Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-304

Az országgyűlés képviselőházának 304. ülése 1929 június 5-én, szerdán, 411 kikapcsolna és sokkal előnyösebb gyümölcster­melésbe helyezné azok munkaerejét. A szemter­melésből való kikapcsolás nem járna nagyobb károsodással, sőt könnyebbé tenné a standard­búza létrehozását. Figyelembe veendő az is, hogy a gyümölcstermelés évenként jelentékeny ipari és tüzelőfaanyagot is szolgáltat, ami a mi faszegény országunkban igazán a jelentő­sebb szempontok közé tartozik. -Végül a szociális szempontot sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Egy három-négy­ötholdas ilyen gyümölcstelep alkalmas arra, hogy egy egész családnak egész* évre szóló el­foglaltatást és keresetet nyújtson, míg ugyan­ennyi holdon a gabonatermelés egy családnak nem nyújt teljes elfoglaltatást s a családfő és családtagok azonkívül még egyéb helyeken való napszámosmunkák teljesítésére is kénytelenek. Végül az sem hagyható egészen figyelmen kí­vül, hogy a kertészek és okleveles gazdák eze­ken a mintagyümölcsösökön nagyon számban lennének elhelyezhetők. Bátor voltam röviden képet adni arról, hogy a hazai gyümölcstermelést miképpen vé­lem fellendíthetőnek az állam túlságos megter­heltetése nélkül. Viszont az a meggyőződésem, hogy a gyümölcstermelésnek, ennek a gazda­sági ágnak, amely ma nem küzd a létnek olyan roppant nehézségeivel, mint a magtermelés, fellendítése minő rendkívül nagy mezőgazda­sági előnnyel járna, különösen kapcsolatban az export előrelátó megszervezésével. Kérem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy az általam előadottakat megfontolni, el­járása közben azokra tekintettel lenni, és a gyümölcstermelés és gyümölcsexport kérdését ekképpen Magyarországon a versenyképes me­zőgazdasági ágazatok közé beállítani. Magát a költségvetést a földmívelésügyi miniszter úr iránt táplált bizalmamnál fogva elfogadom. (Elénk taps a joboldalon.) Héjj Imre: Pozsogár Kezső! Elnök: A képviselő úr nincs itt, töröltetik. Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Csik József! Csik József: T. Képviselőház! A földmíve­lésügyi tárca vitájának keretében csak néhány kérdésre óhajtom a miniszter úr figyelmét fel­hívni. Az első, amire a miniszter úr figyelmét óhajtom felhívni, a mezőgazdasági munkanél­küliség kérdése. Feleslegesnek tartom, hogy a munkanélküliség nagy veszedelmét a földmí­velésügyi miniszter úr szeme elé fessem, mert hiszen meg vagyok arról győződve, hogy ewei a 'kérdéssel és ennek a problémának nagy h ord­ere jévei a miniszter úr tisztában van. Mégis szükségesnek tartom, hogy nyomatékosan hív­jam fel a figyelmét arra, hogy tegye meg, amit lehet, ennek a nagy bajnak enyhítésére. Tudniillik az a helyzet, amivel talán kevesen vannak tisztában, hogy Csonka-Magyarorszá­gon a mezőigazdasági munkások; száma több mint amennyi egész Magyarországon volt. Merd; míg egész Magyarországon a mezőgazda­sági munkások száma 1910-ben 516.297 volt, nem számítva bele a mezőgazdasági cselédeket, ezekből pedig 16 éven felüli '460.886 volt, addig az 1920-as népszámlálás szerint Osonka-Ma­gyarorszáigon 753.638, ebből 16 éven felüli 666.260 volt. Természetesen az 1910-es adat át van számítva egész Magyarország mostani te­rületére. Ezek szerint tehát Csonka-Magyar­országon 237.341-vei több a mezőgazdasági munkások száma, mint amennyi egész Magyar­országon volt. Ha a Ifi éven felüliedet vesszük, úgy 205.386-tal több mint egész Magyarország mostani területéin. Mármost mi következik ebből 1 ? Az követ­kezik ... (Zaj a jobboldalon.) Nem érdemes be­szélni, ha a imiinisater úr neim hallgat ide. (Szabó Sándor: Kérem, ez is fontos dolog le­het!) Elnök: Képviselő úr, méltóztassék beszédét folytatni. Csik József: Így tehát az a helyzet, hogy a mai mezőgazdasági termelésnek Csonka-Ma­gyarország területén 205.386 egyénnel többet kell eltartania, mint egész Magyarországnak kellett a mostani területre eső részen. De még ennél is nagyobb ez a szám, mert hiszen tud­juk azt, hogy a földreform folytán bizonyos gazdasági cselédek kiszorultak a gazdaságból és ma szintén mint mezőgazdasági munkások kénytelenek megkeresni a kenyerüket. Azt is tudjuk, hogy a vasútépítéseknél, a különböző töltésépítkezéseknél is már a régi időben foglal­koztatták a mezőgazdasági munkások bizonyos hányadát. E munkálatok hiánya folytán ma ezek is a mezőgazdasági termelésre vannak utalva, úgyhogy bátran mondhatjuk azt, hogy most Csonka-Maigyarországon körülbelül 300.000 mezőgazdasági munkással van több, mint amennyi egész Magyarországnak ezen a terüle­tén volt. Már most tudjuk, hogy a termelési viszo­nyok milyen nehezek, hogy a nagybirtok is mennyire küzd az adóval, és a kivitel hiánya folytán az > értékesítés Iptrdblémáíjával. Való­színű, sőt bizonyos az, hogy a nagybirtok e nehéz körülmények között ezt a 300.000 főnyi többleteit nem lesz képes elhelyezni. Ebből az következik, hoigy Ösonka-Magyarországon a je­lenlegi viszonyok között mintegy 300.000 mun­kás arató- és cséplömunkanélküi fog maradni. Ez óriási probléma. Valahogyan gondos­kodni kell arról, hogy ez a 300.000 ember, ha nem a mezőgazdasági termelésben, akkor va­lahol máshol keresse meg a kenyerét, mert hi­szen a konszolidáció, de meg az emberi belátás szempontjából is óriási hiba volna tétlenül nézni ezeknek az embereknek pusztulását. Hi­szen tudjuk, hogy a nemzeti konszolidációnak legnagyobb ellensége az éhező ember, mert az nem gondolkozik, az csak cselekedni szokott, így tehát a kormányzatnak, nevezetesen a föld­mívelésügyi kormányzatnak egyik legsúlyo­sabb problémája azok között a problémák kö­zött, melyeket az előttem szóló t. képviselőtár­saim felvetettek, ennek a 300.000 embernek el­látása és kenyerének biztosítása. Végre arra az álláspontra sem lehet helyezkedni, hogy ezek Kanadába utazzanak ki, — mert az Északame­rikai Egyesült-Államokba nem vándorolhat­hatnak — hiszen ezzel a magyarság erejét, a magyar munkaerőt csökkentik, amelyre ha nem most, de később óriási szüksége lesz en­nek az országnak. Bátor vagyok tehát felhívni az igen t. földmívelésügyi miniszter úr figyel­mét arra, hogy e mezőgazdasági munkanélküli munkások érdekében legyen szíves minden le­hetőt elkövetni azirányban, hogy ezek kenyér­hez, jussanak. Be a mai gazdasági élet fejlődése oda ten­dál, hogy ezeknek száma nemhogy csökkenne, hanem gyarapodni fog. A mai nehéz viszonyok között a mezőgazdasági termelés mindinkább arra fog törekedni, hogy részben lesrófolja a munkabéreket, részben oedig, hogy minél kevsebb munkaerővel dolgozzék, mert csak így tud ver­senyképes lenni külföldön és így tudja jobban értékesíteni a maga terményeit. Ennek követ­kezménye ismét az esetleg nélkülözhető munka-

Next

/
Thumbnails
Contents