Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-304
376 Az országgyűlés képviselőházának csak erős vámvédelemmel védik mezőgazdaságukat, úgyhogy az európai államoknak egymástól való elzárkózása, ezenkívül az agrárvámok hihetetlen magassága természetesen értékesítési krízist idéz elő, amely krízis hatása alatt legitöblbet — el kell ismernünk — a magyar mezőgazdaság szenved, amely legke-^ vésbbé volt felkészülve erre a szörnyűséges élet-halál harcra, amelly a háború után bekövetkezett. Most utólag nem sokait használ annak megállapítása, hogy azok a bölcs kormányok, amelyeknek az urak itt a Házban 'beszédeikiben annyiszor szobrot emelnek, bűnös mulasztást követtek el a magyar néppel szemben a háború előtt, hogy sem az Alföld fejlesztésére, sem pedig a mezőgazdasági kultúrára nem adtak annyit, amennyit adni kellett volna. Mert ha már a háború előtt az Alföld kultúráját jobban felkarolták volna és igyekeztek volna mezőgazdaságilag: modernebb -alapra' helyezni, saikklor ez a szörnyű szerencsétlenség nem szakadt volna ily váratlanul és készületlenül a nyakunkba, mint ahogy a nyakunkba szakadt. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. a jobboldalon. (Esztergályos János; Az urakat ez nem érdekli!) Malasits Géza: De ezzel az agrárkrízissel kapcsolatban meg kell azt is mondanom, hogy a váimelzárkiózás mellett, a tengerentúli államok, főként Amerika és Argentina gyilkos versenye mellett van még valami, ami az agrárkrízist Európában előidézte, és ez az, hogy a kapitalista termelési rendszer elsősorban a mezőgazdaságban mondott csődöt. Mert ha nézzük Németországban az agrárváltság okait, ha nézzük Európa többi államaiban, ahol agrárkrízisről painaszkódnak, az állapíotokat, mindenütt azt tapasztaljuk, hogy a kapitalista rendszer az agrárizmusban mondott csődöt. A mezőgazdaság nem bírja azokat a hihetetlen magas vámokat legyőzni, amelyekkel egyik állam a másiktól elzárkózik, nem bírja azokat a szörnyű kamatokat és azt a drága pénzt, ame-. lyet a pénzfejedelmek reá diktálnak. Az államok viszont a háború után sokkal szegényebbeik, semhogy a mezőígazdasáigön hathatósan tudnának segíteni. így tehát a mezőgazdaság krízise egyúttal a kapitalista polgári termelési rendszernek is a krízisét jelenti és ebből a krízisből egyetlen kiút van: az, ha minél előbb rátérnek - az európai államokban is a szocialista termelési rendszerre, természetesen nem arra, amelyet Moszkvában kultiválnak, amely nem sokban különbözik attól, amit az európai államokban tapasztalunk, hanem egy egészséges szociális rendszerre, amelyet leszek bátor alkalomadtán néhány szóval kifejteni. Ha a magyarországi mezőgazdasági krízist meg akarjuk szüntetni, úgy figyelembe kell venni, hogy az említett világjelenségek mellett, van még egy néhány körülmény, amely a magyar agrárkrízist élessé teszi és ez a fogyasztói válság. Ha nézzük azokat az okokat, amelyek a mezőgazdaságban az értékesítést úgyszólván lehetetlenné teszik, ezek közt elsősorban kell megállapítanunk azt, hogy a lakosság széles rétegeinek fogyasztóképtelensége a legfőbb oka annak, hogy ma agrárkrízis van. A magyar nép általában már a háború előtt is, de még inkább a háború alatt és a háború után lényegesen kevesebbet fogyasztott és fogyaszt, mint a középeurópai államok népei. A magyar munkás, a magyar kistisztviselő, általában a bérért, fizetésért dolgozó magyar ember sokkal kevesebb kényeid, ülése 1929 június 5-én, szerdán. ret eszik, mint akár angol, akár a német, kevesebbet még. mint az osztrák is, a magyar dolgozók. — ezek közé természetesen beleértem mindazokat, akik pénzért, fizetésért dolgoznak, a szabadfoglalkozásúakat is — beigazoltan sokkal keveseb cukrot fogyasztanak, mint KözépEurópa bármely államában, sokkal kevesebb húst fogyasztanak, úgyhogy a belső fogyasztóképességnek folytonos csökkenése szintén egyik kísérő jelensége annak az agrárkrízisnek, amelyről az urak panaszkodnak. Itt bőszülj a azután meg magát a kormány politikája. 1924. júniusáig senki Magyarországon agrárkrízisről nem beszélt. A mezőgazdák igen jól jártak, a gazdatársadalom, nemcsak a nagybirtok, hanem a közép- és a kisbirtok is a terményeit eladni tudta, értékesíteni, úgyhogy az 1924. év közepéig agrárkrízisről Magyarországon beszélni nem lehetett. Az akkori állapot hatása nemcsak abban nyilvánult meg, hogy a gazdaközönségnek is volt pénze, hanem abban is, hogy a városokban lakó és ott telephellyel bíró kereskedők és iparosok is igen szép üzleteket kötöttek, sem iparosnak, sem kereskedőnek nem volt különösebb oka panaszra. Hiszen panasz nélkül nincs senki, minden kereskedő már születésénél fogva panaszkodik, az iparos is panaszkodik, ez érthető, mindenik szeretne többet keresni, de különösebb, nagyobb ok a panaszra 1924 közepéig nem volt. 1924 közepén kezdtek érezhetőkké válni az államháztartás rendbehozatalának terhei. A túladóztatás akkor vette kezdetét és egy évre rá, 1925 nyarán, már erős panaszok hallatszottak a gazdaközönség részéről, hogy kevés a pénz, nem bírják terményeiket értékesíteni, kezdtek már panaszkodni a kereskedők és iparosok, hogy senkisem vesz lábbelit, ruhát, kalapot. Az 1925 őszén tartott vidéki vásárok már néptelenek voltak, nem volt már tapasztalható az a nyüzsgés-forgás, nem volt tapasztalható az az áruéhség, amely az előző években kétségtelenül megvolt. Aki megnézett egy őszi vásárt 1923-ban, vagy 1924-ben is, az bámulva látta azt a csodás forgalmat, amely ilyen vásáron lezajlott. Ezzel szemben 1925-ben a vásárok már összesorvadtak, a városi kereskedők és iparosok kezdtek panaszkodni. Ez azóta, mondhatnám, mértani haladványban szaporodott, úgyhogy ma a legtöbb iparos és kereskedő, ha ki is rakodik a vásáron, ezt inkább megszokásból teszi. Nekem alkalmam volt a legutóbbi időben több országos vásárt végignézni és nem találtam egyetlen olyan kereskedőt vagy iparost, aki jogos panasszal és elkeseredéssel nem említette volna, hogy kár volt kirakodnia, tisztán szokásból tette. Hová lett a pénz? Hol van a pénz voltaképpen % A túladóztatás tehát első oka annak, hogy a városi lakosság nem képes annyi kenyeret, annyi zöldségfélét, annyi burgonyát, annyi zsírt, annyi lisztet, annyi cukrot vásárolni, mint. amennyit szeretne, mert nincs miből. Ehhez járul a kormánynak egy másik helytelen intézkedése, amely ugyancsak az agráríá.rsadalmon bosszulja meg magát, az, hogy amíg sehol Közép-Európában, sem a kapitalista Franciaországban, sem a. kapitalista Németországban, de legke vésbbé Ausztriában nem emelkedtek a lakbérek az égig, de még Mussolini sem engedte a lakbéreket az éëis növelni, — pedig az önök szemében Mussolini a magántulajdon Szent György-lovagja, még sem engedte égig emelni a lakbéreket — addig nálunk, ebben a szegény Magyarországban, amelynek lakossága kínkeservesen nyögte ki azokat a filléreket, amelyekből az államháztartást