Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.

Ülésnapok - 1927-299

160 Az országgyűlés képviselőházának 30 pengőben kívánja megállapítani, amely nem veszi tekintetbe ennek a szomorú gazdasági rétegnek gazdasági helyzetét, tovább folytatni nem lehet. Nem lehet folytatni azt a politikát, amelyet csinálnak. En ezeket a kérdéseket azért vagyok kénytelen a kereskedelmi tárcánál a kereskedelmi miniszter úr figyelmébe ajánlani, mert kérem, hogy ebben a párbajban, amelyet a magyar pénzügyi kormányzat a magyar községek kispolgári, kisiparos és kiskereskedő társadalma ellen folytat, legyen szíves jelenjék meg végre, mint a kisiparos és a kiskereskedő párbajsegédje, hogy ő legyen szíves tudomást venni arról, hogy azért szűnik meg ebben az országban annyi bolt és azért zárnak be ebben az országban annyi ipari műhelyt, mert ezek az emberek nem bírják fizetni az adókat és nem bírják el a vexatúrákat, nem bírják el a Társadalombiztosító járulékainak fizetését. Ma az a helyzet t. miniszter úr, hogy ezek a szegény emberek, akiknek a forgalmiadóátalánya megvan állapítva, a forgalmiadóátalányt már nem jövedelmükből és jövedelmük után, hanem az eladott kis apróságaikból fizetik. Ma az a helyzet t. miniszter úr, hogy a Társadalombiztosító járulékát ezek az emberek nem a megkapott munkájuk utáni pénzekből fedezik, mert hiszen adósaik nekik sem fizetnek, hanem az a_ helyzet, hogy^ igenis egy rettenetesen küszködő és kínlódó társadalom a saját és gyermekeinek szájától kénytelen már elvonni a falatot azért, hogy az állam követeléseinek eleget tudjon tenni. Kell, hogy a t. miniszter urak végre belássák, hogy mi van itt. En nem tudom mit jelent az, hogy egy bársonyszéknek nemcsak a színe piros, hanem a hatása is az, hogy elveszi az ember látását és nem lát semmiféle más színt, csak rózsaszínt, nem veszi észre az emberek nyomorúságát. Nekem mindig, az volt a hitem, hogyha az emberek felkerülnek az állami élet yezetőpolcaira, ott nem felejtik el azokat a társadalmi rétegeket, amelyek soraiból jöttek és származtak. Az volt hitem és reménységem, hogy ebben a trianoni Magyarországban senkit sem fog más gondolat vezetni, mint az, hogy a trianoni Magyarország megszüntetésére egységes gazdasági frontot állítsunk. Ezzel szemben meg kell állapítanunk, hogy Trianon nem mindenkinek lett ebben az országban átok; sajnos, az a helyzet, hogy Trianonnak megvannak a maga Fortunátus Imréi, Szerencsés Imréi, s ugyanakkor a társadalom egyik része nyomorog, kínlódik és küszködik. Nem akarják belátni, hogy ettől a nyorogó, kínlódó és küszködő társadalomtól nem lehet elvenni az utolsó falatokat. T. Képviselőház! Hogy a kisipar hova jutott, arranézve csak egy várost akarok említeni, Csontos Imre képviselőtársam városát. (Kun Béla: A tönk szélére jutott!) Karcag városában 1928-ban 150 iparossegéddel kevesebb volt alkalmazva, mint az 1927. esztendőben. Egy másik képviselőtársam területére, Orosházára is hivatkozom, ahol egy alkalommal az ottani bank igazgatója kijelentette t. képviselőtársamnak, hogy sajnos, ő Orosházán nem tud öt olyan iparost találni, akinek 500 pengő kölcsönt merne adni. (Kun Béla: Ezt az a képviselő úr a Házban is elmondotta!) Ha odáig jutottunk, hogy ma a kisipari társadalom olyan helyzetben van, hogy nem tud kölcsönt kapni s ha a kiskereskedőtársadalom a forgalmiadóátalányt már nem a jövedelméből, hanem a vagyonából fedezi, akkor meg kell kérdezni a kereskedelemügyi miniszter urat, — elvégre ő a kereskedők és iparosok minisztere s 299. ülése 1929 május 27-én, hétfőn. nemcsak a nagyipar minisztere, hanem a kisemberek minisztere is, a százezrek minisztere is — hogy mi lesz? Hát mindig az lesz a vége, hogy Budapesten nagygyűléseket fognak tartani akkor, amikor végre van annyi pénze egy ipartestületnek, hogy egy ember részére kiküldetési díjat összekaparjon, s ott megjelenik a kormánynak egy képviselője, kijelenti, hogy a kormány szíve csak a kisiparossággal érez, a magyar kisiparosság számíthat a kormány támogatására s azután ismét semmi, addig, míg a legközelebbi banket vagy pedig a legközelebbi országos kongresszus össze nem hivatik. Akkor azután megy elölről a régi játék, megint Ígérgetnek s marad minden a régiben. Ki meri e szegény emberek közül az Ígéreteket reklamálni! (Malasits Géza: De minden banketen megkapja a miniszteri áldást: Isten áldja a magyar ipart! — Zaj. — Elnök csenget.) Ennél a végtelenül szomorú gazdasági helyzetben levő társadalomnál még az is a baj, hogy az állam óriási konkurrenciat csinál neki, mert a szövetkezetekben — méltóztassék megérteni: a falusi szövetkezetekről beszélek — nemcsak a kiskereskedőnek csinál az állaim konkurrenciat, hanem a kisiparosnak is. A szabót tönkreteszi azzal, hogy ott árulják a ruhát, a cipészt tönkreteszi azzal, hogy a szövetkezetekben árulják a cipőt. Még ostornyelet is árul. (Meskó Zoltán: Kulimászt!) Igen, kulimászt is árul a szövetkezet. T. Képviselőház! A szövetkezetek az állam pénzéből kapják a támogatást, tehát tulajdonképpen ezeknek a kiszipolyozott kiskereskedőknek és kisiparosoknak adójából támogatja a kormány a szövetkezeteket a kisiparos és kiskereskedő ellen. Hogy egyszerűsítsem a kérdést, a helyzet az, mintha azt mondom, hogy Budapesten valamely utcában két bolt van egymással szemben, az állam az egyiktől elveszi a pénzt és odaadja a másiknak azért, hogy az egyikkel szemben konkurrenciat csináljon. Hogy a kormánynak ezt a gazdasági akcióját, annak közgazdasági jelentőséget miképpen ítélik meg, — nemcsak mi, demokrata politikusok, nemcsak mi, ellenzéki politikusok, hanem a Kereskedelmi Bank — arra vonatkozólag a kereskedelemügyi miniszter úrnak és a kormánynak szíves figyelmébe ajánlom a Kereskedelmi Bank május havi jelentését. Mi eddig csak 260 millió pengőről tudtunk, eddig csak arról tudtunk, hogy méltóztattak kiadni szövetkezeti segélyekre és részjegyzések céljaira annyi pénzt, amennyivel az egész magyar népszövetségi kölcsönt ki lehetett volna fizetni és erre — meglepetésként — a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank jelentése nagyon elítélő szavakat használt, pedig a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnökségéről és vezetőségéről igazán mindent el lehet mondani, tisztán csak azt nem, hogy ellenzéki vagy forradalmi hangokat akarna megütni. Es mégis, méltóztassék elolvasni ezt a májushavi jelentést, amely a magyar kormány gazdasági politikájának egyszerű és higgadt szavakkal való legkegyetlenebb elítélése, mert igenis, ebben a havijelentésben el van ítélve az a befektetési, az a patronizálási politika, amely befektetési és patronizálási politikát mi itt a Képviselőházban állandóan támadunk. Mit ad a kormány a kisiparosságnak és a kiskereskedelemnek? Állítólag adja a kisipari és kiskereskedelmi hitelt. Mi az a kisipari és kiskereskedelmi hitel? Súlyos kamatok mellett vagy ingatlanra vagy pedig két jótálló girója mellett adott 11—12%-os kölcsönt. (Kun Béla: Havi törlesztéssel és 12—14%-ra megy a költség!)