Képviselőházi napló, 1927. XXII. kötet • 1929. június 07. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-306

Az országgyűlés képviselőházának i a trianoni szerződés katonai határozmányainak revíziója akkor válik majd aktuálissá, ha bebizonyosodik, hogy ezek a leszerelési konferenciák eredményre nem vezetnek vagy azért, mert a velünk szemben állók leszerelni nem tudnak, vagy azért, mert nem akarnak. Egy bizonyos idő múlva majd a világ közvéleménye tájékozva lesz abban a tekintetben hogy mivel állunk szemben és akkor jöhet majd a magyar kormány abba a helyzetbe, hogy döntsön ama kötelezettség tekintetében, hogy a szerződés erre vonatkozó revizióját követelje. Azt hiszem, elhibázott politika volna a magyar kormány részéről ha izolálná magát ebben a kérdésben azoktól az országoktól és azoknak az országoknak eljárásától, amelyek hasonló helyzetben vannak.» Amint látjuk tehát, a miniszterelnök úr maga két feltételt szabott a toborzási rendszerről az általános hadkötelezettségi rendszerre való áttérésre Az egyik feltétel a leszerelési konferenciák várható csődje, a másik feltétel pedig az, hogy karöltve azokkal az országokkal, amelyek szintén legyőzött országok, bizonyos kollektív lépést tegyen a m. kir. kormány az entente-hatalmaknál, engedjék meg azt, hogy az általános védkötelezettség rendszerét életbe léptesse. Ami a leszerelési konferenciát illeti, tudjuk, hogy ez a kérdés mennyire kátyúba jutott. (Jánossy Gábor: Komédia az egész!) Az egész leszerelési konferencia tulajdonképpen a hipokrizis bűnében született, a hipokrizis bűnében él és tengődik tovább és a hipokrizis bűnében fog elpusztulni, (Jánossy Gábor: Amiben fogantatott!) mert hiszen azok a határozmányok, amelyek erre vonatkoznak, megszabják azt, hogy a leszerelést ellenőrző bizottság 10 évenként tartozik ellenőrizni, eleget tettek-e az érdekelt államok a lefegyverzési parancsnak? Es mit látunk? Idestova 11 esztendeje már annak, hogy a háború lezajlott és még mindig csak ott tartunk, hogy a leszerelési konferencia meg sem nyílt. (Ügy van! Ügy van! jobb felől) és annak ellenére, hogy már letelvén a 10 esztendő, esedékes volna az első ellenőrzés, eleget tettek-e az államok ennek a parancsnak, minden hiábavaló, az ellenőrzés nem történhetik meg, mert hiszen az ellenőrzést még el sem rendelték. Ami történt, az csak az, hogy a leszerelést előkészítő konferencia ült össze és azon Litvinov orosz delegátus a Mefisztofelesz szerepét játszotta, a kínai delegátus a tréfás kedvű ugrató szerepét játszotta (Mozgás a szélsőbaloldalon.) és ezeknek a beszédeknek hatása alatt, amelyek a delegátusoknak ajkáról elhangzottak, olyan lavirozás, olyan amerikázás következett be, amelyet úgy jellemzett Lloyd George «Soha többé háborút» című cikkében, hogy «Joggal megcsalatottaknak érzik magukat a legyőzött érdekelt nemzetek, mert a beígért leszerelésnek még a megkezdése is elmaradt». Ezt a leszerelést -előkészítő konferenciát és ennek csődjét Bernstorff gróf úgy jellemezte, hogy (olvassa): «Ez a leszerelési komédia tulajdonképpen az érdekelt államoknak biztosító szövetkezete minden leszerelés ellen.» (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ami az érdekelt és legyőzött államokkal való kontaktust illeti, nagyon természetes, hogy a miniszterelnök úr és a honvédelmi miniszter úr bölcsesége meg fogja találni a kellő pillanatot, amikor ezzel a kollektív lépéssel az ententehatalmakhoz járul, de addig is nekünk kötelességünk a hadsereget minél erősebbé tenni, minél jobban kiépíteni, minél harcképesebbé tenni és minél jobban biztosítani a nemzet védőképeségét <?. ülése 1929 június f-én, pénteken. 3 is. (Ügy van! Ügy van jobbfelől.) Hiszen követjük ezzel Németország példáját, ahol szocialista kormány áll az ügyek élén és népszerűségét kockára téve, gondoskodik nemcsak a hadsereg, hanem a flotta fejlesztéséről is. Ugyanezen az úton fog járni MacDonald hazafias munkáskormánya is, (Ügy van! jobbfelől.) mert meg vagyok arról győződve, hogy a világuralmat gyakorló Angliát, különösen a flottaépítés terén, nem fogja védtelenül hagyni. Nekünk is készülnünk kell, készülnünk kell a nélkül, hogy háborút akarnánk, készülnünk kell, hogy készületlenül ne találjanak bennünket az események, (Ügy van! jobbfelől.) hiszen mi Nyugat-Európának előretolt - hadállásában vagyunk és Közép-Európa békéjének őrzői vagyunk. Semlegességet fogadunk és semlegességet tartunk fenn, de ezt a semlegességet kizárólag csak fegyveres erővel tudjuk biztosítani. (Ügy van! ügy van! jobbfelől.) Van egy másik út is, de ez a másik út, amelyet ellenségeink tanácsolnak, ellenségeink szuggerálnak különböző utakon és módokon, az öngyilkosság útja, a kétségbeesés útja. Ez az út odavezet, hogy teljesen pacifista húrokat pengessünk, hogy egy egész ellenséges, felfegyverkezett világgal szemben, teljesen pacifisták legyünk, azaz tartsuk oda nyakunkat a történelem igazságtalan ítélőszékének bárdja alá: ha már végtagjainkat levágta, vágja le fejünket is, ássuk meg sírunkat, feküdjünk bele, várjuk szépen a halált, hogy kárörvendő szomszédaink hadd rúgjanak bele a mi szégyensírunkba és egy világraszóló, égbekiáltó nagy világtragédiának kétségbeesett Petur bánjaiként kiáltsuk oda a nemzetnek: Bánk bán, jóéjszakát! Ez az út a halál útja, ezen az úton mi nem járunk. Mi az élet útján járunk és az élet útján visszük előre a feltámadás felé, egy új ezredév minden dicsősége felé a feltámadásra hivatott jobb és szebb sorsra méltó nemzetünket.^ A költségvetést elfogadásra ajánlom. (Elénk helyeslés és taps jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: T. Kén viselőház ! Soha még nagyobb elfogódottsággal nem szólaltam fel a Képviselőházban, mint ahogy felszólalok ma, amikor azoknak a bajtársaimnak érdekében beszélek itt, akik 1914-ben, ma 14 esztendővel a világháború kitörése után és 10 esztendővel a világháború megszűnte után még mindig idegen országban eszik a rabság keserű kenyerét. Jókai regényírói fantáziájának hittük, amikor azt olvastuk, hogy Rákóczi Györgynek lengyel háborúja után 20 esztendővel a krimi félszigeten tatár rabságban még mindig magyarok senyvedtek. Szívünk a valóság tudatára először akkor döbbent, amikor Oroszországban hadifogságban találkoztunk olyan magyar származású orosz tisztekkel, akiknek nagyapját 1849-ben a magyar szabadságharcot leverő orosz hadseregek hurcolták el Oroszországba és én sohasem fogom elfelejteni azt a szibériai éjszakát, amikor egy ilyen magyar származású orosz tiszttel való találkozás után egy békésvármegyei tanító-kadett éjszaka álmából felriadva, belekiáltotta a tábor éjszakájába: mi történnék, ha ezekről, akik künn maradtak Oroszországban, most is majd a békekötés utáni Magyarország meg találna feledkezni rólunk, azokról, akik a haza védelmére mentünk a határokra. T. Képviselőház! Mielőtt rátérnék arra a kérdésre, hogy mi akkor elképzelhetetlen retenetes fantomnak s csak egy éjszaka rémálmának képzeltük, hogy a vasútnak és a re-