Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-308
Az országgyűlés hépviselöházánah í hogy azt a költséget, amelybe ez a szerves megoldás kerülne, ezekből a költségekből tulajdonképpen 90%i-ban fedezni lehetne, — ha nem lehet 100%,-h an fedezni — és 10%-ot pedig megérne áz ä körülmény, hogy se kultúrharcra, se féltékenységre, se a felekezeti viszonyok elmérgesedésére nem lehetne többé ebben az országban számítani. Mélyen átérzem ennek az igazságos és a liberalizmussal teljesen összeegyeztethető rendszernek az igazságát és jnagyqn kérném a kultuszminiszter urat, méltóztassék stúdiumot csinálni, méltóztassék tanulmányoztatni ezt a kérdést egy ilyen irányú megoldás értelmében. Nem hiszem, hogy nem jönne rá a kultuszminiszter úr, hogy ezt megcsinálni nemcsak lehet, hanem megcsinálni érdemes, sőt kell is. Igénytelen felszólalásomnak némi súlyt azzal akarok adni, hogy semmi mással, mint csak ezzel az egy kérdéssel foglalkoztam, nem hozok fel semmi egyebet, de ezt ajánlom a mélyen t. kultuszminiszter úr figyelmébe. Egyébként a költségvetést készséggel elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon, jobbfelől és a középen. Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Perlaky György jegyző: Tabódy Tibor! Tabódy Tibor: T. Képviselőház! Teljesen egyetértek Petrovácz Gyula igen t. képviselőtársammal. Magam is azon a véleményen vagyok, hogy a népek és nemzetek kultúrája minden körülmények között attól függ, hogy mennyi az analfabéták száma. A nemzetek gyülekezetében a kulturáltság tekintetében mindenesetre az a nemzet fog vezetni, amelyiknek-nincs analfabétája, vagy csak nagyon kevés analfabétája van. Ez mindenesetre legelemibb alapja annak, hogy egy nemzet a kulturált nemzetek sorába beléphessen. Természetes •dolog, hogy még ideálisabb az, ha a nemzet egyedei között minél több és több a magasabb kép zettségű egyén. Ha megfigyeltük az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kultúrpolitikáját, egyrészt azt látjuk, hogyha kulturálatlan tanyai világ előtt tanyai iskolák létesítésével és építésével megnyitotta a kultúra útját és ezzel az analfabétizmus megszüntetésére törekszik, másreszt pedig főiskolák alkotásával és konzerválásával arra igyekszik, hogy igenis a nemzet egyedei között minél több és több legyen a nagyobb képzettségű egyén. Ha végiglapozzuk az igen t. miniszter úr költségvetését, akkor két dolgot állapíthatunk meg belőle. Elsősorban a programmszerűséget. Látszik az, hogy egy határozott, egyenes vonalon kíván haladni a célkitűzések felé, amely programmszerűségnek a mostoha gazdasági viszonyok és a mozgási szabadságot korlátok közé szorító nehéz körülmények emelnek gátat. A másik, amit látunk a költségvetésből, a feltétlen ügyszeretet. Ha azonban szociális és gazdasági szempontokból nézzük r az igen t. kultuszminiszter úr kultúrpolitikáját, akkor valahogy úgy érezzük, hogy ebben a tekintetben még bizonyos kívánnivalók volnának. Pl. szociális szempontból károsnak kell tekintenem azt, hogy az állam mindössze 214 községben 306 óvodát tart fenn. Rendkívül örvendetes, hiszen az indokolásból örömmel állapítom meg, hogy az igen tisztelt miniszter úr jövő programmjához tartozik nemcsak az- óvódák építése és a további óvodák szervezése, hanem az óvodáknak napközi otthonokkal, tejkonyhákkal való kapcsolása is. Igen fontos lenne éppen a főváros környékén és a nagyobb ipari helyekén, hogy az óvodák száma emeltes»8. ülése 1929 június 10-én, hétfőn. 137 sék. (Czettler Jenő: Faluhelyen!) A szülő és a gyermek szempontjából is nagyfontosságú volna ez, mert hiszen a szülő nyugodtan menne munkájára, tudva azt, hogy a gyermek megfelelő felügyelet alatt van, viszont a gyermek szempontjából is nagyon jó az, ha felügyelet alatt marad. A főváros környékén és az ipari helyeken különösen fontos lenne, ha az igen t. miniszter úr sürgősen megvalósítaná az óvodáknak, napközi otthonokkal és tejkonyhákkal való összekapcsolását, amint azt a székesfőváros igen szépen és igen dicséretreméltó an valósította meg a főváros területén. De igaza volt Czettler Jenő igen t. képviselőtársamnak, amikor közbeszólt, hogy: a faluhelyen is. Természetesen az óvoda az elemi alapja tulajdonképpen a közoktatásnak. Ha mást nem, fegyelmezettséget tanul ott az a gyermek és ez áll a földmíves népre csakúgy, mint a gyári vagy ipari munkásra. A földmíyes nép is nyugodtabban fogja a mezőn munkáját végezhetni, ha gyermekeit az óvodákban, vagy napközi otthonokban felügyelet alatt tudhatja. Az óvodák szaporítása tehát nemcsak közoktatási, hanem elsőrendű szociális érdek is. Az óvodák számának fokozatosan való szaporítása pedig a főváros környékén és a főbb ipari helyeken rendkívül sürgős is lenne. En valahogyan úgy érzem, hogy a költségvetésben emelni kellene azt a tételt, amely az óvodákra van szánva, ha másképpen nem, a tárca keretén belül. T. Ház! Kétségtelen, hogy Magyarország kultúrtörténetében nagyjelentőségű a tanyai iskolák felállítása. Nagy, óriási haladás ez az Alföld népművelése terén, a kivitel azonban bizonyos tekintetben még itt sem egészen tökéletes. Vannak iskolák, amelyek még nincsenek teljesen jól fölszerelve. Az iskoláknak bútorokkal, térképekkel, tanszerekkel való felszerelése pedig feltétlenül a célt szolgálná. Az iskolák ifjúsági könyvtárának fejlesztése szükséges, sőt e mellett az iskoláknak népkönyvtárral való ellátása is nagyon üdvös lenne, hogy necsak a gyermek szokjék hozzá a szívet és lelket nemesítő olvasmányokhoz, hanem hozzájussanak ahhoz szülei is. A^ jellemfejlesztés szempontjából nagyfontosságú az egyéni nevelés, az egyéni oktatás, de ez csak úgy érhető el, ha az osztályok száma nem túlmagas, ha egy tanító keze alá nem kerül több, miiit 50 gyermek. Az 1868. évi közoktatási alaptörvény ugyan 60 gyermeket állapít meg, mint maximumot, egy osztályban, sajnos azonban, a mai időkben vannak még iskolák, ahol 120-as létszámú osztályok is vannak. Bátor vagyok az igen t. miniszter úr figyelmét arra is felhívni, hogy az 1925-ben életbeléptetett elemi népiskolai tantervhez még nem jelent meg az utasítás. Kívánatos lenne, hogy ez az utasítás minél előbb kiadassék. A székesfővárosi és a róm. kath. iskoláknak ezeket az utasításokat már régen kiadták. Meggondolandó lenne, hogy a fiúk leventeoktatása mellett nem lehetne-e pl. a lányok kötelező háztartási oktatását is bevezetni és megszervezni. Nagyon természetes, hogy a^ 8 osztályú elemi iskola a nemzet kulturalizálása szempontjából rendkívül üdvös és igen helyes lenne, ha azt a körülmények megengednék. Tudom, hogy ez is az igen t. miniszter úr kultúrprogrammjához tartozik, de úgy vélem, hogy ezt csak fokozatosan és olyan helyeken lehetne megvalósítani, ahol arra az előfeltételek minden tekintetben megvannak. A 8 osztályú elemi iskola egyébként teljesen szükségtelenné tenné a polgári iskolákat. Azok száma úgyis túlsók, az igen t. miniszter 19*
