Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-301
230 Az országgyűlés képviselőházának idegenajkú magyar állampolgárokat azért, mert ők idegenajkúak, hátrányukra megkülönböztetésben részesítenék, soha sem az én kerületemben, sem tudtommal "máshol nem fordult elő. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Ezt nemcsak én állapítom meg és nemcsak azok állapítják meg, akik ilyen kerületet képviselnek, hanem ezt maga Malasits úr is elismerte és ismét és ismét megállapította az 1927/28., valamint az 1928/29. évi állami költségvetések tárgyalása során, amikor a miniszterelnök úr a miniszterelnöki tárca vitája folyamán ezt a kijelentést tette (olvassa): «En rámutattam a sta* tisztikai számokra, amelyek bizonyítják azt, hogy máris érvényesült ez a szabadság» — vagyis az idegenajkú állampolgárok részére törvényes rendeletekben biztosított szabadság — ( Jánossy Gábor: Ezer éve meg volt!) «és legyen meggyőződve t. képviselőtársam», — Malasits képviselő úr ez a t. képviselőtársam — «hogy én és a kormány igazán nem vagyunk azon az állásponton, hogyha mi egy szabadságot adunk az egyik kézzel, azt a másik kézzel visszaakarjuk venni. Igenis, én azt az összes hatóságoknak szigorúan elrendeltem és el is fogom ezután is rendelni, hogy ezeket a rendeleteket komolyan vegyék és azok végrehajtását betű. szerint kell teljesíteniük.» Erre a miniszterelnöki megjegyzésre Malasits t. képviselő úr a következő kijelentést tette: «Mindezt elismertem és elismerem.» De ugyancsak Malasits képviselő úr mindkét előző évi idevonatkozó beszédében elismerte azt is, hogy a törvényes szabályrendeletek intézkedésein túlmenőleg támogatja a miniszterelnök úr, respektive az egész magyar kormány az idegenajkú magyar állampolgárokat. (Gaál Mihály: Mindig dédelgettük őket!) Elismerte, hogy a német kulturális egyesület részére, amennyire a pénzügyi lehetőség megvolt, a miniszterelnök úr összegeket bocsátott rendelkezésére, de amikor ezt elismerte, ő, aki most vélt sérelmek védőjeként exponálja itt magát, éppen ezt a kulturális egyesületet megtámadta, lekicsinyelte, mondván, hogy az közönséges paraszti nívón álló kultúrát folytat, pincei mulatságokról, majálisokról ír, szóval lekicsinyelte ezt a német kulturális egyesületet. Kiderült azután mindkét beszédéből, hogy mi is tulajdonképpen a képviselő úr célja. Nem a nemzeti kisebbségek, az idegenajkú állampolgárok ügye fáj neki, hanem az a baja, hogy a szakszervezeti oktatás céljaira, ami tulajdonképpen nem kultúraterjesztés, hanem öntudatos proletárszellemben való nevelés, a miniszterelnök úr nem bocsátott pénzt rendelkezésre. Ma is ez a cél, de a t. képviselő úr ne felejtsen el egyet, hogy tudniillik itt a magyar nemzet becsületéről és véréről van szó, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) hogy itt nem lehet ócska takitikázással kezelni a kérdést. A nemzeti kisebbségek terén a magyar államnak juttatott jog — ha kedvezménynek mondom, kedvezmény, ha jognak mondom, jog — azon nagyon csekély előnyök egyike, amelyet az átkos trianoni békediktátum ennek a nemzetnek javára juttatott. Es minthogy ezek lábbal tiportattak az elcsatolt részeken, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) éppen ez a kérdés nemcsak a magyar nemzet külpolitikai nagy feladatainak úgyszólván tengelye, hanem 50 millió főnyi kisebbségnek egész Európában elsőrendű külpolitikai kérdése. Ezen a téren szociáldemokrata taktikának nincsen helye, nincsen különösen akkor, amikor a t. képviselő úr éppen azt akarta bizonyítgatni, hogy az igazi nacionalizmus az, ami a szociáldemokratapárt01. ülése 1929 május 29-én, szerdán. ban van, az az igazi hazafias eljárás, amelyet ők követnek. (Eri Márton: Nemzetközi!) Amikor a képviselő úr az elnöki székből felhívatott, hogy konkrét adatokat hozzon fel, akkor mint minden alkalommal, ez alkalommal is, adós maradt az adatokkal és olyan lapot szorongatott a kezében és olyan lapra hivatkozott, amelyet maga is olyképpen bélyegezett meg, mint amely lap a magyar nemzet ellenségeinek kezéből származik. Ezek az adatok a magyar nemzet iránt ellenséges indulattal viseltető sajtóorgánum adatai. Eszeimbejuttatja a t. képviselő úr az egyszeri felvidéki szatócsot, aki forró nyári napon teljesen ruha nélkül ül a szatócs üzletben, gondolván, hogy a forró nyári napon, nagy munka alkalmával senki sem jön be üzletébe. Amikor meglepetésére mégis bejön egy vevő üzletébe, mindkettő megtorpan az ámulattól. A jelentkező vevő azt kérdezi: hogyan gondolja, hogy fényes nappal anyaszült meztelenül ül üzletében? Azt gondoltam,— mondja a meglepetéséből felocsúdott szatócs, — hogy senki isem jön be fényes nappal és ilyen forró meleg nyári napon az üzletbe. De akkor miért van a cilinder a fején, kérdezi a vevő. Hátha mégis bejön valaki az üzletbe, mondja a szatócs, ezért van legalább cilinder a fejemen. A t. képviselő úr — már harmadik esztendeje hallgatom — mindig hasonló sérelmeket hoz fel és amikor adatokat kérnek tőle, akkor pőrére vetkőzve áll ott s az adatokkal adós marad és legfeljebb egy cilinder van a fején, amelyről maga is elismeri, hogy nem nemzeti viselet, hanem ellenséges, rosszérzületű sajtóorgánumokra hivatkozik. Ez az a bizonyos cilinder a t. képviselő úr fején, amikor szánionkérik tőle az adatokat. (Derültség. — Jánossy Gábor: Ügy van ezl Hiába tetszik csóválni a fejét! — Rothenstein Mór: Szellemes! — Jánossy Gábor: Találó! — Br. Podmaniezlky Endre: Legjobb lesz hallgatni. — Zaj.) Tudtommal 393 azoknak az igényes idegenajkú állampolgároknak az iskolaszáma,. ahol a rendeletekben meghatározott iskolatípusok érvényesülnek. Az 1926/27. iskolai év folyamán — ezek az adatok imár ismerősek a t. képviselő úr előtt, nem először mondom el őket — az én adataim szerint 48 A. típusú iskola volt, 63 B. típusú iskola és 308 C. típusú iskola. Az 1927/28. év folyamán a megállapodás szerint is folytonosan emelkedett az A. és B ! . típusú iskolák száma, nem áll tehát, hogy csak az a százalék volna meg, amely százalékot a t. képviselő úr itt szintén valótlanul említett. De a t. képviselő úr azt is nagyon jól tudhatná, hogy a körülbelül 7000 elemi iskolának még egy negyedrésze sem állami iskola, legfeljebb az utóbbi iskolaépítési Programm során történt az állami iskolák javára eltolódás; de a túlnyomó nagy többség felekezeti iskola vagy magánosok, vagy kultúregyesületefc által fenntartott iskola. Ezeknél közvetlen, direkt beavatkozása a m. kir. kormánynak nincs és nem is lehet. De azt is nagyon jól tudhatja a t. képviselő úr, ha végigolvassa a 4800-as rendeletet s annak 17., 18. és különösen a 19. §-át, hogy az a kulturális autonómia, amelyet elsősorban sürgettek mindig idegenajkú állampolgáraink, 100%-ig a legteljesebb mértékben megvalósíttatott. (Jánossy Gábor: Ezer százalékig!) De kényszert alkalmazni a tekintetben, hogy határozzanak ebben a kérdésiben és egyben autonómiát követelni, ez contradictio in adjectum. Nem a kormány rosszindulatán múlik, a helyzet természetes nehézségén múlik az, hogy
