Képviselőházi napló, 1927. XXI. kötet • 1929. május 22. - 1929. június 06.
Ülésnapok - 1927-299
140 Az országgyűlés képviselőházának igazságügyminisztérium főhatósága alá tartozik, az igen t. igazságügyminiszter úrhoz is van szerencsém intézni. T. Ház! Túlsókat időztem már a postát érdeklő kérdéseknél, (Halljuk! Halljuk! a középen.) pedig szerettem volna még pár más igen fontos közérdekű kérdést is szóvátenni. A rendelkezésemre álló fövid időre való tekintettel, most már csak arra kérem a t. Házat, méltóztassék nekem megengedni, hogy ezekre néhány mondatban és — hogy stílszerű legyek — távirati stílusban térjek ki. (Usetty Béla: Drótnélküli távirati stílusban! — Halljuk! Halljuk! a, középen.) Elsősorban a budapesti Boráros-téri híd kérdését bátorkodom az igen t. miniszter úr figyelmébe ajánlani. (Helyeslés a középen.) Ennek a hídnak létesítése is éppen olyan égetően szükséges, mint a már elhatározott óbudai hídé, (Usetty Béla: Sőt még sürgősebb!) tekintve, hogy a szűk Ferenc József hídon a folyton növekvő teherforgalmat ma már csak nagy akadályokkal lehet lebonyolítani. De kívánják ezt a két nagy, népes és kereskedelmileg és iparilag igen fontos városrészek, a Ferencvárosnak és a Lágymányosnak vitális érdekei is. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Másodsorban az úgynevezett halálsorompó kérdését is szerettem volna szóvátenni, (Láng János: Az elavult! — Mozgás!) mert szerény nézetem szerint ennek a kérdésnek a tervezett módon való rendezése, tudniillik azáltal, hogy a ceglédi vonal töltésére kerüljön, a kérdést nem oldaná meg, sőt még rosszabbá tenné. Inkább maradjon meg a régi állapot, amely elég siralmas, (Usetty Béla: De az se maradjon meg!) inkább maradjon meg, mintsem nagy költséggel ilyen nem megfelelő tervezetet hajtsunk végre, amely végeredményben még roszszabb és kedvezőtlenebb állapotokat teremtene, mint a hogy ma a sorompóval van. (Usetty Béla: Csináljuk meg jól!) En keresni fogom az alkalmat, hogy ezzel a két kérdéssel esetleg még talán a részletes vita során bővebben foglalkozzam. Végül ugyancsak szerettem volna a magántisztviselők ezreinek siralmas állapotával is foglalkozni. Az adott körülmények között azonban csak arra szorítkozhatom, hogy bekapcsolódva báró Kray István igen t. barátomnak és képviselőtársamnak a múlt ülésen elmondott igen értékes felszólalásába, kijelentsem, hogy az ő megállapításaihoz és előadott kéréseihez a magam részéről is teljesen hozzájárulok. Ezek után be is fejeztem beszédemet és kijelentem, hogy a legnagyobb bizalommal viseltetvén a kormány iránt, a kereskedelemügyi tárca költségvetését, úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T. Ház! Csatlakozom az előttem szólott t. képviselőtársam fejtegetéseinek anyagához, a konzekvenciákat azonban máskép vonom le. Őszinte sajnálatomra nem vagyok abban a helyzetben, hogy a kereskedelemügyi minisztérium költségvetését elfogadjom. Két okból nem fogadom el. Először, mert perben állok, mint az ipari és a kereskedelmi ügyek miniszterével, az igen t. miniszter úrral, másodsorban pedig perben állok vele, mint közlekedésügyi miniszterrel is. Mint az ipari és kereskedelmi ügyek miniszterénél sérelmezem a 299. ülése 1929 május 27-én, hétfőn. kereskedelemügyi minisztérium késlekedését a magántisztviselők jogviszonyait szabályozó törvényjavaslat tekintetében. A kereskedelemügyi miniszter úr legutóbb, amikor a parlamentben erről a kérdésről nyilatkozott, a közel jövőre igérte ennek a törvényjavaslatnak beterjesztését. Azóta az érdekeltségek nagy gyűléseket tartottak, amelyeken a kereskedelemügyi minisztérium kiküldötte is jelen volt és a kereskedelemügyi minisztérium kiküldötte jelenhette az igen t. miniszter úrnak, ha hű jelentést terjesztett fel, hogy az elkeseredés és a türelmetlenség ebben a tekintetben immár olyan nagyfokú, hogy elérkezett a 12-ik órája annak, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr ezzel a törvényjavaslattal a parlament elé jöjjön. A Magánalkalmazottak Nemzeti Szövetsége, a Művezetők Országos Szövetsége, a Gépészek Országos Szövetsége és a Keresztényszocialista Hajósok Országos Gazdasági Egyesülete olyan imponáló tüntetést rendeztek ebben a kérdésben az elmúlt év október 14-én, hogy ennek a tüntető állásfoglalásnak következményei már itt kellene, hogy legyenek a parlament előtt. Kérték az érdekeltségek, hogy az 1901 óta folyton húzódó törvényjavaslat végre-valahára testet öltsön, ennek sürgős parlamenti letárgyalását kérték, kértek a mai kor igényeinek minden tekintetben megfelelő törvényjavaslatot, olyant, amely a munkaidőt is szabályozza és olyant, amely a paritásos fizetésegyeztető hivatalt is létrehozza, tehát olyan valamit, amit Bethlen István miniszterelnök úr debreceni beszédében egyébként a nagy nyilvánosság előtt kilátásba is helyezett. Az érdekeltségek kérték, hogy a magántiszviselők jogviszonyait szabályozó törvényjavaslat feltétlenül terjeszkedjék ki a hatályát illetőleg a művezetőkre is. (Helyeslés a jobboldalon.) Kérték továbbá, hogy a művezetőkkel hasonszerű foglalkozással bírókra, így például a bányamesterekre, a főiaknászokra, a szeszgyári vezetőkre és az építésvezetőkre, továbbá a gépészekre és a kereskedelmi tengerészek hajózó alkalmazottaira is érvénnyel bírjon majdan az a törvény, amelyet törvényjavaslat formájában seau volt szerencsénk ezideig látni. Kérték az érdekeltségek a gépészképesítés reformját, amely tudomásom szerint a pénzügyminiszter úr ellentállásán tört meg. Kérték továbbá a gőzhajókormányosi állásnak képesítéshez való kötését, amit őszinte sajnálatomra éppen maga a. Vasúti és Hajózási Főfelügyelőség ellenezte előttem érthetetlen okokból. Erre a kérdésre azonban a részletes vitánál leszek bátor résziétesebb en kitérni. Kérték az érdekeltségek még, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr az állami gépészeknek a kommunista uralom alatt szenvedett sérelmeit mielőbb orvosolja. Kérték a magánalkalmazottak nyugdíjvalorizációs törvényének novelláris módosítását két irányban: az egyilk irány az, hogy mindenki kapjon lakbért, aki nyugdíjat is élvez, a másik pedig az, hogy novelláris intézkedés kényszerítse a vállalatokat arra, hogy a nyugdíj arányszámot arányosan emeljék fel abban az esetben, ha mérlegeikben javulás áll be a régi állapotokhoz képest. Továbbá kérték az érdiekéitségek azt, hogy mivel nálunk igen sok lelkiismeretlen munkaadó a háborús szolgálatot nemcsak hogy nem honorálta, hanem a fronton kinn tartózkodott magánalkalmazottak visszaestek azokkal szemben, akik itthon teljesíthettek szolgálatot, a háborús szolgálat utólag még ma is honoráltassék és ebben a tekintetben a kormány lépjen közbe. Őszinte sajnálattal kell konstatálnom, hogy
