Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-296
28 'Az országgyűlés képviselőházának nál nem számították be a lakáspénzt, a közlekedési segélyt, a vitézségi érempótdíjat és a családi pótlékokat, holott az én elfogadott indítványom az összes hadikölcsönkárosultakra vonatkozott. Én ezt közvetlenül az igen t. népjóléti miniszter úrnál szóvá tetetni, s azt a megnyugtatást kaptam, hogy majd, amikor ezt a kérdést újra szalbályozni fogják — és félév elmúltával az Ő felhatalmazáson alapuló joga folytán, a tapasztalatok alapján, a kérdést úgyis újra szabályozni fogják — mindez tisztázódni fog. Innen ered, hogy ebben a kérdésben nem jegyeztem be interpellációt, a hadikölcsönkárosultakat semminemű mozgalomba nem vittem! bele és semminemű demostrációt nem rendeztem ebben a kérdésben, mint ahogy az egész idő alatt a hadükölcsönkárosultakat folyton fékeztem. Tény azonban, hogy a törvénybe hiba csúszott be. Kértem az igen t. népjóléti miniszter urat, hogy a véleményezőbizottságba, amely majd véleményezi a támogatásra szánt kérvényeket, érdekeltek megnyugtatása céljából, hívja meg a hadikölcsönkárosultak érdekképviseletének vezetőit. Az igen t, miniszter úrnak, akit hosszú parlamenti együttműködésünk alatt, mint olyan minisztert tanultam megismerni, aki alapjában véve bizalmatlan minden külső ember iránt, ezt az indítványomat nem méltóztatott elfogadni. Pedig nem is hiszi az igen t. népjóléti miniszter úr, mennyire megnyugtató lett volna a tömegekre az, ha ezt az indítványomat'elfogadta volna. Utóvégre mit javasoltami 1 ? Azt, hogy a hadikölcsönkárosultak érdekképviseletének elnökét A)áró' Kray István képviselőtársunk apósát, dr. Matavovszky Aladár táblabíró urat és Heizmann János pénzügyi tanácsos urat méltóztassék a véleményezőbizottságba delegálni. A miniszter rir ridegen elzárkózott ez elől. Helytelenítem kell ezt, törvényhozói jogomnál fogva elítélő bírálatot kell mondanám e miatt. Ez nem volt helyes, mert sokkal egyszerűbb, sokkal gyorsabb és sokkal eredményesebb lett volna annak az úgynevezett tárcaközi bizottságnak működése, ha magát az érdekképviseletet is meghallgatták volna. Én kértem, hogy a támogatás maximális határa hagyassék el és az igen t. miniszter úrnak soha senki még ilyen bő hatáskört nem javasolt, amelyet én javasoltam, amikor azt kértem, hogy ne kössük meg a törvénnyel a miniszter úr kezét abban a tekintetben, hogy kinek adhat 200 pengőt, kinek adhat 400 pengőt és kinek adhat 600 pengőt, hanem ennek a bizottságnak a véleményezése után bízzuk magára a népjóléti miniszter úrra azt, hogy diszkrecionális jogánál fogva a tényleges nélkülözés és nyomor tekintetbe vételével kinek milyen összegű támogatást szán. Őszinte sajnálatomra idevonatkozó javaslatom sem ment keresztül, úgyhogy fixirozva lett a támogatás minimális évi 200 és maximális évi 600 pengőben. Hogy ez mit jelent egy napra? A minimális évi 200 pengő jelent egy nap 55 fillért, a maximális 600 pengő jelent egy napra 166 fillért. Arról volt tehát szó, hogy ne kössük meg ebben a tekintetben a miniszter úr kezét, ne legyen kénytelen csak 55 fillért adni egy napra a hadikölcsonkárosultnak csak azért, mert a törvény betűje így parancsolja és ha ő akkora nyomort és méltánylandó helyzetet lát, hogy 166 fillérnyi támogatás az semmiséig, ne kössük meg a "kezét abban a tekintetben sem, hogy mert a törvény 296. ülése 1929 május 22-én, szerdán. ezt írja elő: csak napi 166 fillért adományozhasson. Különben is ez a megkötöttség igazságtalan volt, mert nem vette tekintetbe a családtagok számát, már pedig ezeknek a kérvényeknek az elbírálásánál, amelyek a miniszter úr kezébe jutottak, a családtagok száma is okvet lenül mérlegelendő volt; és mert az az úgynevezett tárcaközi bizottság ezt nem mérlegelte, ebben a tekintetben helytelenül járt el. Az akkori törvényjavaslat az intézményeknek kiverekedett összegből 500.000 pengőt juttatott. Erre az 500.000 pengőre a hadikölcsönkárosultaknak az volt az álláspontjuk, hogy ez novum, ez újság, ezideig erről még nem volt szó és félnek ettől a dologtól; ők ezideig mindig csak egyének támogatásáról hallottak, most hallanak először egyesületek támogatásáról, félnek tőle és ebben a tekintetben azt kérték az igen t. kormánytól, hogy itt garanciát követeljen az igen t. kormány abban a tekintetben,^ hogy valóban hadikölcsönkárosultak támogatására lesz az egyesület vezetősége által az egyesület számára juttatott összeg felhasználva. Mert itt egy utólagos elszámolás, amelyet esetleg a népjóléti miniszter úr bekövetel, kevés. Előzetes^ garancia kell arra, hogy az egyesületeknek szánt Összeg valóban a hadikölcsönkárosultak támogatását célozza. A középosztály támogatására 500.000 pengő lett kihasítva abból az összegből, amelyet mi hosszas tárp^alás után a miniszterelnök urnái elértünk a hadikölcsönkárosultak támogatására. Ebben a tekintetben megint az volt az álláspontunk, hogy a középosztály támogatása egészen más kérdés, az a hadikölcsönkárosultak támogatásával semminemű Összefüggésben nincsen; itt, ennél a tételnél tehát ezt a kérdést el kellett volna hagyni és a kérdést ezzel komplikálni nem lett volna szabad. őszinte sajnálatunkra idevonatkozó érvelésünk is teljesen felesleges és hiábavaló volt. Hasonló volt az az akciónk, amely tiltakozott az ellen, hogy a hadikölcsönkárosultak támogatására szánt összeg a néüióléti miniszter úr és a belügyminiszter úr között megosztassék. Semmi különösebb okunk nem volt arra, hogy a népjóléti miniszter urat a belügyminiszter úrral szembeállítsuk vagy viszont; sem az egyik vagy másik iránt sem a bizalomnak, sem a bizalmatlanságnak nagyobb foka a mi részünkről nem lett volna, ellenben megvolt a tapasztalatokon alapuló álláspontunk, amely szerint ezt az egész kérdést egy kézbe kellett volna tenni, és egy kézben kellett volna hagyni. Mi rögtön láttuk, hogy a belügyminiszter úr egymillió pengője, amelyre nézve elérte, hogy lehasíttassék az általunk kiverekedett hatmillió pengőből, bőségesen elegendő lesz az árvák javára. Nyugodtan láttuk rögtön az árvák hadikölcsönkárosodásának kérdését így megoldva, viszont a többiekét hátrányosan elintézettnek ítéltük meg. A belügyi tárca költségvetésébe utalta a mostani költségvetés az egymillió pengőt, ennek az egymillió pengőnek felhasználásáról tehát ott leszek bátor a t. Képviselőházhoz szólni. Ennél a kérdésnél ellenben meg kell említenem azt, hogy én voltaképpen azért állok perben az igen tisztelt népjóléti miniszter úrral, mert mi ezt a kérdést egyszerűen nem így gondoltuk. Mi azt^ hittük, hogy elmúlván egy esztendő, a népjóléti miniszter úr fel fogja tárni a maga gazdag tapasztalatait mielőttünk, fel fogja tárni, hogy e tapasztalatokon alapuló minő konzekvenciákat fog levonni a beérkezett kérvényekből vagy tájékoztatni fog tapasztalatairól
