Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-309

164 Az országgyűlés képviselöházánah a tanítónak másodlagos hivatását szükségesnek látom, mert az általános védkötelezettség^ megszüntetésével elmarad népünknek az a második iskoláztatása, amelyet a katonai szolgálat nyújt De kifogásolnom kell azt, amit saját városomban is látok, hogy ezeket a tanyai állami iskolai tanítókat politikai célokra használják ki, ezek politikai ügynöki szolgálatokat teljesítenek. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter tagadólag int.) Igen miniszter úr! Az iskolákat erre a célra átengedik, a gyermekeket is felhasználják. Azt hiszem a tanítóknak pártpolitikai szolgálatoktól távol kell állaniok és ebben a tekintetben csakis azokat a polgári jogokkal szabad élniök tanítói minőségükben, amelyet a törvény minden ember számára biztosít, de a tanítói hivatás és a politikai célok kiszolgálása egymással semminemű kapcsolatban nincs. Azt hiszem e tekintetben a miniszter úrnak az én álláspontomat feltétlenül osztania kell. Már rámutattam interpellációmban is kifogásaimra. Mivel az elemi iskolák gondnokságának tagja vagyok, elmentem a gondnokság üléseire is és ott is ismételten kértem tiszteletber tartva az illetők politikai szabadságát, hogy bizonyos haárokon és bizonyos kereteken túl ne menjenek. Ezeknek a kereteknek megsértését látom. Politikai pártgyűlés tartása céljából az egyik helyen elmarad az iskolában az isteni tisztelet, a másik helyen magában az iskolában tartják a pártülést. A harmadik helyen iskolás gyermekeket használnak fel pártröpiratok ter jesztésére és ezeket a tanító adja kezükbe. A negyedik helyen a tanító végzi a politikai párttagok összeírását, az ötödik helyen a tanító kiutasítja az egyetlen kocsmából a más pártállású választópolgárt, de nem azért, mert helyteleníti a kocsmába járást, hanem azért, hogy ő maradhasson benne egységespárti társaival. (Zaj a baloldalon és a középen.) Ezek olyan abnormis állapotok, t. miniszter úr, amelyek tekintetében én szívesen bocsátom a miniszter úrnak az adatokat rendelkezésére, de méltóztassék ezt megszüntetni, mert ezt az állapotot eltűrni nem lehet. Az az állami tanító tanítson, nevelje a gyermekeket, oktassa a felnőtteket, nyilvánítsa szabadon a maga politikai meggyőződését, de politikai ügynöki szolgálatot hivatalos minőségének felhasználásával, állása tekintélyével össze nem egyeztethető módon ne végezzen. Engedje meg a miniszter úr, hogy még egy dolgot felhozzak. Szabadságom ideje alatt tanulmányoztam azt is, hogy a gyermekek oktatásánál milyen eredményeket érnek el a tanítók. Meg kellett állapítanom, hogy a saját városomban az egyes felekezeti iskolákban kivétel nélkül — ismeretköröm folytán találkoztam azokkal a gyermekekkel, utána néztem tudásuknak — gyönyörű szép, eredményes oktatást láttam. Éppen ezeknél a tanyai gyermekeknél azonban nem látom ezt az eredményt. Felvetem a miniszter úrnak azt a gondolatot, — nagy baj volna ugyanis, ha ez elharapódznék — méltóztassék személyesen lejönni és megvizsgálni ennek az oktatásnak eredményességét, (Kocsán Károly: Az a tanfelügyelő dolga, nem a kui tuszminiszter úré!) Gondoskodni kell arról, hogy a tanítók tevékenysége azok között a keretek között maradjon, amelyeket minden állampolgár számára biztosít a törvény. A magam részéről a tanítók hivatását a gyermekek nevelésében és a felnőttek oktatásában látom, az azon túlmenő szolgálatot a magam részéről feltétlenül kifogásolom. Engedje meg a miniszter úr, hogy egypár kívánalomra ezenkívül még én is rámutassak. 309. ülése 1929 június 11-én, kedden. Az állami kisegítő iskolák tanítói, akik gyógypedagógiai munkát végeznek, többször fordultak anyagi helyzetük és illetményeik rendezése tekintetében kéréssel a miniszter úrhoz. Engedje meg a miniszter úr, hogy a magam részéről is ezen kérést szíves figyelmébe ajánljam. Hivatkozott a miniszter úr beszédében arra, hogy a debreceni egyetem klinikái milyen világhírességűek, és hogy azoknak berendezése milyen jó és megfelelő. En a miniszter úr álláspontját tökéletesen osztom és helyeslem, de engedje meg a miniszter úr, hogy e mellett a gyönyörű berendezés és beállítás mellett rámutassak az azokban a klinikákban nyomorgó fiatal orvosgenerációra, amelynek a helyzetén fetétlenül segíteni kell. Meg vagyok győződve, hogy a miniszter úr nem is zárkózik el ez elől. A klinikai orvosgyakornokokat értem, akik már közel a 30 évhez teljesen fizetés nélkül, éveken és éveken keresztül teljesítik kötelességüket, még a kötszereket is maguk fizetik. Tehetségek, akik, amennyiben helyzetük megengedi, próbálnak a tudományért dolgozni és munkálkodni, és bizonv ezek számára semmiféle segítség nem jön. En itt két szempontot vagyok kénytelen felemlíteni. Ha mi a külföldön tehetséges fiatalembereket helyezünk el és stipendiumokat adunk nekik, de akkor ezeket a klinikai orvosgyakornokokat se hagyjuk el, mert ezek is éppen olyan feladatot és kötelességet teljesítenek, mint a külföldön levők, és ezeknek legalábbis nyújtsunk annyit, amennyi az élet kezdetéhez szükséges, hogy a maguk részéről a tudománynak továbbra is munkásai lehessenek. De demokratikus szempontból is észrevételeznem kell ezt, azért, inert az én meggyőződésem szerint e mellett a rendszer mellett egy szegény ember, bármilyen kiváló tehetség, nem fog tudni megküzdeni a nehézségekkel. A magyar túdományiasság, az orvosi tudomány és a közegészségügy igen sokat veszít, ha ezek az értékes szegény gyakornokok kénytelenek mégis exisztenciális ötök miatt önfeláldozó törekvéseiket ablbanhagyni. Éppen azért nagyon szeretném, ha laz igen t. miniszter úr ebben a tekintetben bizonyos segítséget nyújtana. A művészeti progtrammról sokan szólottak itt e Házban. Ehhez én nem akarok hozzászólni, de a miniszter úr figyelmébe ajánlom a nyomorgó vidéki szinészet ügyét, amelyet szintén személyesen tapasztalok, s amelynek tekintetében az önkormányzatok se tudnak több segítséget nyújtani, vagy pedig már erejükön felül nyújtottak segítséget, úgyhogy nézetem szerint a kultuszfetaraiánymak ebben a tekintetben kezdeményeznie kell. Olvastam, hogy a miniszter úr részt is méltóztatott venni a dunáninneni városoknak a napokban tartott kongresszusán, ahol talán szóbakerült az az idea is, hogy a mozielőadálsok rendezése kapcsoltassék össze a vidéki színészek exiszteneiájának megmentésével. Nagyon szeretném, ha ebiben a tekintetben az igen t. kultuszminiszter úr bizonyos kezdeményező lépéseiket tenne, mert e tekintetben az egyes törvényhatóságok jogos törekvései a belügyi kormányzat részéről mindezideig nem találtak megfelelő támogatásra. Ugyancsak figyelmébe kell ajánlanom a miniszter árnak — bár nagyon jól tudom, amint mondani is méltóztatott, hogy a kultusztárca nyugdíjterhe rendkívül súlyos — azokat az öreg lelkészeket és lelkész-özvegyeket, akiknek egyfelől pénzünknek annakidején történt leromlása, másfelől a hadikölcsönök ki nem elégítése, illetőleg túlnagymérvű hadikölcsönjegyzés következtében súlyos nyomora állott elő. Eb-