti, nem arról van/ szó 1 , hogy négy és féléveseket vásárolnak. Az előírás az, hogy négyévesnél fiatalabbat nem volna szabaidi vásárolnunk, de állandóan megvan a kivételes engedély, hogy 3 és félévest is vásárolhatnak. A helyzet tehát az, hogy ősszel 3 és féléveseket vásárolnak és csak akkor, ha tavasszal vásárolnak, vásárolnak 'négyévest. Ami a csikótelepet illeti, sokat számítottuk ezt a kérdést és arra az eredményre jöttünk, hogy békébent a háború előtt a közöshadsereg csikótelepein a 4 éves vagy 4 és féléves csikó, amely a katonai csikótelepekről kiszabadul, a kincstárnak 1700 aranykoronájába került. A mai viszonyok között nem vagyok képes megtenni, hogy egy lóért 1700 pengőt adjak, amikor meg tudom kapni 960 pengőért. (Farkasfalvi Farkas Géza: Az állam maga is nevel lovakat.) Jó, hogy rátért a képviselő úr, mert ez a kérdés azután az, amelyet borzasztóan sokat nehezményeztek az urak,— amire szerintem okuk n|em volt, — de amelyre nézve megnyugtató kijelentést tudok tenni. Végeredményben, ha ezer lovat vásároltunk eddig évente, most az idén vásárlunk kétezret, a következő években talán 1500-at évente, akkor az a 60 vagy 70 csikó, ami onnan évente kikerül és ami úgyszólván egyeseket kivéve, minid tisztiló vagy a lovagló tanárképzőbe megy be, nem gyakorol befolyást a lótenyésztésre. A baj egészen máshol van és én nem tudok semmit sem segíteni a legjobb akaratom mellett sem, mert méltóztassanak tudomásul venni, hogy igenis nekünk katonai érdekünk, hogy lehetőleg lótenyésztés legyen és lehetőleg jó lótenyésztés legyen (tiny van! a jobboldalon.) és így, amit meg tudunk tenni ebből a szempontból és a mi nézeteinknek megfelel, azt meg is tesszük. (Farkasfalvi Farkas Géza: Mi kérjük!) A baj azonban egészen máshol van. Először, hogy megnyugtassam az urakat, a katonai lótenyésztésre vonatkozóan, már régen elhatározott dolog, hogy amikor ezek a bérletek lejárnak, amelyeket én már elődömtől vettem át, az egyik 1931-ben, a másik 1932-ben jár le, akkor a bérleteket felmondom, visszaadom, meg fogom azokat szüntetni. (Helyeslés.) Ez tehát nem lesz meg többé. Hol van az egész lótenyésztés baja? Ott, hogy ma nem négyes fogatok és kettes fogatok szaladnak, sajnos, hanem automobilok és nem 32 lovas ezredünk van, mint volt a monarchiában, hanem négy és nem annyi tüzérezredünk, mint akkor volt, hanem annak csekély hányada és még ezeknek nagy részét is idővel motorizálni kell. Általaiban a lószükséglet mind a polgári, mind a katonai életben fogy, amin én segíteni nem tudok. Egyetlen egy dolgot lehet csinálni, amit a földmívelésügyi miniszter úr csinál is a maga részéről, az exportot lehetőleg elősegíteni (Helyeslés a jobboldalon.) és a tenyészanyag szempontjából is, meg a katonaló szempontjából is a legkiválóbbat a honvédségnek megszerezni. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Fifz Arthur jegyző: Mal a sit s Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! Csak egészen röviden tisztelettel kérem a miniszter urat, szíveskedjék az elmúlt évben tett igéretét az idén beváltani. Nevezetesen egyes parancsnokságok és katonai hatóságok még ma is tartanak fenn ipari műhelyeket, amely ipari műhelyekben nem toborzott legénységgel, hanem kívülről felvett munkásokkal dolgoztatnak és így ama város iparosainak, amelyben ez a telepük van, meglehetősen nagy versenyt támasztanak. Különösen a ruházati iparban panaszkodnak nagyon az iparosok az egyes nagyobb gócpontokon, ahol több katonaság van együtt, hogy ott a parancsnokok még ma is tartanak fenn ipari műhelyeket, amelyekben dolgoztatnak nemcsak a legénység, nemcsak az altisztek, ^nemcsak a tisztek részére, hanem azok családtagjai számára is, sőt — erről nem győződtem ugyan meg személyesen, de nekem egészen szavahihető iparosok mondják, ezt különben a miniszter úrnak memorandum alakjában is tudomására adták — idegeneknek is
