Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-297

50 Âz országgyűlés képviselőházának 297. ülése 1929 május 23-án, csütörtökön. kitette magát Várnai Dániel t képviselőtársam, hogy az igen t. miniszter úr azt mondotta beszédére, hogy nincs benne logika, hogy a miniszter úr azt ne mondhassa, hogy nincs logika az én felszólalásomban és következtetéseimben, tisztelettel közlöm, hogy a miniszter úr működése iránt bizalommal nem viseltetem és a költségvetést nem fogadom el. (Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: Ebben csak logika van! — Derültség.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Usetty Béla? Usetty Béla: Igen t. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy röviden én is foglalkozzam ennek a tárcának költségvetésével és természetesen ne azt a konzekvenciát vonjam le, amelyet levont Esztergályos János mélyen t. képviselőtársam. En természetesnek tartom, hogy ő nincs megelégedve azzal a költségvetési összeggel, amely a mélyen t. népióléti miniszter úr rendelkezésére áll. Kijelentem, ebben teljesen egy állásponton vagyok vele. A magam részéről sem vagyok megelégedve azzal az összeggel, amelyet a költségvetésen belül kapott a népjóléti miniszter úr. Ott azután már nem egyezünk meg, hogy a népjóléti miniszter urat, akármilyen hiba is terhelné abban, hogv ő nem tudott nagyobb összeget kiverekedni és teljesen igaza van abban, amikor megállapította azt, hogy mi majd azt fogjuk mondani, hogy ez a nyomorúság, Trianon az oka annak, hogy a népjóléti miniszteri tárcának a pénzügyminiszter úr nem tudott többet adni, mint amennyit adott. Ez természetes akkor, amikor egy ország adózóképessége a legvégső határáig meg van terhelve, amikor itt mindnyájan arról panaszkodunk, azért sírunk, hogy már nem bírjuk az adókat, és amikor nap-nap után látjuk tényleg azokat a végrehajtásokat, amelyeket nem ecv képviselőtársunk állandóan felhoz a Ház színe előtt, amikor tényleg arra a megállapításra kell jutnunk, hogy ennek az országnak nyomorúsága Trianon és ez az ország többet kiizzadni sajnos nem tud. Mi mindnyájan átérezzük azt, amit átérez a szociáldemokratapárt is, amit érez minden egyes becsületes polgára ennek az országnak, hogy a szociális tevékenységet fejleszteni kell. Ez az eset azonban most adódott elő egyszerre, mert addig, amíg háború nem volt, amíg a háború utáni nyomorúság nem következett el, nem kellett ezzel az ügykörrel mélyebben foglalkozni. Amikor a munkaalkalom nem volt annyira megszorítva, amikor ez az ország nem volt ennyire szegény, amikor az egyes emberek szíve johban megnyílt a nyomorúság láttára, akkor nem kellett az államnak belenyúlnia a szociális ténykedésekbe, akkor az államnak nem kellett köteleznie a polgárokat és kikényszeríteni© az egyes polgárokból azt, hogy embertársaikkal törődjenek és igyekezz zenek segítségükre jönni, mert maguktól is megtették. Nem azt mondom, hogy ebben az emberek a hibásak, hogy talán most kevesebb szeretet van az emberek szívében, hogy most talán nem akarnak segíteni, de minden egyes embernek rosszul megy ma a sora ebben a csonka országban és addig nem' fog jól menni, amíg a trianoni határok le nem omolnak. Minden egyes ember először magával van elfoglalva és azután, ha marad neki valami, akkor hajlandó • .«szociális ténykedést, szociális gondoskodást kifejteni. Ma azonban • nagyon kevés ilyen ember van és ezért kellett belenyúlni a társadalombiztosításiiál is azzal a törvénnyel abba a kérdésbe, hogy úgy a munkavállaló, mint a munkaadó gondoskodjék arról, hogy ellátását megkapja, ha megrokkan. A legeklatánsabb példája ennek éppen a társadalombiztosító törvény, de még ennél is úgy a munkavállalók, mint a munkaadók zúgolódnak, még ma is nem egy panaszt hallunk, amikor azt mondják, hogy az a járulék, amelyet nekik be kell fizetni, igen sok, nem bírják. És ezt nemcsak a munkaadó mondja, hanem a munkavállaló is, mert nem lát keresztül azon a szűk körön, amelyen túl meglátná a jövendő képét és látná azt, hogy valamikor az a befizetett kis összeg neki igen jól fog jönni, amikor járulékot fog kapni. Mélyen t. Ház! Ha így vagyunk ezen a téren, akkor ma igazán nem tehetünk szemrehányást az államnak, nem tehetünk szemrehányást a népjóléti miniszter úrnak, aki igazán vasököllel nyúlt bele ebbe a kérdésbe és kikényszerítette minden részről azt, amit ki lehetett kényszeríteni. Ha azonban tovább menni nem tud, ezért nem lehet őt okolni, hanem okolni lehet azokat a nehéz körülményeket, amelyekben ma élünk, amelyeket egyik napról a másikra eltüntetnünk nem lehet. És ha mi kritikát mondunk, nem azért mondjuk, mintha nem lennénk megelégedve a népjóléti miniszter úr ténykedésével és nem tudnók, hogy minden lehetőt megtett, amit a mai körülmények között meg lehet tenni. Ezeket a panaszokat azért tárjuk elő, mert segíteni kell, segíteni akarunk, s a miniszter úr figyelmét fel akarjuk hívni arra, hogyha lehet segíteni, akkor próbálja meg a segítés módozatait. Én magam is azért szólalok fel és hívom fel a népjóléti miniszter úr figyelmét egy-két kérdésre, amelyet a magam kerületében is tapasztaltam, s amelynél az orvoslást kérem, de amelyről tudom hogyha a népjóléti miniszter úrnak módjaiban fog állani az orvoslás, meg fogja keresni a módját annak, hogy ezt tényleg meg is tegye. En szintén a hadirokkantak kérdésével és különösen a hadirokkant-otthon kérdésével kívánok foglalkozni. En magam sem vagyok megelégedve azzal a 21 és H millió pengővel, amelylyel az állami költségvetés a hadirokkantak, hadiárvák és a hadirokkant-otthon kérdését elintézte; én magam is tudom, hogy milyen kicsiny összeg az, amely ezek kielégítésére szolgál és én magam is szeretném, ha ennek az Összegnek legalább kétszerese, vagy háromszorosa állana a népjóléti miniszter úr rendelkezésére, mert azok, akik mindenüket áldozták ezért a hazáért, akik otthagyták a testi épségüket, az egészségüket, megérdemlik, hogy az állam gondoskodjék róluk. Mi magunk mindannyian érezzük, hogy itt valamit tenni kell akkor, amikor tenni lehet és én a magam részéről legjobban szeretném, ha az a törvényjavaslat, amelyet a miniszter úr volt szíves beígérni, minél hamarabb eljönne, s azt minél hamarabb le tudnók tárgyalni, mert akkor talán nyugvópontra tudnók hozni ezt a kérdést. Nap-nap után jönnek panasszal a felülvizsgálat miatt is. En tudom, hogy a miniszter úrnak nincs módjában már újabb felülvizsgálatot elrendelni; ezt csak törvény fogja majd újból elrendelni, azonban erre feltétlenül szükség van, s én itt arra kérném a miniszter urat, hogy azokat az ügyeket, amelyek most még elintézés alatt állanak, intézzék el úgy, ahogy ezek a felülvizsgálóbizottságok azt megállapították. A helyzet tudniillik az, hogy sokszor megtörténik, hogy a minisztériumban az illetékes referens urak, akik a legnagyobb jóindulattal és szeretettel kezelik az ügyeket, — mint magam tapasztaltam — nem tudnak mást csinálni, mint hogy az iratok alapján bírálják el az ügyeket úgy, amint ott meg van állapítva. A felülvizsgáló-