Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-310

226 Az országgyűlés képviselőházának pengő olyan hatalmas összeg, amelyet nemcsak a köztisztviselők tábora, hanem a kereskedelem és az ipar is megérez. Deviza után áhitozunk mindanyian és nincs az az ország, a leggazdagabb ország sem, amelynek devizaszükséglete elegendő volna. Azt hiszem azonban, hogy nem megvetendő az sem, hogy e tervezet alapján körülbelül 15 esztendő alatt egymilliárd pengő értékű deviza folyna be az országba. Igen csodálkozom Kállay igen t. képviselőtársamon, aki olyan mereven elzárkózott ennek a kérdésnek ilyen rendezése elől. Elismerem azt, hogy ő annakidején a miniszteri tárca birtokában rendkívül nagy fáradhatatlan munkát végzett. Magam is nem egy értekezleten tanuja voltam, de ne méltóztassék igen t. képviselőtársam kritikájával az alkotó munka embereit megkötni, hagyja őket dolgozni, mint ahogy ő is dolgozott akkor, amikor annakidején amikor miniszter volt., Kállay igen t. képviselőtársaimnak rendkívül nagy érdemei vannak a szanálás tekintetében, ezt el nem vitathatja senki sem, de szerény véleményem szerint ő rendkívül nagyot hibázott akkor, amikor a szanálás nagy munkáját azon a bizonyos vágányon elindította, akkor amikor a költségvetés végösszegét aa egyes kormányzati ágak között olyaténképpen osztotta fel, hogy az nem a leghelyesebb. Ma igen nehéz helyzetben van az igen t. pénzügyi kormányzat, mert lerögzíttetett az a rendszer, amely rendszertől ma igen nehéz szabadulni, amely rendszeren ma változtatni rendkívül nehéz, hogy az államháztartás egyensúlya veszélyeztetve nem volna. Az államhá'ztartás egyensúlyának biztosítása eminens érdeke ennek az országnak. Mindannyian kívánjuk és akarjuk azt fenntartani. Maguknak a közszolgálati alkalmazottaknak eminens éredeke az, hogy az állam teljesítőképes legyen, mert hiszen egyébként veszélyeztetve van nemcsak a tényleges, hanem a nyugdíjas közalkalmazottak járandóságainak, illetményeinek kifizetése is. Nekünk tehát új utat kell keresnünk. Ez az út pedig nem lehet más, mint a jelenlegi költségvetés keretén belül megtalálni azt a módozatot, amely az általam említett kiadások fedezésére kölcsön tervünkkel elegendő volna. Ez nemcsak ennek fedezésére elegendő, hanem igenis elegendő további lukrativ 'befektetésekre is. Mégpedig itt vannak az Államvasutak beruházásai, 120 millió pengőről van szó, azt mondják, hogy ennyi kell az Államvasutnák rekontruáiására. Szerintem ez az összeg kevés erre, szerintem sokkal nagyobb összeget kell előirányozni arra, hogy az Államvasutak tényleges rekonstrukciója bekövetkezzék. A Máv. által, az áthárítás által 15 esztendőn át megtakarított sok százmillió pengő igenis elegendő arra, hogy ezt a kérdést is rendezzük, s az Államvasutak rekonstrukciója bekövetkezzék, ami azonban nemcsak ennek a generációnak érdeke, hanem érdeke a következő generációinak is. Ezzel itt is van már az a kérdés, amelyre rá kívántam mutatni és indokolni, hogy a fokozott terheket erről a generációról át kell hárítani a következő generációkra, amelyeknek éppolyan érdekük az Államvasutaknak ez a rekonstrukciója és az egyéb hasznos beruházások, amelyeket ezekből a megtakarított öszszegekből a kormány hivatva lesz fedezni. A tervezettel szemben mint egyik rendkívül nagy akadályt említik, hogy a tervezet alapján mintegy felmentenők az utódállamokat fizetési kötelezettségek alól. En ebben a kérdésben is ellenkező állásponton vagyok. Sohasem hirdet310. ülése 1929 június 12-én, szerdán. tem és egy pillanatig sem fogom a jövőben sem hirdetni, hogy az utódállamokat ezirányú kötelezettségeik alól mentesítsük, sőt ellenkezőleg ezzel a tervezettel bizonyítani tudjuk egész Európában és annál inkább az utódállamoknál azt, hogy az onnan menekült és hozzánk áttolt közszolgálati alkalmazottak nyugdíj terhei olyan óriási mértékben sújtják ezt a szerencsétlen országot, hogy ezeket a terheket 30—35—40 esztendeig fogjuk nyögni. (Ügy van! Ügy van!) Ez a helyzet, ezt kell nyilvánvalóvá tennünk, ezt kell kidomborítanunk és ezt kell bizonyítanunk, hogy a jelenlegi generáció elpusztulása árán tud csak ennek a kötelezettségének eleget tenni, amit azonban senkisem kívánhat. Ha pedig arra az álláspontra helyezkednénk, hogy ennek a generációnak kötelessége elszenvedni ennek szanálását, ez igazságtalan, nem szociális és nem emberies volna. Nem mondom, hogy nem lehetne így is megoldani. Lehetne, de ennek a generációnak pusztulása árán és talán éppen akkor merülne fel az utódállamoknál az az álláspont, hogy kérem, ez a CsonkaMagyarország 15—16 esztendő alatt rendezte ezt a kérdést; mi holtak után nem akarunk fizetni, mondhatnák, bár elismerem jogtalanul az utódállamok. Nekünk tehát a költségvetés keretein belül kell bizonyítanunk, hogy bizonyos életjáradék útján megoldható ez a kérdés, hogy százezer és százezer családnak jobblétét biztosítja márólholnapra egy tőkecsoport, és hogy ez keresztülvihető terv, csak találja meg ez a tőkecsoport az ő számítását. Bizonyítanunk kell, hogy ez a nyugdíj teher oly nagymértékben sújtja költségvetésünket, hogy igenis 35—40 esztendőt vesz igénybe, míg véglegesen rendezhetjük ezt a kérdést, ha igazságos, jogos és szociális alapon akarjuk rendezni. Ezzel én végeztem is a nyugdíjkérdéssel; minthogy Kray báró igen t. képviselőtársam részletesen foglalkozott vele, nem óhajtok ebben a kérdésben ismétlésekbe bocsátkozni. En az ő javaslatait a magam részéről elfogadom. Ép így megrövidítem mondanivalóimat a tényleges közszolgálati alkalmazottakról is, mert ezeket is igen t. képviselőtársam, szintén elmondotta, szavait én az első betűtől az utolsóig aláírom. Az igen t. pénzügyminiszter úr a normálstátusról beszélt és azt mondotta, hogy egy bizottságot kíván kiküldenii. Helyesein teszi az igen t. miniszter úr, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozik. De egy kérésem van az igen t, pénzügyminiszter úrhoiz. Hogy ennek a bizottságnak működése eredményes és kielégítő is legyen, méltóztassék ebbe az érdekelteket is bekapcsolni, mert én azt hiszem, hogy a Kansz., a vasutasok és a többi érdekelt csoportok igen jó! tanácsokkal, felvilágosításokkal fognak szolgálni; nem azért, mintha a miniszter úrnak a tanácsra szüksége volna, de azt hiszem, hogy a miniszter úrnak olyan dolgokat fognak mondani és javasolni, amelyeket előnyösen fog" tudni felhasználni. A miniszter úr, illetőleg a pénzügyi kormányzat á normálstátust olyaténképpen kívánja megoldani, hogy egyrészt a megüresedett állásoknak egy részét nem méltóztatik betölteni. Nagyon helyesen méltóztatott mondani, hogy nem az összes állásokat hagyja üresen, hanem szukcesszívt nagy részét betölti. Ez igen helyes és ezt máskélppen nem is lehet elképzelni. De én arra hívom fel a miniszter úr figyelmét, hogyha megméltóztatik nézni a mai tisztviselő státust, azt egy megfordított kúphoz tudnám hasonlítani, tudniillik a IV., V. és VI. fizetési osztályban aránylag több a köz-