Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

356 Az országgyűlés képviselőházának Azok, amikről az előbb beszéltem, távo­labbi eredményeket jelentenek. Vannak azon­ban eszközök és módok, amelyek rentabili­sabbá tehetik a faértékesítést már ma. Itt van például a belföldi fa vasúti fuvar­díjának kérdése. Amíg például a külföldi szénnel szemben, amelynek drága a vasúti fuvardíjai, a belső termelésből származó szén vasúti tarifáját leszállítottuk, hogy így a belső «zen fogyasztását rentábilissá tegyük, addig a fánál éppen megfordítva van. A kül­földi fa olcsó fuvarral tud idle bejönni, a bel­földi fa ellenben, amely nem mehet a fővona­lakra, hanem a vicinális vonalakat kell igénybevennie, a tört fuvarok révén drága szállítási fuvartétellel juthat csak a fogyasztó­hoz, így megtörténhetik az, hogy versenytár­gyalásokon, például állami közületeknél és egyéb hatóságoknál — ahol a kormány nagyon blölcsen előírta azt, hogy elsősofban a ma­gyar fát kell előnyben részesíteni — kényte­lenek külföldi fát igénybevenni, miután a szál­lítási költségekkel a belföldi tűzifa olyan sokba kerülne nekik, hogy arra megfelelő költségvetési fedezettel nem bírnának. Az ezen a helyzeten való segítés eszköze a kormány kezében van: ha a belföldi fa versenyképes­ségét ugyanúgy emeli, ahogy azt a belföldi szén javára megtette. Méltóztatnak csodálkozni azon, hogy ennyi ideig időzöm az erdészeti kérdéseknél. (Hall­juk! Halljuk! — Farkas István: Egyáltalában nem csodálkozunk! Elvezettel hallgatjuk! Szakszerű beszéd!) Tekintettel azonban kül­kereskedelmi mérlegünkben szereplő 150 mil­lió pengős fabehozatalra, ezt olyan kérdésnek kell minősítenem, amellyel behatóan foglal­koznunk kell. Az erdősítés nem luxus. Régen megmon­dlotta már gróf Széchenyi István, hogy az erdő­nek micsoda kihatásai vannak a klimatikus viszonyokra és a termelés menetére. Az erdő a nemzeti vagyonálladéknak legértékesebb része, amelyet könnyelműen elvesztegetnünk nem szabad. Hangsúlyozni kívánom, mikor erdősítésről, telepítésről beszélek, hogy nem a bürokrácia további kiépítésére, nem új erdőigazgatósá­gokra és erdészeti felügyelőségekre gondolok, mert meg vagyok győződve arról, hogy a mai erdészeti tisztikar, ha megkapja a megfelelő anyagi eszközöket és ezekhez társulni fog a magyar nép faszeretete, — amit, sajnos, nem minden vidéken tapasztalunk — ez a két té­nyező mindenesetre meglepő eredményeket fog létrehozni. Ezekután rátérek a földmívelésügyi tárca költségvetésének 3. címe taglalására, amely a gazdasági felügyelőségekről, az állattenyésztés­ről és a tejgazdaságról szól. Itt mindjárt beve­zetőképpen be kell jelentenem, hogy a költség­vetés hat új gazdasági felügyelői állás kreálá­sára 38.960 pengő pluszt vesz fel. Ha van gaz­dasági tisztviselői ágazat, ahol a szaporítás szükséges, akkor ez véleményem szerint minden­esetre a gazdasági felügyelői kar; mert hiszen a földmívelésügyi miniszter úr nem rendelkezik tulajdonképpen középfokú hatóságokkal. Majd minden kormányzati ágnak, kultuszminiszté­riumnak, pénzügyminisztériumnak, igazságügy­minisztériumnak es más minisztériumnak meg­van a decentralizált szervezete, amely a földmí­velésügyi kormányzatban jóformán egyáltalá­ban nincsen. Pusztán a gazdasági felügyelők vannak kint, akik ma annyira túl vannak ter­helve aktákkal, hogy tulajdonképpen azt a fel­adatot, amelyre annak idején kreáltattak — az 303. ülése 1929 június á-én, kedden. állattenyésztés előmozdítására és annak ellenőr­zésére — nem tudják betölteni. A gazdasági felügyelők kiküldetési és átkol tözési költségeire 200.000 pengős pluszt találunk a költségvetésben. Ez is nagyon fontos, mert hi­szen nagyon sokan panaszkodnak az országban, hogy a gazdasági felügyelők nem tudnak ki­menni a központból, oda vannak szögelve az íróasztalhoz. (Ügy van! Ügy van! a jobbolda­lon) Már pedig az lenne a legfontosabb misszió­juk, hogy állandóan kint éljenek a mezőgazdák között és állandóan figyelemmel kísérjék a me­zőgazdaság minden egyes kérdését. Ez vonatkozik különösen a járási gazdasági felügyelőkre, akiknek legnagyobb része ma a vármegye központjában ül. (Ügy van! Ügy van!) Már pedig annak idején, amikor Rubinek Gyula minisztersége alatt a járási felügyelői intézményt kreálta, az volt az elgondolás, hogy a járási gazdasági felügyelő ott legyen a járás központjában, de legyen a nép gazdasági tanács­adója. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Éppen azért nagyon fontos, hogy ennek a célnak előmozdítására a járási gazdasági felügyelőket a vármegye központjából mozgósítsuk ki a peri­fériákra, ahol azt a missziót be tudják tölteni, amelyre annak idején a törvény gondolt. T. Ház! Az állattenyésztés fejlesztésére a most tárgyalás alatt álló költségvetés^ 210.000 pengőt vett fel. A mélyen t. Ház bizonyára cso­dálkozik, mondván, hogy 210.000 pengőből a föld ­mívelésügyi kormányzat tulajdonképpen ho­gyan tudna nagyszabású állattenyésztési poli­tikát folytatni. Meg akarom jegyezni, hogy ebből a 210.000 pengőből tulajdonképpen fedezetet nyer az 1908. évi XLIII. te. alapján köztenyésztési célokra kiosztandó apaállatok vételárából nyújtandó vételárkedvezmény, (a biztosítási díj, egy évi ka­mat, kezelési díj) az állattenyésztés fejlesztését célzó kiállítások, azután egyesületek, szövet­kezetek támogatása és a szakirodalom támoga­tása. Mindenesetre nagy feladat az, amelyet^ a 210.000 pengőből meg kell oldania a földmívelés­ügyi miniszter úrnak és ebből az összegből bizony magának az állattenyésztés fejlesztésé­nek nagyon kevés jut. Bátor vagyok azonban a mélyen t. Ház figyelmét felhívni arra, hogy az állattenyésztés előmozdítására a földmívelésügyi kormányzat eddig nem a költségvetés keretein belül kapta meg a szükséges összegeket, hanem részben a beruházásokban, részben pedig egyéb függő ellátmányokban. Az állattenyésztés számbeli gyarapításának és minőségi előbbrevitelének első és elenged­hetetlen előfeltétele a köztenyésztésnek kellő számú és jóminőségű apaállatokkal való ellá­tása. (Ügy van! Ügy van!) Ennek a kérdésnek célirányos megoldása annál nagyobb jelentőség­gel bír, mert az; 1928. évi állatösszeírás eredmé­nyeinek tanúsága szerint még mindig arány­talanul nagy apaállathiány mutatkozik. Így egy közhasználati bikára esik 71 darab tehén, — békében 50—60 —, e gy közhasználati kanra 49 tenyészkoca, — békében 30 — egy közhasználati tenyészkosra 105 anyajuh — békében 20—30 —. Ezért szükséges, hogy az arra rászoruló köz­ségek és egyéb közületek az 1908 : XLIII. te. 1., 2. és 3. ^-aiban biztosított kedvezményekben minél szélesebb alapon nyerjenek támogatást. Békében erre az akcióra 14 millió arany­korona forgótőke és a kedvezményekre költség­vetésileg évi 1,500.000 aranykorona állt rendel­kezésre. Ezzel szemben ma 1 millió pengő forgó­J tőke — tehát a 14 millió aranykoronával szem­ben, a békebeli állapottal szemben, ma csak

Next

/
Thumbnails
Contents