Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-306
Az országgyűlés képviselőházának i mindenesetre nagy lépés volna ezen a téren előre. Legyen szabad rátérniem Fráter Jenő igen t. képviselőtársamnak a háború előtti gyűjtésekre vonatkozó kérdésekre. Én most nemi tudom megmondani, hogy milyen kormányzati intézkedésekkel kerültek e gyűjtések összegei a honvédelmi adminisztráció kezébe. A nagyobbakra nézve tudom, mert azokkal már volt alkalmam foglalkozni. Már tudniillik azokra gondolok, amelyek akikor nagyok vol tak. Ezek között a legnagyobb a Br. Szurmay Sándor-féle alap volt, amely, ha jól emlékszem, akkoriban! két és félmillió aranykoronát tett ki. Ez ma is alapszerű kezelésben van a homvédelmi minisztériumnál és ha jól tudom, kitesz valami 70 pengőt. (Mozgás.) Egyszóval ezek az összes, akkoriban a honvédelmi minisztérium Ikeze alá került összegek természetsz,erűleg devalválódtak úgy, mint ahogy minden egyéb is devalválódott. Ezek rendeltetésszerűen, alapszerűen ma is tovább kezeltetnek, azonban természetesen az egész összeg minimálisra csökkent. Ez sajnálatos tény, amely azonban — ismétlem — minden téren ugyanígy fennáll. Ezt azután folytathatom a hadikölcsönök kérdésével, amelyet szintén több oldalról felvetettek és amely természetszerűen engem elsősorban a tiszti házassági óvadékok szem pontjából érdekel, mert hiszem végeredményben a hadikölosönökben ennek az országnak majdnem minden lakosa vesztett, akinek akkoriban volt vagy nem volt pénze. Ha volt pénze, akkor a saját pénzét adta oda, ha nem volt pénze, akkor adósságra jegyzett, mert 1% kamatdifferenciát tudott vele nyerni, tehát mindenki, aki ennek az országnak akkoriban nagykorú lakosa volt, vesztett ezen a tételen. Egyelőre, amint méltóztatnak tudni, a pénzügyminiszter úr és a népjóléti miniszter úr előadásából, sajnos, nem áll az államnak módjában ezen a téren kellő rekompenzációvai jönni. Én azért mondom 1 , hogy engem ez a kérdés a tiszti házassági óvadékokkal való vonatkozásban érdekel legjobban, mert hiszen a tisztiházassági óvadékok kérdése nagyon kö zeli rokonságban áll az árvapénzek kérdésével, mert úgy, amint az árvapénzeknél, a tisztiházassági óvadékoknál is az állam határozta meg, hogy milyen papirokban szabad elhelyezni. (Jánossy Gábor: Űgy van! Pupilláris papirokban!) Az állam, vagy pedig a közege határozta meg, hogy szabad-e ezt más értékre átváltoztatni, egyszóval hatósági engedély volt szükséges ahhoz, hogy más tételekre változtassék át. Kétségtelen tehát, hogy ezen a ponton, az árvapénzeknél és a tisztiházassági óvadéktőkéknél az államot több felelősség terheli még, mint terheli a hadikölcsönökkel szemben egyáltalában. (Igaz! Ügy van!) Méltóztatnak tudni mármost, hogy az árvapénzekre nézve a karitatív rendezésekből kifolyólag bizonyos rendezési kísérlet történt. Ennek az összegnek egy része tudniillik lekapcsoltatott és a belügyminiszter úr rendelkezésére bocsáttatott az árvapénzek karitatív valorizálására. Itt az a gondolat merült fel akkor, hogy nem lehetne-e a házassági óvadékokat is ilyen karitatív alapon megpróbálni valorizálni. En ezt az eszmét nem tudtam magamévá tenni és pedig három oknál fogva. Az egyik az, hogy az az Összeg, amely erre a rendelkezésre lett volna esetleg bocsátható, oly minimális Összeg azzal szemben, amit ezek a tisztek veszítettek, hogyha meg is kapnák, számításba alig jöhetne, ellenben bizonyos mértékig jogaikról ez által 6. ülése 19%9 június 7-én, pénteken. 31 lemondanának, ha azt elfogadnák. Tulajdonképpen ez a legfontosabb ok. A második ok az, hogy a karitatív elintézést a tiszticsaládokkal szemben, akiknek jogos igényei vannak, nem fogadhatom el, mert hiszen lehetetlenség az, — méltóztassanak az öszszes következményekre gondolni — hogy valamely katonai hatóságon kívül álló egyéntől — bárki legyen az — függjön az a kérdés, hogy egy tiszt és annak családja kap-e az elvesztett hadikölcsönéért valamit, vagy nem. Katonai problémákkal foglalkozó ember azonnal be fogja látni, hogy ez lehetetlenség. (Esztergályos János: Annyi bizalommal mégis csak kellene lenni a civil hatóságok iránt, mint a katonai hatóságok iránt! Annyi bizalommal kell viseltetni, miniszter úr!) Bocsánatot kérek, teljesen ugyanolyan bizalommal viseltetünk és éppen ezért nem tartjuk megengedhetőnek, mert a katonai hatóságnak sincs joga karitatív segítségeket adni katonáknak, annál kevésbbé tehát egy civil hatóságnak. (Esztergályos János: így egészen más a beállítás!) A harmadik ok pedig az, hogy nem adom fel azt a reményt, hogy kellő kitartással, kellő türelemmel — és feltételezve az államháztartás kellő javulását — ezen a téren jobb egyezményt, jobb rendezést fogunk tudni idővel létrehozni. (Jánossy Gábor: Szóval, a remény megvan!} A nyelvtanulmányokra nézve a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával volt szerencsém nyilatkozni abban az irányban, hogy állandóan küldünk tiszteket külföldre nyelvek tanulása céljából. Itthon is tartunk nyelvtanfolyamokat, nevelőintézeteinkben is igen nagy súlyt fektetnek a nyelvekre. Meg is látszik, hála Istennek, ennek hatása. Mondhatom, igen ritkán jövünk zavarba, hogyha idegenek vannak itt és megfelelő nyelvtudású tisztet kell melléjük kirendelni, vagy pedig külföldre kell kiküldeni valahová egy tisztet egy kérdés tanulmányozására. Ilyenkor nem vagyunk zavarban a miatt, hogy az illető nyelvet tudó tisztünk nem volna. (Esztergályos János: Magyarul is kellene tanulni!) Megjegyzem, hogy az idei költségvetésben is bizonyos emelésen ment keresztül az erre vonatkozó tétel, éppen azért, mert még intenzívebben akarjuk ezt a kérdést kezelni. Az én igen tisztelt barátomnak, a régi honvédségi parancsnokra vonatkozó megjegyzésére csak azt felelhetem, hogy igenis, gondunk volt rá, hogy abszolút tudományos alapon és teljes értékű kidolgozásban nemcsak ezeknek az uraknak á honvédségnél való szereplését dolgoztassuk^ ki, hanem magának az egész régi magyar királyi honvédségnek történetét is. Ennek következménye ez az igen szép mű: «A magyar királyi honvédség ötvenéves története», amelyet nagyon ajánlok elolvasásra mindazoknak az uraknak, akik érdeklődnek ez iránt a kérdés iránt. Bátorkodom ezt a művet a Ház asztalára letenni azzal, hogy méltóztassanak benne lapozgatni és tanulmányozni. (Egy hang a jobboldalon: Hol kapható? — Gömbös Gyula: Bárhol,. minden könyvkereskedésben. A lapokban is benne volt, hogy megjelent.) Ami a múlt évi olimpiai lovasversenyen való részvételünket illeti, amelyet megemlített az én igen tisztelt barátom azzal kapcsolatban, hogy nem tudtunk eredményeket elérni, ennek több oka van. Az egyik oka, amelyet csak azért említek legelőször, mert a legeklatánsabb, bizonyos fokig a szerencse hiánya volt. A tereplovaglási versenyben tudniillik de facto az első helyen állottunk, csakhogy a másnapi kondicióvizsgáig, — megjegyzem, hogy minden nemzetből három lovasnak kellett résztvenni — a magyar hármas csoport egyik lova lesántult, ennek
