Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-302
Az országgyűlés hépvisélöházának azt is, hogy míg a többi tárca bizonyos átlagon felül, vagy az átlagig terjedő összeggel emelte a folyó esztendőben költségvetését, addig az igazságügyi tárca az átlagon messze alul, csak az átlag 50%-aval, 2'2%-kai emelte költségvetését. Ezekután ne méltóztassék szörnyűködni, ne méltóztassék tiltakozni, ha ennek ellenére bátor vagyok kijelenteni: szegény és nyomorult országban ilyen körülmények között és ezt a helyzetet látva, igaz ugyan, hogy törekedni fogok arra, hogy a tárcát között arányosabb legyen a dotáció, azonban a magam részéről arra is törekedni fogok, hogyha lépésekkel előre akarok menni az igazságügyi tárcában a bírák jobb dotációja éis a közönségnek, az igazságszolgáltatásnak jobb kiszolgálása érdekében, akkor igenis, megtakarításokra gondolok. (Helyeslés balfelől.) Bevallom azt, hogy merész ez a kijelentés, mert itt is 'hallottam említeni, hogy a perek száma elözönli a bíróságokat. (Ügy van! jobb felől.) Usetty képviselőtársam az mondotta: emelni kell a bírák szániát, mert bírósági csőd lesz. Tovább megyek: Wolff' Károly t. barátom, a Bíró és Ügyészi Egyesület elnöke, tehát ebben a vonatkozásban az életet közelről ismerő ember, azt mondotta, hogy igazságügyi csőd fenyeget. És én, a felelős igaziságügyminiszter, mégis megtakarításról beszélek? Hát t. képviselőtársaim, én átgondoltam és tudom, hogy mit mondok. Megtakarítás financiális szempontból csak azért, hogy mindenáron megtakarítást érjek el: őrültség volna. Ha azonban megtakarítást akarok elérni szerves változtatással, perrendi, törvényhozási intézkedésekkel (Helyeslés balfelől.) s ezzel egyrész a perek számát csökkenteni, másrészt kiküszöbölni mindazt, ami az idők multával elavulttá vált nehézkesség a bírói eljárásban, akkor egyszerre két célt érek el: elérem a megtakarítást és mint mellékééit, de nem kevésblbó fontos célt elérem egyúttal az igazságszolgáltatás olcsóbbá, jobbá tételét s ezzel együtt az igazságszolgáltatás valódi céljának megközelítését. (Helyeslés jobbfelől.) Bátor vagyok rámutatni arra, hogy a megtakarítási gondolat során mikre gondolok elsősorban. Mondottam már, hogy perrendi reformokra gondolok, amelyek részleteire •— csak bizonyos mértékben ugyan — de később ki fogok térni. Hangsúlyozni kívánom, hogy, az államot terhelő eljárási költségek csökkentésének gondolatával is foglalkozom. Lehetetlen dolog az, ami a szegényvédelem terén van. Ez az államot és ugyanakkor az ügyvédséget is mérhetetlenül megterheli. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Nem beszélek ma részletekről, mert hiszen az én programmom oly széles területen mozog, hogyha itt-ott mélyebbre mennék, akkor vagy aránytalan lennék, vagy pedig beletörne azv ekém, már annyiban, hogy elhaladna az az idő, amely a t. Háznak rendelkezésére áll. A magam részéről említeni kívánom a szakértői és tanudíjak kérdését. Méltóztatnak tudni, hogy egy-egy perben ez milyen hihetetlen terhet jelent s a szakértők és tanuk díj gyón jól^méltóztatnak tudni a t. ügyvéd urak — egyáltalán semmiféle arányban nincs az ügyvédek munkateljesítményével és időveszteségével sem. Ha pedig a felek időveszteségére gondolok, ha tudom, hogy az eljárás gyorsítása, a felesleges halasztások mellőzése, a hosszú terminusok kikapcsolása, a merő formalizmussá, bürokratizmussá vált jelenségek, mint például a tömegnapok", a puszta perfelvételek kiküszöbölése munkaidő és münkaerőtakarítást jelent a bírónak, ügyvédnek, közönségnek tanukötelezettségét teljesítő polgárnak egyaránt; akkor jogom 302. ülése 1929 június 3-án, hétfőn. 281 van azt mondani, hogy komoly igazságügyi szemüvegen nézett helyes reformokkal egyszersmind széles körben úgy az államnak, mint a polgárságnak, mint valóban az ügyvédeknek is, tehát a jogásztársadalomnak és laikusoknak egyaránt az állami és magángazdaságban megtakarításokat tudunk majd elérni. (Elénk helyeslés.) Teljesen osztom azt az álláspontot, amelyet a m. kir. Kúria kiváló elnöke kifejezett az ő évadnyitó beszédében, amelynek visszhangja támadt ennek a Háznak falain belül is, hogy lehetetlen olyan eljárási rendet fenntartani, amely lehetővé teszi az igazságszolgáltatás célja minden érdeke nélkül a tárgyalásoknak hónapokig való elhúzását apró, jelentéktelen kis körülményeknek nevetségesen aprólékos boncolgatásával. (Ügy van! ügy van!) T. uraim, az igazságszolgáltatást nem lehet bolhaboncolgatásra leszállítani. Az igazságszolgáltatás boncol hatalmas kérdéseket és ebiből a szempontból nemcsak perrendi változtatásokra van szükség, hanem igenis, helyes lesz, ha a kir. ügyészségek is olyan eljárást fognak követni, — amire nézve én utasítást szándékozom adni — hogy mindenféle apró részletekben el ne veszítsék, el ne takarják a legjobb szándék mellett a fő, a döntő, az alapvető kérdéseket. Megtakarítás lesz az is, hogy a királyi bírák nem lesznek kénytelenek reggeltől estig körmölni, nem lesznek kénytelenek jegyzőkönyveket írni ugyanakkor, amikor a felek plediroznak, nem lesznek kénytelenek technikai munkára elfecsérelni szellemi képességeiket és ezzel nagyobb munkaképesség v hez jutnak, tisztábban és nyugodtabban fognak tudni ítélkezni. Teljesen helytelennek tartom azt az álláspontot, amelyet hat évvel ezelőtt az igazságügyi bizottságban egyik felszólalásomra, amikor sürgettem a bíráknak jegyzővel és gyorsíróval való ellátását, válaszul kaptam, hogy ez az államnak nagymérvű pénzügyi megterhelést jelentene. Akkor is megadtam a választ, a magam részéről most is állom.ezt az álláspontot: ez nem pazarlás, ellenkezőleg az a pazarlás, ami most van, hogy a legmagasabb képesítésüek, a bírók végzik a másolásnak, a leírásnak, a tollbamondás folytán való leírásnak — ügyvédek mondják tollba a bíráknak a jegyzőkönyv legfontosabb passzusait — munkáját, és végeredményben eltöltik munkaidejüket ilyen haszontalan és nem !)írónak való feladattal. En a magam részéről hiszem és meg vagyok róla győződve, hogyha mi ezen a vonalon újításokat hozunk létre, akkor a bírói kar sokkal többet fog tudni végezni; sokkal többet tud végezni azért, mert a perek jelentékeny száma nem fogja terhelni az ő elfoglaltságukat. Az én perrendi reformom elgondolása kapcsán ugyanezen perek bizonyos százaléka békebírák elé kerülne, (Élénk helyeslés.) akik — amint azt t. barátom, Erodi-Harrach Tihamér is említette — a jus aequm-ot is figyelembe véve valóban a felek azonnali megnyugtatásával tudnak ítéleteket hozni. En valóban úgy érzem, hogy ezek a békebírák a szó nemes érteimében a felek között a békét hozzák létre, vagyis nem úgy döntenek, hogy az egyik fél elégületlenül távozzék. Ezek ne csak jogászok, hanem filozófusok, lélekbúvárok, emberismerők legyenek, akik a feleket meggyőzik, hogy hol, melyik ponton — rendszerint a középúton — van az igazság. Ahhoz, hogy ezek a békebírák beváljanak, mi kellH Mélységes életismeret, jogi tudás ós a gazdasági életnek is az ismerete. Ha én mindezt kívánom, akkor elsősorban az idős, tapasz42*
