Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-304

414 Az országgyűlés képviselőházának trofálisan eső árainak további zuhanását meg­állíthassa és megakadályozza azt, hogy az árak a termelési költség alá szállhassanak. Csodálkoztam Beck t. képviselőtársamnak azon a megállapításán, hogy^ a statisztikai adatok szerint az agrártermelés és különösen a gabonaneműek termelése is már mennyiség te­kintetében is csökkenő tendenciát mutat. Mi itt az igazság? A statisztikai adatok szerint 1925­ben, 1926-ban és 1927-ben az egész világ termelése körülbelül egyforma volt, amennyiben ebben a három esztendőben a világ búzatermése 1102, 1136, illetőleg 1154 millió métermázsa volt. 1928-ban merőlegesen felmenő emelkedéssel ál­lunk szemben, amennyiben a búzatermés 1320 millió métermázsára rúgott. Igaz, hogy ebben az esztendőben az előbbi három évvel szemben 9%-kai nagyobb területet vetettek be, mégis az 1928. év 130 millió métermázsa többtermelése 17% emelkedést jelent. Ezzel szemben Magyarországon szintén az előbb említett három esztendőben, tehát 1925-ben, 1926-ban és 1927-ben a búzatermés átlag 20 mil­lió métermázsa volt, és bár a bevetett terület emelkedett — ez ugyan nem volt számottevő — az 1928. esztendőben még nagyobb volt Magyaror­szágon a terméseredmény emelkedése, mint az egész világon, amennyiben kereken 27 millió métermázsát tett ki. A bevetett terület mindösz­sze csak 10%-kai növekedett, úgyhogy míg az egész világon a búza átlagtermése 17-% kai emel­kedett 1928-ban az előző évekkel szemben, addig Magyarországon 32%-ot tett ki az emelkedés. Ilyen körülmények között azt mondani, hogy Magyarország a mennyiség produkálásában bármely ország mögött vagy a világtermelésben elmaradt volna, ellenkezik a valósággal, ellen­kezik a valóságot igazoló statisztikai adatokkal. En optimista vagyok azoknak a pesszimiz­musával szemben is, akik azt hangoztatják, hogy más termelési ágakra kell áttérnünk, mert a ga­bonaneműekből túlprodukció van az egész vi­lágon. Először is az urgensszükségletek kielé­gítésénél nem helyezkedhetem arra az állás­pontra, hogy ültessünk gyümölcsfát, amely hosszú-hosszú évek multán fog majd eredményt produkálni, amikor már elhullanak azok, akik azt mondják: inkább ma, mint holnap jöjj segít­ségemre akár kormányzat, akár társadalom; másodszor pedig a statisztikai adatok világosan mutatják egyfelől azt, hogy minden európai nyomorúság ellenére is emelkedik a fogyasztás agrártermékekben is. De nemcsak a fogyasztás emelkedik, illetőleg nemcsak^ a vagyonosodás révén emelkedik a fogyasztás, hanem azért is, mert & búzának ama legmagasabb hozamered­ményével kapcsolatban, amelyet az imént vázol­tam úgy világrelációban % mint magyarországi relációban, lépést tart a népesség szaporodása az egész világon. Nevezetesen, amíg az egész világon, mint említettem volt, 17%-kai emelkedett a búzaho­zam, Magyarországon pedig kivételesen maga­san efelett 20%-kai, addig a statisztikai adatok szerint a világ népességének szaporodása 1910-től 1928-ig párhuzamosan, tehát az agrár­termékek, respektive a gabonaneműek hozamá­nak emelkedésével párhuzamosan 20%-kai emel­kedett. Megvannak tehát mindazok az előfelté­telek, hogy igenis a mai speciálisan magas ga­bonahozamnak is megvan a megfelelő fogyasz­tóközönsége és fogyasztótermelése. Nehézsé­geink vannak azonban egyfelől azáltal, hogy több más állammal szemben nálunk a termelési költségek, a közterheket is figyelembe véve, a teherbíróképességünket is^ figyelembe véve, meghaladják a külföldi agrárexport államainak 304. ülése 1929 június 5-én, szerdán. termelési költségeit, de különösen nehézségünk van azáltal, hogy a világháborúnak az úgyne­vezett békeszerződésekkel való befejezése után és ellenére tovább folyik ellenünk a gyilkos gaz­dasági harc, különösen a minket körülvevő és bennünket fojtogató utódállamok részéről. (Ügy van! Ügy van!.) Mármost szó esett róla, — Schandl t. képvi­selőtársam említette — hogy a tőzsde is sok mér­tékben hozzájárul ahhoz, hogy az agrár termelő­osztálynak hátrányára járt el számos üzletkö­tésnél, különösen a határidő ügyletek kötésé­nél. Ma tényleg úgy áll a helyzet, hogy amíg egyfelől & külföldi gabonatőzsdéken emelkedő tendenciát mutatott a gabonaneműek ára... (Gál Jenő: Hol?) Például Csikágóban. (Gál Jenő: Ott emelkedett?) Igen, emelkedett és egy­idejűleg csökkent a magyar gabona ára és ha a t. képviselő úr előbb megnézi a dolgokat, ak­kor talán nem szól közbe. (Gál Jenő: Nem két napról beszélünk, két nap előtt is még mindig hanyatlott!) Ennek természetes indoka a külföldön, mert a világ összes agrártermelő te­rületein sokkal kisebb terméshozam Ígérkezik, mint az elmúlt bőséges esztendőkben. Minálunk fokozottabb mértékben áll ez az eset, mert hi­szen tudjuk, hogy a fagykárok óriási területe­ket elpusztítottak 70—80—100 százalékban. Ennek ellenére, de meg annak ellenére is, hogy a múlt évben körülbelül hétmillió métermázsa maradt meg beraktározva, — mert export útján nem ta­lált elhelyezést a külső piacokon — annak elle­nére, hogy minálunk nagyon, de nagyon rossz termés Ígérkezik, rosszabb, mint bárhol a kül­földön, ez nem érezteti a hatását úgy, miként a külföldön; hanem nyilván a tőzsde olyképp ve­zeti, akár^ az arbitrázsnál, akár egyéb idevágó téren az ármegállapításokat, hogy azt a múlt évről megmaradt felesleget minél olcsóbb áron vegye meg a termelőtől és amikor az összter­melési hozam következtében világszerte fel­ugranak az árak, akkor ne a gazda tegye el munkája és küszködése befektetett gyümölcsét, hanem azok, akik a spekulációból ilyen manő­verezést folytatnak a tőzsdén. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) A tőkével és a kartellel szemben is az ilyen kinövések meg­akadályozása szempontjából szükségesnek tar­tóim legalább azt-a felügyeletet, amelyet a nyil­vános számadásokra kötelezett vállalatokkal szemben törvényes alapon folytatnak úgy a kormány, mint az arra hivatott hatóságok. (Györki Imre: Miért nem csinálják meg, ha arra szükség van) Azért kívánom, hogy meg­csinálják, ha meg volna, akkor nem kívánnám. (Györki Imre: Hát csinálják meg! Diktatúra van, ha akarják, 24 óra alatt megcsinálják! — Gál Jenő: ö azt olvasta, hogy Csikágóban fel­ment a búza!) A 24 órás diktatúrát úgylátszik jobban érti a képviselő úr, mint mi. (Szabó István: Milyen nagy zajt csap! — Gál Jenő: ö~ úgy tudja, hogy Csikágóban felment a búza!) Képviselő úr önmagával vitatkozik, inputál ne­kem egy állítást és azt cáfolja. Ezzel önmagát cáfolja, mert ön azt cáfolja, amit én nem mon­dottam. (Hódossy Gedeon: Ne bántsd a ma­gyart! — Derültség jobboldalon.) T. Ház! Odajutottunk tehát, hogy miután az exportlehetőségek a minimálisra redukálód­tak, ki kell fejleszteni az ipart, hogy mindazok, akik a sanyarú helyzetben levő agrár állapot miatt nem tudnak kereseti lehetőséget, munka­alkalmat találni, legalább a fejlesztett ipar keretében megtalálják a munkaalkalmat és a megélhetést. Idevonatkozóan én azt hiszem, nem mindenben helytálló, de mégis sok tekin­tetben figyelemreméltó kimutatást olvastam

Next

/
Thumbnails
Contents