Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-309

150 Az országgyűlés képviselőházának ilyen címen is lesz egy és más mondanivalóm. (Halljuk! Halljuk!) En, t. Ház, forgolódom nemcsak a mai politikusok között, de forgolódom a régi, úgynevezett nagy idők politikusai között is, és így van alkalmam véleményt hallani a régi nagy emberek szájából és a mai (Györki Imre: Kisemberek szájából!) kis- és nagyemberek szájából is (Györki Imre: Ma csak kisemberek vannak') az igen t. kultuszminiszter úr politikájáról. (Eri Márton: Tartózkodjunk a rossz viccektől!) Engedelmet kérek, a régiek között vannak olyanok, akik, mint az előttem szóló Klein Antal t. képviselőtársam is, kifogásolják azt a nem is gyorsyonati, hanem expresszvonati és autószerű haladást a kultúra fejlődésének terén. Mit veszek mégis észre? Amikor Klebelsberg kultuszminiszter úr nevéről van szó, még azok az urak is, akik helytelenítették azt, hogy ő abból a régi társaságból kivált és az aktivitás terére lépett, tisztelettel ismerik el az ő szándékának komolyságát és munkájának eredményét is. Es engedelmet kérek, én ebből azt a következtetést vagyok kénytelen levonni, — de levonom nagy örömmel és, azt hiszem, teljes jóhiszeműséggel — hogy ha így nyilatkoznak a miniszterről, akkor végső eredményben helyeslik is azt a kultúrpolitikát, amelyet ő kifejt; mert másképen kénytelenek lennének személyét is bírálat tárgyává tenni, továbbá szándékait és munkásságát is. . Ha már ezt megemlítettem, legyen szabad azt a véleményemet is kfejeznem, hogy egy olyan akaraterővel rendelkező ember, mint az igen t. kultuszminiszter úr, aki alkotásokra annyira vágyó, de azokra képes is, nem helyezhette magát nyugalomba akkor, amikor a háború és a forradalmak után egy ország újjáépítéséről és -talpraállításáról volt szó. Ha valaki érzett magában erőt éhben! a munkában való részvételre, akkor kötelessége volt kiállani a porondra s a maga képességeit ennek a nemzetnek és a nemzet jövőjének rendelkezésére bocsátani. Én a magam részéről csak helyeselni tudom, hogy az igen t. kultuszminiszter úr erre a térre lépett. Már most, hogy gyors tempóban haladunk, hogy az igen t. kultuszminiszter úr mindern téren eredményeket akar produkálni? Engedelmet kérek, az előző kultuszminiszterek rávetették magukat a művelődés fejlesztésének egv-egy szűkebb terére: ki az egyetemekkel, ki a középiskolákkal, ki a népiskolákkal foglalkozott. Ellenben én úgy látom, hogy összefogóan az egész magyar kultúrpolitika kérdéseit nem ölelte fel egyiknek a működése sem. Nem akarok ezzel bírálatot mondani az illetők munkássága felett, hiszen a lehetőségeket is számba kell venni akkor, amikor egy kormányférfiú munkájáról szólunk. Es ha a mai kultuszminiszter úr a lehetőségekkel számol, látjuk, hogy megadattak néki — legalább eddig igenis megáldattak — kormány és parlament részéről azok az összegek, — ha talán nem is abban a teljes mértékben, amelyben ő szerette volna, de mégis csak megadattak — hogy kifejtse ezt a munkásságot, hogy elérje azokat az eredményeket, amelyekre nem ő, hanem mi, nem is minit munkatársai, hanem mint honfitársai, nemzettársai igen is büszkék lehetünk. Nekem az a felfogásom, hogy ha az Úristen adott egy embert, aki a kultusztárca egész körének minden kérdésében verzátus és alkotni képes, akkor ragadjuk meg az alkalmat, mert vájjon jön-e utána olyan miniszter, aki minden kérdésben meg tudja találni a helyes ál309. ülése 1929 június 11-én, kedden. láspontot és azt végre is tudja hajtani. Nekünk az ilyen kérdésekben nem szabad most annyira hezitálnunk és annyira várakozó álláspontra helyezkednünk, hogy majd idővel taláni erre is lesz pénz, talán ezt is végre lehet majd hajtani, mert ha a külpolitikai konstellációkat nézzük, én valóban arra a meggyőződésre jutok, hogy a magyar nemzet nagy kulturális képességei és a kultúrájának fejlesztése terén elért eredmények előtt igenis meghajolt még a legműveltebb külföld is; hiszen ennek számtalan példáját látjuk az újabb egy-két esztendő során. Annál inkább meg kell hajolniok ez előtt a fejlődés előtt azoknak, akik éppen ezt irigylik tőlünk, (Úgy van! a jobboldalon,) s akik sokkal szívesebben vennék, ha mi az analfabetizmusban benmerekednénk, ha mi a magas kultúra terén nem tudnánk produkálni és ezzel a produkcióval nem tudnók azt a mindig emlegetett művelt Nyugatot magunk mellé állítani. Mert, bocsánatot kérek, lehet a magyar nemzetnek bárminő ellensége önös érdekből valamely nemzet, ha mégis kénytelen elismerni azt, hogy az ő tudósaival, államférfiaival, politikusaival, művészeivél egyenlőrangú művészeket, politikusokat, államférfiakat stb. tud odaállítani a világ, az emberiség szolgálatába ez a kis nemzet, akkor igenis tisztelettel fog rólunk beszélni, — mondom — akkor is, ha egyébként önző érdekből kénytelen bennünket esetleg lenyomni. (Ügy van! a jobboldalon.) Már pedig, ha ilyen nagy nemzetek lakosságának embertömegében mind több és több ilyen elismerő politikusra, tudósra, művészre találunk, akkor megás inkább hiszem, hogy elérkezik majd az ideje vágyaink beteljesülésének. (Ügy van! jobbfelől.) Egy másik szempont az, hogy én úgy látom, hogy a megkezdett úton megállani nagyon veszedelmes. Ha a kultúrpolitika, a művelődés terén mi az alfától elmegyünk az iótáig, vagy a kappáig, tovább azonban nem, akkor félmunkát végeztünk és az addig végzett munka eredményét is kockára tettük. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Azt mondom, hogy itt igenis el kell menni az ómegáig. Miért élek ezzel a hasonlattal? Azért, mert ha a magyar nemzeti kultúra alfájának a népművelést, a népművelés szolgálatába állított népiskolákat és az iskolánkívüli népművelési akciót tekintem, viszont a már előbb is érintett szempontokból igenis szükségesnek látom, hogy az a magas műveltség is eléressék ebben az országban, hogy a magas kultúrának is legyenek képvise^ lői, és ebből a szempontból igenis szükség van egyetemekre, szükség van Collegium, Húngaricumokra és más főiskolákra, képzőiművészeti magasabb intézetekre, stb. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Azt, hogy vájjon túlteng-e a magas kultúra táplálása, támogatása részünkről, hogy sok-e az a négy egtyetem, ezt a kérdést nem a ma dönti el, ezt a jövő

1 fogja eldönteni. Hogy a főiskoláikról sokan kerülnek ki diplomás emberek, akik nem tudnak megfelelő stallumokba, pozíciókba, állásokba elhelyezkedni, fájdalom, ez ma igaz. De ha itt volnának, megkérdezném az igen t. közgazdasági miniszter urat, az igen t. kereskedelemügyi miniszter urat, az igen t. földmívelésügyi miniszter urat, hogy ha ezek nem mennének egyetemre, ha megállnak a középiskola felénél, vagy ha elvégzik a középiskolát, leteszik az érettségit és kenyérért jönnek, állást kérnek, vagy elhelyezkedést a közgazdasági életben, el tudják-e őket