Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-303

334 Az országgyűlés képviselőházának 303. ülése 1929 június á-én, kedden. ból kiindulva, hogy Magyarország is az osztrák—magyar* monarchia egyik utódállama. Objektíve erre egyáltalában nem volt szükség, hiszen jól tudjuk, hogy a trianoni szerződés kegyetlen rendelkezései szinte az összes nemzetiségi elemeket elszakították tőlünk, másfelől pedis: azért sem volt szükség ezeknek a határozmányoknak reánk való kiterjesztésére, mert hiszen Magyarország már a múlt század köizepén sokkal több és sokkal mélyrehatóbb jogokkal ruházta fel a maga nemzetiségeit, mint amennyi és aminő jogokat adnak ezidőszerint a kisebbségi szerződések a kisebbségeknek. (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Ennek a kiterjesztésnek tényleges jelentősége csupán csak annyi, hogy az eddig nálunk hazai törvények által rendezett kisebbségi kérdés most már Magyarország szempontjából is nemzetközi jellegűnek tekintendő. A kisebbségi anyagi jogoknak az a szabályozása, amelyet a kisebbségi szerződések kodifikálnak, a kisebbségek szempontjából természetesen nem kielégítő; Ezeknek a jogoknak kiniélyítése volna szükséges, mindaddig azonban, amíg a kodifikált jogok sincsenek respektálva és amíg a kisebbségi szerződések nincsenek betartva, ezt a kiméiyítest sürgetni korai, valamint hogy időelőtti az a másik törekvés is, amellyel különben mi magyarok rokonszenvezünk, tudniillik az, hogy a kisebbségi határozmányok kiterjesztessenek azokra az államokra és az azokban lakó kisebbségekre is, amely államok ezidőszerint még nincsenek nemzetközileg kötelezve a kisebbségek védelmére. A kisentente szokta ezt a szempontot előtérbe helyezni az,zal az indokolással, hogy beleütközik a nemzetek egyenlőségébe az. hogy egyes államok kötelezve vannak a kisebbségek védelmére, más államok pedig, amelyek ugyancsak jelentékeny kisebbségekkel bírnak, nincsenek kötelezve a kisebbségek védelmére. Kétségtelen- hogy van valami magva ennek az indokolásnak, ezzel szemben azonban rámutatok egy sokkal nagyobb egyenlőtlenségre, egy égig érő igazságtalanságra, amely a lefegyverzés terén fennáll. Amíg ugyanis a középeurópai országokat erőszakkal teljesen lefegyverezték, addia- a világháborúban győztes hatalmak szabadon fegyverkeznek tová.b^ noha ez a fegyverkezés egyenesen beleütközik a békeszerződésekbe, mert a békeszerződések azt állították oda a középeurópai országok és nemzetek lefegyverzésének feltételéül, hogy az összes többi nemzetek és államok hasonló mód on ^lefegyvereznek. Ez a tovább való fegyverkezés beleütközik a paktumba is, mert a paktum egyenesen kimondja, hogy a nemzetek szövetségében résztvevő összes nemzetek és államok tartoznak lefegyverezni addig a legalacsonyabb mértékig, amely még lehetővé teszi a külsiő támadás ellen való védekezést. És ellenkezik ez a tovább való fegvverkezés a Kellogg-paktummal is, amely a háborút mindenkorra kiiktatta a nemzetek közötti viszályok elintézésének módjai. A fegyverkezés terén fennálló igazságtalanságot kell tehát elsősorban megszűntetni, azután lehet szó azokról a többi igazságtalanságokról is, amelyek kétségkívül fennforognak, de amely igazságtalanságokat a kisentente nem a kisebbségek iránt érzett szerelemből állítja előtérbe, hanem csak a végből, hogy elvonja a figyelmet a főkérdésről, amely főkérdés semmi egyéb, mint hogy a meglévő, hatályban álló kisebbségi szerződéseket hajtsák végre és a hatályban lévő kisebbségi jogokat tartsák tiszteletben, mert a kisebbségi szerződések által védett 40 millió főnyi kisebbségnek életérdeke, hogy ezek a szerződések végre valahára végrehajtassanak és & kisebbségek végre valahára jogaik elismeréséhez jussanak. Ezidőszerint ugyanis mint mindannyian jól tudjuk, a kisebbségi szerződések csak papíroson léteznek, azokat az utódállamok egyáltalában nem respektálják és ezt tehetik is, mert nincsenek ellenőrizve. Hiába vannak megállapítva a kisebbségi jogok a nemzetközi szerződésekben, hiába vannak kijelölve a kisebbségi sérelmek orvoslására hivatott nemzetközi fórumok is, mert ezek a. fórumok sem nem ellenőrzik az utódállamokat abban a tekintetben, hogy megtartják-e a kisebbségi szerződésekben vállalt kötelezettségeiket, sem pedig a kisebbségek sérelmeit nem orvosolják. Mindezt pedig az teszi lehetővé, hogy a fennálló kisebbségi eljárás teljesen értéktelen szabályokat tartalmaz, és ahelyett, hogy elősegítené, hogy a kisebbségek a védelmükre hivatott nemzetközi orgánumok elé juthassanak, kínai fallal elzárja a kisebbségeket a védelmükre hivatott nemzetközi szervezetektől. Ezeket a kisebbségi eljárási szabályokat kell tehát megreformálni (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) olyanképpen, hogy egyfelől a Nemzetek Szövetségének Tanácsa teljesítse a maga kisebbségvédői hivatását, másfelől pedig a kisebbségek konkrét sérelmeit orvosolja is. T. Képviselőház! Ehhez a reformhoz, és ezt hangsúlyozni kívánom, nem szükséges semminemű rendszabály módosítása, nem szükség sem a paktum módosítása, és nem szükséges a kisebbségi szerződéseket sem bárminemű változtatáson alávetni; nem szükséges más, mint a Nemzetek Szövetsége Tanácsának jóindulata és az az akarat, hogy a kisebbségvédelmi hivatását teljesítse. Nem szükséges más, mint az, hogy a kisebbségi eljárási szabályok ne gátolják, hanem előmozdítsák a kisebbségi jogok érvényesülésének lehetőségét. (Ügy van! a jobboldalon.) Ha futópillantást vetek e reformokra, azok élén meg kell jelölnöm az állandó kisebbségi bizottság létesítésének szükségét. Nem új követelmény ez. Régóta sürgeti az interparlamentáris unió, a népszövetségi ligák uniója, a nemzetközi jogászok egyesülete, de mindeddig hiába. Az az ad hoc hármas bizottság, amely ezidőszerint a kisebbségi kérdések előkészítésével foglalkozik, nem végez számbajövő munkát. Nem is végezhet, mert évenként háromszor-négyszer jön öszsze, amikor a Nemzetek Szövetsége Tanácsának tagjai figyelmét és idejét teljesen lefoglalják egyéb aktuális kérdések. Különben is ily diletáns módon lehetetlen behatolni a kisebbségi kérdések szellemébe és nem lehet gyakorlatot szerezni a kisebbségi kérdések elintézése körül. Szakértőkből álló és pedig állandóan működő oly bizottságra van tehát szükség, aminőt már eddig is, egyéb kérdésekben, például a gyarmatügyi kérdésekben foglalkoztatott a Nemzetek Szövetségének Tanácsa. Ennek az állandó és szakértőkből álló kisebbségi bizottságnak feladata volna előkészíteni a kisebbségi panaszos ügyek tárgyalását, e végből érintkezésbe lépni a felekkel, beszerezni a szükséges bizonyítékokat, megtartani a szükséges helyszíni szemléket, beszámolni a Tanácsnak a kisebbségi panaszok és kérvényekről, általában véve időnként a maga leleteit bejelenteni a Tanácsnak és ahhoz konkrét javaslatokat tenni. Meggyőződésem szerint, ha ily állandó kisebbségi bizotság fog működni, akkor egyszerre vége szakadna annak a marazmusnak, amely oly hátrányosan jellemzi ma a Nemzetek Szövetsége Tanácsának működését kisebbségi ügyekben,