Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-309

160 Az országgyűlés képviselőházának tóztassék itt közbelépni. Vagy a városnak, vagy a népjóléti minisztériumnak, (Zaj a jobboldalon. —- Elnök csenget.) de valakinek engednie kell ebben a kérdésben, mert lehetetlen ezt az erősen fejlődő városrészt ilyen iskoláztatás mellett hagyni. E mellett a miniszter urat még figyelmeztetni kívánom arra is, hogy ebből az iskolabotrányból hovatovább felekezeti összetűzés származik, ami bizony elég sajnálatos volna. Nevezetesen a reformátusoknak yagy evangélikusoknak már nem tudom határozottan melyiknek, sikerült ott telket szerezni és sikerült az ő viszonyaikhoz, az ő létszámukhoz képest elég megfelelő modern iskolát építeni. Tessék elképzelni, hogy^ az egyik felekezetnek van egy modern iskolája, a másik felekezetnek, a népesebbnek, egy püspöki városban, ahol a lakosság túlnyomó része római katholikus, az iskolája olyan állapotban van, hogy restelnie kell magát az embernek, valahányszor mellette elmegy. Valahányszor elmegyek mellette, pirul az arcom, hogy az iskola átépítése ügyében nem tudok tenni semmit. Ilyen állapotok valószínűleg nemcsak Győrben vannakj hanem másutt is. Éppen ezért kérem a miniszter urat, ne hagyja abba azt a megkezdett építkezést. Más tárcáknál található megtakarítani való elég, például 'd külügyi képviseletnél, amely határozottan túlfényűző és túldrága; az itt megtakarított összegeket sokkal gyakorlatibban és sokkal eredményesebben lehetne befektetni iskolák építésébe'. Mondom tehát, ne méltóztassék az iskolaépítést abbahagyni, hanem méltóztassék erélyesen folytatni azt az akciót, hogy olyan iskolák épüljenek, amelyekbe a gyerekek nemcsak járnak, hanem amelyekben tanulni is tudnak. Csak ezt kívántam ennek a tárcának költ séfïvetésénér elmondani. Elnök: A miniszter úr kíván szólni. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! Azt hiszem, Malasits képviselő úr félreértett engem. Nagyon szépnek találom, hogy egy képviselőtársának, akit megtámadottnak vél, védelmére kel, de én azt hiszem, semmi olyasmit nem mondtam, amiért ilyen védelemre szükség lett volna. Ö a hazaárulás vádját említette. (Malasits Géza: Azt nem a miniszter úrra értettem!) En azt mondottam, hogy Kéthly Anna képviselőtársunk felszólalását tárgyilag mindig érdekesnek tartom, mert mindig van valami mondanivalója; annál fájdalmasabban érintett bennünket és a magyar nemzeti érzést az, amit ő a leventeügyről felhozott. (Ügy

1 van! Úgy van! jobbfelől) Azt hiszem, ez a megengedett kritikának olyan hangja, amely, meg vagyok róla győződve, igen t. képviselőtársamat sem érintette fájdalmasan, úgyhogy azt hiszem, semmi ok sincs arra, 'hogy az igen t. képviselő úr nekem ebben a tekintetben kitanítást adjon. Mindig ügyeltem arra, hogy vitáim minden személyes éltől mentek legyenek. (Ügy van! jobbfelől) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Temesváry Imre! Temesváry Imre: T. Képviselőház! Csak néhány pillanatra kívánom igénybevenni a t. Ház szíves türelmét, nem azért, mintha ez a tárgy, amely most tárgyalás alatt van, nem érdemelné meg azt, hogy a lehető legszélesebb mederben folyjék tárgyalása, hanem azért, mert előttem szólott t. képviselőtársaim, akik talán nálam jobban és hozzáértőbben taglalták az itt előforduló kérdéseket, már a lehető legtágabb keretek között tárgyalták mindazokat a fontos kérdéseket, amelyeket magam is mindenben osztok, és 309. ülése 1929 június 11-én, kedden. amelyeknek csak egyes részeire kívánok szerény felszólalásom keretében kitérni. A kultusztárca költségvetésének tárgyalása kapcsán elhangzott felszólalások legnagyobb része a népoktatás körül mozgott; úgy vettem észre és úgy állapíthatom meg, hogy a felszólalások gerince a népoktatás volt. En ezt a kérdést elsősorban gazdasági szempontból ítélem meg s ezért méltóztassanak megengedni, ha szembehelyezkedem azokkal, akik a kultusztárca költségvetéséről azt állítják, hogy a közgazdasági tárcákkal szemben dotációja talán túlságos magas volna. Azok az összegek, melyeket itt kulturális célokra, különösen pedig a népoktatás céljaira az utóbbi években folytatott építkezések keretében igénybevettek, tekintélyes összegek ugyan az ország mai pénzügyi állapotához mérten, azok az alkotások azonban, amelyeket a kultuszminiszter úr ezekből az összegekből létrehozott, nem pillanatnyi előnyöket, hanem évtizedekre terjedő javulást kulturális fejlődést idéznek elő az országban. Ha azokat az összegeket akár a földmívelés céljaira, vagy pedig az ipar fejlesztésére áldoztuk volna fel, ez talán egy esztendeig mutatta^ volna előnyét a gazdasági életben, maradandó értékeket azonban nem termelt volna. Ezzel szemben maradandó és hasznosítható értékeket termelnek azok az iskolák, melyek az ország minden, részében épültek és amelyek kulturális életünk fejlesztését fogják előmozdítani, mert ez a kulturális fejlődés fogja a mi gazdasági életünket nagymértékben és hosszú időre úgy megalapozni, hogy gazdasági fejlődésünk révén el tudjuk foglalni azt a helyet gazdasági téren Európa népei között, amely ezt az országot múltjához mérten jogosan meg is illeti. A népoktatással kapcsolatban szükségesnek tartom, hogy felhívjam a kultuszminiszter úr szíves figyelmét a tanfelügyelet kérdésére is, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) mert hiszen ha a népoktatást fejlesztjük, — és úgy látom eredményesen fejlesztjük — akkor gondoskodnunk kell arról is, hogy a tanfelügyelet is olyan mértékben fejlesztessék, amilyen mértékben az új iskolák épülnek. Mert hiszen lehetetlen az, hogy Magyarországon, ahol tudomásom. szerint talán 17.000-nél több tanító oktatja a népiét, azokat 114 tanfelügyelő ellenőrizze és irányítsa. Nézetem szerint nem volna szabad egy-egy tanfelügyelőnek több tanító felett őrködnie, mint legfeljebb 100 felett. A mai állapotok szerint pedig csak néhány olyan kerület van, ahol egy tanfelügyelőre 106 tanító esik, a legtöbb kerüleben 302 tanítót kénytelen egy-egy tanfelügyelő ellenőrizni és irányítani. Ez egészségtelen állapot és én nagyon kérem a miniszter urat, hogy kövessen él mindent abból a célból, hogy a tanfelügyelők létszáma szaporíttassék, mert hiszen én azt hiszem, hogy eredményes munkát a mi tanítóink is csak úgy tudnának kifejteni, ha megvolna az egységes irányításuk és megvolna a felügyeletnek az a lehetősége, amely kellőképpen foglalkozni is tudna a tanítók működésével és őket abba az irányba tudná egységesen -vezetni, amely megfelel annak a vidéknek, ahol egy-egy körzetben egy-egy tanfelügyelő kifejti szakavatott működését. Fájdalommal kell azonban tapasztalnom azt, hogy a tanfelügyelői státus hosszú időn keresztül igen mostoha elbánásban részesült. (Zaj a jobboldalon.) Tényleg elismerem, hogy minden státus mostoha elbánásban volt, de a tanfelügyelői státus igazán mostoha gyermeke volt mindig a kormányoknak. Ennek talán egyik