Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

Àz országgyűlés képviselőházának 5i dorn, hogy erre vonatkozólag már kérést terjesztettek be az igazságügyminiszter úrhoz, s ha ezt a kérdést most elővenné az igazságügyminiszter úr és rövidesen tető alá hozná, akkor ebben a karban óriási megnyugvást tudna teremteni. Az igazságügyminiszter úr maga is soká ügyvéd volt, ő ismeri ennek a karnak helyzetét. En hiszem, hogy azzal a belátással, amelylyel az igazságügyminiszter úr minden igazságos ügy iránt van, megnyugvásra fogja elintézni ezt a kérdést. Méltóztassanak még megengedni, hogy a telekkönyvvezetők helyzetével is foglalkozzam. A múlt esztendőben a költségvetésbe be volt állítva 100 telekkönyvvezető, akikkel szaporodott ez a létszám. Ügy vagyok értesülve, hogy annak ellenére, hogy az igazságügyminiszter úrnak az a nemes intenciója volt, hogy ezzel a 100 emberrel tényleg a telekkönyvvezetői létszámot fogja növelni, ezeket a státusba fogja állítani és ezzel egy bizonyos előmenetelt tud számukra biztosítani, ezek jórészét csak díjnokká nevezték a bíróságokhoz és ezek nem érték el azt, hogy bekerülhessenek a X. fizetési osztályba és 385 pengő lakbért kapjanak. 385 pengőből lakást bérelni, azt hiszem, még a vidéken sem lehet, még kevésbbé Budapesten, tehát igen erősen humánus szempont lenne az, ha nem dí jnokoknak tártnak meg ezeket az embereket, hanem a telekkönyvvezetői státusba lennének ténylegesen áthelyezve. Tudjuk, hogy ez a százas létszám, amelyet a múlt esztendőben az igazságügyminiszter úr beállított, nem elégíti ki teljesen a szükségleteket. Hiszen óriási módon megnövekedtek azok az igények, amelyeket a telekkönyvvezetőkkel szemben támasztanak. Elég, ha rámutatok a földbirtokreformmal kapcsolatos telekkönyvi rendezésekre és arra, hogy az országnak egy jó részében most volt újabb helyszínlelési eljárás és így a telekkönyvezetőkre óriási munka zudúlt, úgyhogy feltétlenül el kell fogadnunk annak indokolt voltát, hogy ezt a létszámot még jobban kellene emelni. Budapesten az a helyzet, hogyha valaki egy telekkönyvi kivonatot akar szerezni, hossz úideig kell várnia. Már pedig ma mindenhez telekkönyvi kivonat kell, akár ha egy telepengedélyt akar valaki szerezni, akár ha építeni akar, — ma pedig mindenki építéssel akar foglalkozni — és építési engedélyt kér, ha nem is épít. öriási módon felszaporodott ez a munka. Két hétig kell várnia az illetőnek, ha az illető sürgősségi díjat nem fizet. A múlt esztendőben voltam bátor felhívni az igazságügyminiszter úr figyelmét arra, hogy én anomáliának tartom azt, hogy sürgősségi díjat szedjenek azért, amit különben is ki kell adnia a telekkönyvi hatóságoknak, vagyis a telekkönyvi másolatokért, ha az illető azt akarja, hogy egy héten belül kapja azt meg. A rendszernek annak kellene lennie, hogy egy héten belül mindenki megkaphassa azt a telekkönyvi másolatot, amelyet kért, hiszen az illető különben is fizet illetéket, lerója ívenként az 1*60 pengő illetéket, ezenfelül még sürgősségi díjat is szedni, azt hiszem, nem indokolt. Most újólag kérem az igazságügy miniszter urat, hogy ezt a kérdést vizsgáltassa meg és a jogegyenlőség szempontjából is töröltesse ezeket a sürgősségi díjakat, mert ez igen.sok emberből recenzust vált ki. Azt mondja az egyik, mert ő szegény ember, nem kapja meg ezt a másolatot olyan rövid idő alatt, mint a másik, aki le tudja fizetni a dupla sürgősségi díjat. Kérem tehát a miniszter urat, hogy ezt a kérdést vizsgálja meg és minél rövidebb idő alatt szüntesse meg ezt a tarthatatlan helyzetet. Magam is hozzáí. ülése 1929 május 29-én, szerdán. â75 járulok ahhoz, amit Erődi-Harrach Tihamér képviselőtársunk előterjesztett, hogy a telekkönyvvezetők képesítése emeltessék fel, hogy ne négy középiskolával, hanem nyolc középiskolával kelljen rendelkeznie a telekkönyvvezetőnek, mert ma fogalmazási ügykört és fogalmazási teendőket végez. Feltétlenül meg kell tehát kívánni azt, hogy ez a nyolc középiskolája meglegyen, mert különben nem tudja jól és helyesen elvégezni azt a nehéz munkát, amelyet el kell végeznie. Nagyon jól tudjuk, hogy ezek a telekkönyvi bejegyzések mindig jogokat statuálnak. Ha itt hibázik valaki, akkor óriási károsodás származhatok ebből egyesekre, esetlégmagára az államra nézve is. Ha tehát azt kérjük, hogy a képesítés emeltessék fel, akkor az állam érdekét segítjük ezzel elő^ és talán közvetve elősegítjük az állampolgárok érdekét is. Magam tudok nagyon sok hibás bejegyzésről, amelyeket később ki kellett igazítani, amelyekre nekünk ügyvédeknek kellett rámutatnunk, amikor már a kiadmányokat kézhez kaptuk és akkor kellett ezeket a hibákat a bíróságnál korrigálni. Öriási nagy munkatöbbletet is jelent tehát az, ha nem olyan kvalitású emberek állnak ott, amilyeneknek pedig ezt a nehéz ügykört el kellene látniok. Az ügyvédkérdéssel kapcsolatosan csak hálával emlékezhetem meg az igazságügyminiszter úrnak arról a gesztiójáról, hogy az Országos Ügyvédi Nyugdíj- és Gyámintézettel kapcsolatban gyakorolt, amikor 75.000 pengővel emelte fel a múlt évben adott összeget. (Helyeslés a jobboldalon.) Mindnyájan tudjuk, hogy ez az intézet vagyonának jórészét hadikölcsönben vesztette el és ha talán egyesek előtt most úgy^ látszik, hogy ez igazságtalanság a többi társadalmi oszályokkal és rétegekkel szemben, azt hiszem, meg lehet ezeket nyugtatni azzal, hogy a vagyonösszeg jó részét hadikölcsönben vesztették el és egy olyan intelligens társadalmi osztállyal állunk itt szemben, amely mindig a közért dolgozott és borzasztó sok ingyenmunkát végzett. Nem akarok rámutatni arra, amit megemlített itt Erődi-Harrach Tihamér t. barátunk és Györki Imre képviselőtársunk is, hogy mennyi ingyenmunkát végez az ügyvéd, csak arra akarok rámutatni, hogy köztevékenységet mindig kifejtett az ügyvéd és ma is az ügyvédségnek munkája jó részét, legalább fele részét ingyen kell elvégeznie. Ha nem is szegényügygyel fordulnak hozzá, hozzáfordul a társadalom minden rétege és kéri az ő munkásságát. Az ügyvédek mindig készséggel állottak a köz rendelkezésére és teljesítették az ő nemzeti hivatásukat. En tehát arra kérem a-t. miniszter urat, hogyha a jövő esztendőben lehetséges lesz, még jobban emelje fel ezt az összeget. Elég ha rámutatunk arra, hogy ma egy ügyvéd özvegye évenként 120 pengőt kap nyugdíj fejében. Azt hiszem, ebből megélni nem lehet. (Ügy van! a jobboldalon.) Ez olyan kicsi, hogy egy hónapra sem elegendő, nem egy esztendőre. Pedig mi a járulékokat a békében aranykoronában és száz százalékig fizettük be abban a hitben, hogy majd az özvegyek és árvák megkapják járandóságukat. Mivel letelt az időm, még csak egy kérdésre vagyok bátor rámutatni, arra, hogy a miniszter úr kijelentéséből örömmel állapítottam meg, hogy a^ középfokú közigazgatási bíráskodást helyesli és kérem, hogy valósítsa is meg ezt. Tudom, hogy ez nem egyedül a miniszter úrtól függ, de talán a belügyminiszter úrral együtt, meg tudja oldani ezt a kérdést. Ez nem ügyvédkérdés. Ez az igazság kérdése, annak a kérdése, hogy a közigazgatásba bevigyük a bírói szelle-