Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-301

26Ó As országgyűlés képviselőházának utána néztem és megállapítottam, hogyha az igazságügyi bevételeket, amelyet az or­szág népe az állam igazságszolgáltatásáért fizet, amelyeket leró bélyegj egyekben, befizet illetékekben, befizet peres és perenkívüli járan­dóságokban az állam pénztárába, elkülönítjük és azt mondjuk : ami igazságügyi bevétel, az csak igazságügyi kiadásokra legyen fordítható (ErŐdi-Harrach Tihamér: Ügy van!), akkor — méltóztassék jól figyelni reám, állítom és bizo­nyítani hajlandó vagyok — kétszerannyi kezdo­fizetést adhat az állam az első folyamodású bí­rónak és ötször akkora fizetést adhat — ötször akkorát — egy felsőbírónak és meg se érzi a költségvetés. Bocsánatot kérek, a bírói függet­lenség ott kezdődik, hogy a bíró társadalmilag egyenjogú és egyforma életmódú lehessen azok­kal, akiknek az élet a legnagyobb kényelmet biztosítja. (Helyeslés.) Csak gondtalan bíró hoz­hat elfogulatlan ítéletet. (Erődi-Harrach Tiha­mér: Ügy van!) Az a bíró, akit megdicsérnek azért, hogy kopott ruhában jár, milyen szívvel ítél meg egy bankfiúnak egymilliárd végkielé­gítést, amikor maga hazamegy és rántottlevost ebédel, aminek magam voltam szemtanuja itt Budapesten? Félre minden hipokrízissel és félre a szépít­getésekkel! Itt kezdődik az igazságszolgáltatás megjavítása, itt kezdődik a magyar konszolidá­ció, itt kezdődik a társadalmi nivellálódás, mert csak a bírói karba vetett bizalom adja vissza a hitet és eliminálja azt a társadalmi megkülön­böztetést, mely osztályokat teremt, amelyek egymásra nem segítőleg, hanem gyűlölködőleg néznek. À bírónak objektív magasfokú állást, nem pedig heroikus küzdelmet az élettel ! En olyan bírót akarok látni és olyan bíró­ban volna örömöm, aki úr mindnyájunk felett, aki a függetlenségnek anyagi attribútumaival az állam részéről felruházva, megközelíthetetlen­ségét már formailag is magában hordja, — nemcsak a személyi kiválósággal, nemcsak a r i egyéni nagyratermettséggel — hanem azzal is, hogy intézmény szerűen gondoskodik a magyar állam arról, hogy minden osztályban és minden szakmában, minden közigazgatási kategóriában lehet hivatalnok, de a bíró nem lehet hivatalnok. A bíró mindnyájunk fölé emelt külön személyi­ség! (Elénk helyeslés.) Végtelen örömmel látom a mélyen t. minisz ter úr helyeslését s éppen ezért azzal az egyszerű számszerűséggel, amelyet voltam bátor eléj°, tárni, legyen szabadj még egyet hozzátennem. A bírói különállást még státusnak se nevezzük; minden bíró egy külön státus, minden bíró a maga egyéniségével egy külön oszlop. Ha ez így van, akkor a bírói függetlenséget közjogilag is építsük ki akként, hogy a bíró ne legyen kine­vezéstől függő egyéniség. A bírói függetlenség ezzel kezdődjék, amint ezt Tisza Kálmán éö Deák Ferenc óhajtották, amikor elválasztották a közigazgatást a bírói feladattól és amikor azt mondották: én féltem a bíróságot a kinevezés­től. Tisza Kálmán és Deák Ferenc harcoltak azért a bizottságokban, hogy a bírónak a fel­sőbb fokokba való juthatása maguktól a bírák tói és egy államtanácstól tétessék függővé. Ak­kor egy államtanácsot akartak, amely a felső­bírói kandidációkat ellenőrzi. Ama évtizedek óta, hogy ez a különválasztás megtörtént, a bíró­ság tanúságot tett arról a képességéről és objek­tivitásáról, hogy maga tudja kiválasztani a felsőbírókát. En tehát azt mondanám, hogy a felsőbírósághoz az juthasson, akit az a felsőbb f'ök önmagához; emel bírótársnak, titkos módon nyilvánított elhatározása alapján. En megbí­zom abban, hogy a Kúriára az a bíró kerüljön, 30 f ütése 1929 mäfus^M+en,]szerdák, aki működése alapján hírótársaitól kapja azt a minősítést, hogy abban az évben ő előléptetés­hez jut ( Zsitvay Tibor ; igazságügyminiszter : Most is a legtöbb esetben ^történik!) Sőt támo­gathatom ezt a kijelentést' azzal, hogy a volt igazságügyminiszter úr külön biztosított ben­nünket arról, hogy ő annyira respektálja a Kúria kandidácionális jogát, hogy soha mást nem nevez ki. Ez igen helyes is. Méltóztassék azonban megengedni, ez még sem az, mint ami­kor a bíró maga dönt. Mert itt kiket hallgatna^ megi A tanácselnökök kandidácionális vélemé­nyét, holott így a királyi Kúria 70—75 bírája kü zül minden évben más 12 ,dönthetne a fölött, hogy a bírói kar érdemes tagjai közül mik éppé a juthassanak be a Kúria bírói karába. Méltóztas­sanak csak elgondolni, mennyi előny származik abból, a kormányzat felügyeleti joga mennyire objektívebb módon jelentkezik, ha nem kell tö­rődnie a kinevezéssell Igaz, egyet közbe lehet vetni és ez az, hogy a magyar közjog szerint a király nevezi ki a bírót és a végrehajtó hatalmat a király nevében gyakorolják. Ezt az alkotmányjogi elvet feltétlenül tisz­teletben kell tartani, meg vagyok azonban győ­ződve róla, hogy nem lehet Magyarországnak olyan királya, aki a Kúria véleményét ne szen­tesítené és ne adna rá a kinevezés pecsétjét arra, ami a Kúria elhatározása. Javaslat helyett elha­tározó hatalmat adnék a felsőbírónak a kiegé­szítésre és akkor nincs lehetőség és nincs mód arra, hogy a bíró előléptetést várhasson. A bí­rónál hagyjuk el azokat az osztályozásokat, amiket a múlt igazságügyi kormányzatok léte­sítettek, hogy belép a VII. fizetési osztály A. csoportjába, belép a B. csoportjába és kap 16 pengővel több lakáspótlékot! Félre ezekkel a kicsinységekkel és kisszerűségekkel ! A minisz­ter úrnak könnyen módjában áll, csak álljon oda a kormány elé és világosítsa meg ezt a kér­dést minisztertársai előtt ekképpen és bölcs el­határozással és bátor lendülettel mondja, hogy ami az állam polgárai igazságügyi kérdésekben, perekben és perenkívüli ügyekben odaadnak az államnak, abból egy fillért sem szabad másra fordítani, csak igazságügyi intézményekre és akkor egyszerre, mintegy varázsütésre megszű­nik az, hogy a bírót ilyen szegényesen kelljen dotálni, hogy a bíró a hivatalnoki kasztokba be­szorított, éppen olyan köztisztviselő legyen, mint a többi. A bíró nem tisztviselő, a bíró az bíró. Nincs különb cím, nincs nagyobb cím és nincs nagyobb jelleg, min a bíróé. Nem vagyok barátja annak sem, hogy a bí­rók a nagyságos, méltóságos és kegyelmes cí­mekkel ruháztassanak fel. Hivatali állásában a felsőbíró és az elsőfolyamodású bíró is olyan, mint az una eademque nobilitas. Amint a ma­gyar közjogi nemesség nem ismer klasszifiká­ciót a nemesség kérdésében, úgy a bírói elhi­vatottság kérdésében se legyen megkülönböztetés rang szerint, ne legyen megkülönböztetés, mint a vállrojtok szerint van egyebütt, Ausztriában, vagy nem tudom hol másutt, ahol hivatali jelle­geket tüntetnek fel. Tűnjék ki a magyar felfogás különvalósága, közjogi egészsége, tükröződjék vissza a magyar nagyszerű gondolat a bírói megbecsülésben, úgyhogy a bíró a maga méltó­ságát ebben az egyszerű névben és abban a nagy tekintélyben találja meg, amellyel őt felruház­zuk olymódon, amint voltam bátor említeni. T. Kéipviselőiház! Az ügyvédségről is le­gyen szabad páir szót mondanom. Itt is elha­gyom azokat a tradicionális megkülönbözteté­seket, amelyekkel az ügyvédiét felruházták. Igaz, nagyszerű szolgálatokat tett a múltban,

Next

/
Thumbnails
Contents