Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-309
152 Az ország ay ülés képviselőházának 309. ülése 1929 június 11-én, kedden. is minden község; utat gazdasági szempontból, kultúrházat gazdasági és kulturális szempontból és iskolát kulturális szempontból. En azt mondom, hogy ezt az utóbbit is kérheti gazdasági szempontból is. (Szabó István: Ügy van, elválaszthatatlanul!) Tökéletes mértékben kérheti, mert a jó magyar iskola a gazdasági tutást s vele egyenlő mértékben a nemzethűséget és az erkölcsi erőt kell, hogy művelje és terjessze. Hogy a hozzájárulás megtagadásának mi lesz a következménye, azzal nem akarok foglalkozni. Szembeállíthatnám itt az igen t. kultuszminiszter urat az igen t. pénzügyminiszter úrral. A pénzügyminiszter úr nincs itt, én azonban tegnap már a folyosón említettem neki, hogy ezt a szembeállítást megteszem. Teljes meggyőződésem, hogy a pénzügyminiszter úr éppúgy, mint elődje is, és éppenolyon lelkesedéssel támogatja a magyar művelődés ügyét, mint aminővel támogatja a parlament és aminővel intézi a t. kultuszminiszter úr. Feltétlenül meg vagyok arról győződve, hogy ha egyéb igények nem vonnák el azt a szükséges összeget, amelyet erre még a kultuszminiszter úr kér, — elismerem, hogy nagyok az igények — akkor a t % pénzügyminiszter úr kész örömmel bocsátaná azt rendelkezésére. Es én itt csak azt a mélységes óhajomat fejezem ki, vajha a jövő, a gazdasági helyzet tényleg lehetővé tenné Wekerle pénzügyminiszter úrnak, hogy a kultúrát olymértékben támogassa ezen a téren, aminő mértékben a fejlődést ő maga is munkálni kívánná. Hogy megakadt a nyolcosztályú népiskola kérdése, annak is mindenesetre csak ez az oka. Hallottunk tiszteletreméltó felfogást Klein Antal t. képviselőtársaim és mások részéről, — halljuk ezt a folyosón, halljuk künn a világiban is — hogy az az ország, amelytől egyszerre kívámmalk iskolát, kórházat, vágóhidat, utat, vasutat, kultúrházat, stb., stb., s mindezt pár éven belül, nem bírja előteremteni az ezek létesítéséhez szükségies összeget. És ez tény is, de én tisztelettel hajlóim meg az igen t. kultuszminiszter úr belátása előtt, tapasztalván azt, hogy a párt bizottságában már magától is erre az álláspontra helyezkedett, hogy a nyolcosztályú népiskola létesítése nem járhat a szegény községek még nagyobb megterhelésével. Elvileg feltétlenül helyeslem és valamennyiünknek helyeselnünk is kell ezt, és én még azt mondom, hogy igenis külpolitikai szempontból is itt az ideje^ annak, hogy ez a nemzet az Eötvös-féle törvény 60 éves fordulóját azzal ünnepelje^ meg, hogy kiterjeszti a népoktatást, hogy a népművelés terén továhb megy. Én^ tudok példát rá, hiszen még a kultuszminisztériumiban szolgáltam, amikor megmozdult Pécs városa s megcsinálta a VII. és VIII. osztályt és Purébl, a székesfőváros tanügyi tanácsnoka, lement Pécsre tanulmányozni és meggyőződni arról, hogy igenis meg lehet csinálni: van tanulósereg, amely kívánja ismereteinek ilyen kibővítését és nemcsak Pécs és nemcsak Diósgyőr és nemcsak Budapest ilyen helyek, ahol létjogosultsága van és lehetősége van a nyoloosztályú népiskola létesítésének. Van ilyen még hála Istennek szerte az országban igen sok, és ha az igen t. miniszter úr, amint az előbb láttam, bólintott a fejével, amikor a gondolatnak fakultatív végrehiajtásárról volt szó. akkor én ezt Örömmel akceptálom. Meg voltam arról győződve, aimikor felvetette ezt a gondolatot, hogy az a szomorú sors fogja őt érni, hogy az ő szép eszméje éppen olyan lassan fog átmenni az életbe, vagy majdnem olyan lassan és olyan hosszú idő alatt, mint Eötvöis József eszméje és törvénye. Nem csinálok titkot abból a felfogásomból, hogy a nyolcosztályos népoktatás kifejlesztése igen súlyos áldozatokat fog igényelni. Mint éppen említettem, egyéb igények fennforgása miatt ez az ország egy évtizeden belül sem fog vállalkozhatni erre, két vagy három évtizedbe fog ez kerülni, de ha nem viszik is keresztül rögtön: ha egyszer nem hozzuk meg a törvényt, akkor sohasem indulhat meg a hatosztályú iskolának kifejlesztése nyolcosztályossá. E nélkül sohasem lesz meg. Meg kell indulni ezen az úton. A törvényhozás bölcseségte meg fogja mondani... Elnök: Kérem a képviselő urat, szíveskedjék beszédét befejezni. Pogány Frigyes: Volna ugyan még egypár téma, amelyhez szerettem volna hozzászólni, hiszen ma kultúrpolitikai téren nagyon bőségesen van téma, mert a kultuszminiszter úr minden témát felkarol vagy belevet a közvéleménybe, s amikor olyan kultuszminiszterünk van, aki a kultúra terén mindent meg akar alkotni, bőven adódik számunkra téma, amelylyel foglalkozhatunk. Sajnos, időm kimerült. Csak arra szeretném még kérni a kultuszminiszter urat, hogy az iskolánkívüli népműveléssel, amely szintén az ő gyermeke, foglalkozzék behatóbban, hozza ide a törvénytervezetet és építtesse ki azt a státust, amely szükséges hozzá, mert a minisztérium fényes eredményeket ér el ezen a téren. Még egy kérésem van a miniszter úrhoz. Engedje meg, hogy rámutassak arra, — éppen annál a kapcsolatnál fogva, amelyben személyzetével vagyok —, hogy minisztériumában igen erős tehetségű egyének vannak, akik 10—12 éve vannak egy fizetési osztályban, akik nem tudnak előre menni. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Egyébként bizalommal vagyok az igen t. kormány és a kultuszminiszter úr iránt s ezért a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: A kultuszminiszter úr kíván nyilatkozni. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Képviselőház! A múlt évi költségvetési vita során Összefüggő nagyobb programmbeszédet mondottam. Költségvetésem ez évi általános indokolásában szintetikus módon összefoglaltam azt, amit a tavaly felállított programmból a most tárgyalás alatt álló költségvetés során meg tudunk valósítani. Azt hiszem, ez a két programmadás és az a körülmény, hogy cikkekben is kifejtettem kultúrpolitikámat és igyekeztem azt a nemzet, színe és nyilvánossága előtt mindig megokolni, ez évben felment engem attól, hogy újabb programmal álljak elő. Engedtessék meg tehát, hogy az itt elhangzottakkal kapcsolatban csak néhány megjegyzésre szorítkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Nagy örömmel láttam azt az objektív módot, ahogy a Ház a kulturális kérdésekkel foglalkozik. Örömmel láttam azt is, hogy a szociáldemokratapárt sürgette a kulturális intézmények fejlesztését, Kéthly Anna képviselőtársunk a népoktatás fejlesztését, Pécs város szociáldemokrata képviselője pedig az ottani egyetem további kiépítését. E felett érzett örömömbe az a szomorúság vegyült, hogy míg Kéthly Anna képviselőtársunk tartalmilag mindig figyelemreméltó és mindig érdekes módon szólal fel: minden alkalommal megüt beszédében egy húrt, amely fáj a magyar léleknek. (Ügy van! Ügy van!) Különösen fájdalmas volt az, (Esztergályos János:
